Blog >> xenon >> fényszóró

>> Tuning és extraPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2018-01-04

Leírok mindent az elejéről. Lehet hogy valaki(k) meg fog(nak) sértődni, de ez már nem igazán érdekel. Az egész ott kezdődött, hogy Erhard az Albaautós cartárs eladott nekem 1 pár gyári xenon lámpát. Nem lett azonnal beszerelve, mert keresni kell olyan embert, aki be tudja kötni és időpontot is kell egyeztetni vele. Szóval vásárlás után kb 2 hónappal lettek beszerelve, amikor kiderült, hogy a jobbos lámpa belsejében levő trafó nem jó. Erhard erre annyit mondott, hogy “kapu garancia”. Köszi... Nálad se veszek többet semmit...
A lámpában kicseréltem a trafót, de nem lett szépen megjavítva, nem viselte jól a szétszerelést és összerakást.
Képbe került GTPeti, akinek volt 2 db fekete belsejű lámpája. Mondta, hogy cseréljük el, mondtam, hogy az enyém nem lett szépen javítva. Azt mondta nem baj, fizessek rá valamennyit, az ő lámpái szépek. Mikor odaértem hozzá, akkor derült ki számomra, hogy azokon a lámpákon szemöldök van és az egyikről épp a ragasztót távolítja el, a másikról pedig akkor veszi le a szemöldököt, a ragasztó már az én feladatom maradt. Egyikről sem tűnt el nyom nélkül, főleg amiről ő szedte le valami géppel és egy-két helyen belemart a műanyagba. Ez az évek múlásával csak egyre rondább lett. A lámpák belseje mozgott fel-le, jobbra balra, össze-vissza világítottak. Tavaly amikor a gyári csatlakozók beépítésre kerültek, akkor pattintottuk helyükre a pöcköket. A balos jó is lett, de a jobbosban a magasságállító pöcke nem ment a helyére, mert az 180 fokkal el van fordulva. A lámpákat korábban valaki már szétszedte és rosszul rakta össze. Ráadásul olyan anyaggal, ami nem lágyul hőre. Így a jobb oldali lámpa az autó elé világított és alig lehetett vele látni.
Probléma volt még a jobbos lámpa csatlakozója is, ki volt törve belőle egy pin. Ez annak köszönhető, hogy alig találni bontóban csatlakozót a kábelkötegből és kúlönféle sufni módszerrel vannak bekötve az utólag xenonosított autók lámpái.
Tatán a Trencsik weboldalán találtam gyári új xenon fényszórókat barátságos áron, vezérlő nélkül 130.000 Ft a pár. Megvettem tőlük, végre szépek az autóm fényszórói.

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-05-31

Bő két hete ütötte fel a fejét a probléma, hogy kialudt a jobb oldali bixenonom. Elég érdekesen kezdte a dolgot, ugyanis először a bal oldali helyzetjelzőm adta meg magát. Utána váltogatva hol a jobb xenon, hol a bal helyzetjelző nem égett. Pár nap múlva aztán beállt a végleges állapot, a bal helyzetjelző ég, a xenon viszont nem gyulladt fel. Érdekes egyébként, hogy a xenonnak nincs visszajelzője a computerhez és csak akkor dobált hibát a gép, ha a helyzetjelző nem égett. A xenon hiánya miatt viszont nem reklamált.

A kézikönyv leírása alapján a xenon cseréjéhez autószerelő szükséges, így bokros teendőim miatt csak ma tudtam elvinni szervizbe a kocsit. A szerelő kihúzta az égőt, mondta, hogy ez kuka, de nincs cseréjük. Azért kimérte a csatlakozásokat és megállapította, hogy a megfelelő feszültséget megkapják. Kiugrottam hát az autósboltba és vettem egy OSRAM Xenont (DS1) 11900-ért. Érdekes egyébként, hogy a kézikönyvben 55W-osnak írják, azonban a kocsiban 35W-os volt, és az autósboltban is azt mondták, hogy ebből csak 35W-os van és a kézikönyben elírták akkor a teljesítményét.

Vissza a szerelőhöz, aki betette az izzót. Hangsúlyozta, hogy az üveget nem szabad megfogni, mert erősen csökkenti az élettartamot. Bár, gondolom, ez minden izzóra igaz. Kipróbáltuk és ég rendesen. Még egy fényerősség-mérővel (vagy fogalmam sincs mi volt az, egy doboz egy lencsével a végén, amit a fényszórók elé helyezett) is bemérte a fényszórókat, majd mehettem utamra. Egy ezresembe fájt a dolog.

