Blog >> féltengely >> 146

>> Szervizszeruuu // Alfa 146 1.9jtd // 2018-05-23

Már az autó megvételénél tudtam, hogy a jobbos féltengely csukló cserés, ez készen is lett a mai napra. Plusz bal oldalt kicserélte még nekem grátiszba a porvédőt szintúgy a féltengely csuklón. Remélem bírni fogják egy ideig.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2016-10-07

Még tavaly ősszel vizsga előtt észrevettük, hogy a féltengely külső gumiharang szakadt a baloldalon. Akkor nem lazult a csavar egyszerűen sehogy sem.,
Nem rizikóztunk vizsga előtt, hogy esetleg melegítve jön le és viszi magával a csapágyat is, ment úgy vizsgára. Valamint halálra ítéltük azt a féltengely csuklót, úgy hagytuk. Bírja amíg bírja. Egy évig tűrte a kínzást, az utóbbi hetekben már nagyon kerregett kattogott.

Vettem hát bele egy újat. És itt kezdődött a bonyodalom. Az autó szétszedve, Sanyi hív, hogy nem jó az alkatrész. Mert ebből is kétféle van, hála az égnek. A "belső felütésű", ami ránézésre kívül egy zégergyűrűvel rögzül. Ilyet kapni mindenféle márkában. Na ez pont nem jó.
A mi kis TD-nkbe olyan kell, ami a kerék felőli oldalon rögzül egy kis rugós karikával. A harmadik alkatrész lett jó. Kép alapján én szúrtam ki, hogy mintha ott rugós gyűrű lenne, nem zéger. És yess. Persze a leírás szerint ez is belső felütésű. Bármit is jelentsen.
A rögzítő csavar külön tanulságos eset volt. Kb 2m erőkarral sem mozdult. A szerelőm végül kis flexet használt, azzal szabályosan leműtötte a csavart. Hiába, még ez is gyári darab volt, 20 év alatt úgy összeállt a csukló a csavarral, mintha egybe öntötték volna.
Végül sok rohangálás és kemény küzdelem árán, de felkerült az új csukló, friss zsírral, új porvédővel.
Ha a túloldal kiszakad, már tudjuk... flexet neki. Ha menthető a csukló, nem sérül a menet, akkor jó. Ha nem, akkor a cikkszám már örökre feljegyezve...

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2010-04-21

Megtörtént a féltengelycsere, és a tartóbak is bekerült a helyére. Az eredmény elképesztően hihetetlenül precíz működés érzet. Végre végre végre! Nincs nyekkenés, se zakkanás, se klattyanás! A kuplungot már nem kell érezni, csak ösztönösen használni. És ami a legjobb, hogy a fokozatok olyan simán találnak a helyükre mint még sosem. Lóghatott az a bak, vagy hasonló, mert a váltó is magára talált. Eddig sem panaszkodtam, nem volt az olyan rossz, csak kicsit karcos. Hát most nagyon finoman működik. Megérte egy vagyont rákölteni idén is. Nem volt feltétlen fontos ez a csere, de tényleg megérte a "luxusszervíz".

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2010-04-19

A tökéletességre való törekvés egy újabb állomásaként ma leadtam a gépet féltengelycserére. Sajnos rossz tulajdonságom, hogy egy 10 éves autótól is újautó érzetet várok. Ne nyekkenjen, ne klattyanjon, ne csattogjon semmi benne, működjön, mint az a bizonyos Svájcban gyártott időmérő.
Lehet ezúttal (is) túlzásokba estem, de az alábbi alkatrészek cseréje történik per pillanat:

-féltengelyek komplett mindkét oldalt
-középső-hátsó váltótartó bak
-hőmérséklet jeladó
-gázolajszűrő

a hőfokjeladó hibája teljesen véletlenül jött elő, Imi barátom autóját próbáltuk ráncba szedni, és kontrollként az enyémen is végeztünk egy "on-the-fly" kiolvasást. A comp közölte, hogy rossz a hőmérő. A műszer 90 fokon állt, a motor pedig még alig volt 70 fokos. Hogy ezt hogyan állapította meg, az számomra azóta is misztikum, de hiszek a technikának, ezen ne múljon, kicseréljük. Egyéb jelek is utaltak ilyen hibára, 15 fok alatt hurutosan harákol a verda, nem szeret menni. Fölötte szélvész... :-)