Még megjegyeznék azért két dolgot:
A szerelő 2 xenonizzót akart vetetni velem, mondván, hogy ezeknek nagyjából azonos az élettartama és az öregebb egyébként is más fénnyel fog világítani, mint az új. Kicsit elbambultam, mikor ezt mondhatta, mert amikor hoztam az újat, akkor kérdezte, hogy hol a másik, mert ő említette, hogy kettő kéne. Így utólag is azt gondolom, hogy ha a másik még jó, akkor nem fogom kicseréltetni csak azért, mert van némi valószínűsége, hogy az is tönkre fog menni. Egy enyhe árnyalatbeli különbség azonban tényleg látható a lámpák színében. Szerk: hozzáértők szerint a xenon égőket tényleg ajánlott párban cserélni. Legközelebb majd úgy fogom.

A másik dolog: mikor produkálta a kocsi a furcsa tüneteket, körbekérdeztem itt a fórumon és azt a tippet kaptam ImO és tirex fórumtárstól, hogy nem izzó-, hanem reléprobléma lesz, mert nála is csinált ilyet. Logikusnak is tűnt, mert furcsa volt, hogy egyszer ez, másszor az nem világít. Úgy tűnik azonban mégiscsak az izzó volt a ludas. Ha esetleg valakinek mégis hasonló baja lenne és nála nem az izzó a hibás, akkor mellékelem a képet, amit ImO küldött, hogy melyik relét kell bolygatni.

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2010-08-26

(0826) utólagos xenon halogénekre cserélve (osram nbr h7) munkadíj:3000

ill. első lengéscsillapítók (monroe) és fékbetétek (...) megrendelve Erhardtól.

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2010-08-24

Már egy jó ideje nem mindig kapcsolt fel a jobb oldali xenon, ha égett is, egy-egy villantásnál nem mindig kapcsolt vissza, és most már egyáltalán nem ég. Vagy trafó vagy izzó.. Bár az izzó még pár napig felvillant felkapcsolásnál, most már talán az sem. Így hát jött az ötlet a sok görcsölés (rendőrök, ég-nemég, felfelé világít.. stb.) után, hogy vegyünk ismét vmi halogént bele, de ne a gagyit. Hosszas utánajárás után esett a választás az Osram Night Breaker H7-esére. Persze nem lehet mindenhol kapni.. bezzeg Boscht meg Philipset.. Na mindegy. Most már megvan. (0824) Remélem legalább így üt mint a képen, meg a leírásokban:) Csütörtökön kerül beszerelésre. Addig marad a kalóz effektus..

>> Tuning és extraLiquid // Alfa 156 2.0TS // 2010-03-07

Skull CarTárs segítségével jutottam hozzájuk. Odaadtam a saját lámpáimat (amikből ugyanilyenek fognak készülni) valamint 145EUR-t. Gyári Carello lámpák, xenon kompatibilis üveggel, valamilyen más fényszóróból származó projektorral. Nagyon szép munka. Így már szinte tökéletes a rendszer. Egészen más a vetítési kép, nem szórja a fényt.
A gyári magasságállító konzol el lett tüntetve. A "bólintó" elektronika elkészítés alatt van.
A lámpákat sajnos nem tudtam kiszerelni, a lökös levétele nélkül, így az utcában lakó szerelő vette ki.
A xenonizzók kábeleit, a lámpák alján hoztam ki, és a trafót a lámpa aljára rögzítettem.
A visszaszerelést már én végeztem, Ő csak a lököst rakta vissza.
Költségek:
- 145EUR
- a régi lámpáim (gyári Carello)
- egy út Hviezdoslavov-ba
- lökös le-felszerelés

>> Szervizadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 2003 // 2008-12-27

Először amikor észre vettem, hogy csak minden 3-4. próbálkozásra gyullad be az egyik xenon, gondoltam, csak az égővel van baj, de átcseréltem a két izzót és megállapítást nyert: a trafó felmondta a szolgálatot. Sok jóval nem bíztattak, mindenhol közölték, hogy mivel a trafó a lámpatest belsejében van, és külön nem is lehet kapni, az egész lámpatestet cserélhetem. Ezt csak az tudja átérezni, milyen, aki tisztában van az árakkal: Újonnan 250E ft fölötti összeget kérnek egyetlen fényszóróért. Bontottban 50-80E körül mozog, de lehet hogy abban is rossz a trafó. Sok járkálás után véletlenül tudtam meg egyik ismerősömről, hogy ő nagyon ért ezekhez a gyári xenonokhoz, van is hozzá bontott alkatrésze, és bár már nem ezzel foglalkozik, de haveri alapon megcsináltuk együtt. Ehhez ki kell venni a lámpát, aztán kiimádkozni a trafót, utána új trafóval visszaszerelni, és működött! A végén teljes mértékben olyan lett, mint amilyennek megálmodták tervezői.

A gyári xenon lámpatest egyébként minden híreszteléssel ellentétben nem olyan mint a halogén, nem a halogén lámpatest xenonnal való felszereléséről beszélünk. Egyetlen alkatrészük egyezik, az a búra. Az ugyanúgy Carello, mint a halogénesen. A hátulja, a fekete rész más alakú, mert el kell férnie benne a trafónak, és az aljára fel van csavarozva egy szürke vízhatlan doboz, ami a rendszer elektronikája. Figyeli a helyes működést és innen van vezérelve a dinamikus szintszabályozás.

Az első képen a kiszerelt trafó látható. A csatlakozót a végén az izzóra kell tenni.
A második képen a fényszóró alján található vezérlő elektronika van.

>> SzervizLiquid // Alfa 156 2.0TS // 2008-04-29

Lebontottam az első lököst (nem volt gyenge mutatvány, lekközelebb már valszeg jobb lesz a szintidőm).
Ronnie-tól kaptam egy V6 rezonátorcsövet, ezt beszereltem a gyári doboz helyére.
A másik dolog a lámpák rendbetétele volt. A jobboldali fényszóró enyhém mozgott, mint kiderült azért, mert a patent ami alul fogja, letört. Kipótoltam egy csavarral. Ezenkívül megdeformáltam az árnyékolókat, így már elférnek a xenonizzók. Eddig volt előttük egy távtartó ideiglenesen. Most már csak be kell állítani és végre tökéletes lesz.

>> Tuning és extraGTPeti // Alfa 156 Sportwagon 1.9 JTD Novitec // 2008-03-13

Már régebben (is) voltak olyan törekvéseim, hogy megpróbáljam megtalálni a legjobb izzót, ami a lámpákba rakható.

Próbáltam többek között Philips power2night GT150-es izzókat a tompítottba.
Összemérve egy hagyományos izzóval láthatóan jobb a fénye. Tehát, aki nem akarja a fényszóróját nagyobb hőterhelésnek kitenni (a GT150 szabvány 55 Wattos) és nem vágyik a divatos kék fényre, annak mindenképpen ajánlom ezt az izzót. Azért én szokásomhoz híven nem álltam meg és - mivel a 100 Watt azért nekem is merész (...és drága mulatság lehet) -beszereztem egy pár Philips Rallye 80 Wattos izzót. Egy gyors checkolás alapján ezeknek még jobb fénye van...
(Mint kiderült, nálam az izzók nem természetes elhasználódás végett cserélődnek. :)

Update: Nem álltam meg... Befigyelt a xenon-szett. Jó! (De diszkrét, 4300K-s, vagyis fehér fényű. Nem kék show-light...)
Az első DEPO lámpáimba probléma (értsd: közdarab) nélkül befértek a xenon izzók.
Ami a fényerőt illeti, egyértelmű, hogy eddig ez a legjobb. Az egyik trafó egyébként kb. 1 évet bírt ki, ezután csak "hidegen" gyújtott be. Jó, cserébe nem is kerül annyiba, mint a (túlárazott) gyári megoldás.

Update 2: Már gyári projektoros xenon lámpák vannak az autóban.

Update 3: A szgk. világítótestek jelölései:


Fényszóró kivitel:

A - helyzetjelző
B - ködlámpa
C - tompított
R - távfény
CR - táv- és tompított fény
C / R - táv- vagy tompított fény
HC - halogén tompított fényszóró
HR - halogén távfény
HCR - halogén táv- és tompított fényszóró
HC / R - halogén táv- vagy tompított fényszóró
DC - Xenon tompított fényszóró
DR - Xenon táv fényszóró
DC / R - Bi-Xenon
/ = együttesen nem használhatók



Hátsó lámpák kivitele:

A - helyzetjelző
AR - tolatólámpa
F - ködlámpa
IA - tolató reflektor
R - zárófény
S1 - féklámpa
2a - hátsó index



Egyéb lámpák:

1, 1a, 1b első indexek különböző verziói
5 - kiegészítő index a jármű oldalán 6m hosszig
6 - a kiegészítő index a jármű oldalán 6m hossztól
SM1 - oldalsó méretjelző az összes járműhöz
SM2 - oldalsó helyzetjelző 6m hosszig