Blog >> futómű

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2017-07-16

Pénteken belevágtunk, és rendbeszedtük az első futóművet. Szinte már a vásárlás óta hurcoltam a csomagtartóban a javításhoz szükséges alkatrészeket, de csak most érett meg bennem annyira a dolog, hogy a tettek mezejére lépjünk. Két kis hitvány gumidarab cseréje miatt kinek van kedve csak úgy "ad hoc" leengedni a bölcsőt? Ettől függetlenül abszolút megérte, hisz köszönhetően végre teljesen lógás és kopogásmentes lett a futómű. Aztán ha már úgyis ennyire szét lett borítva az autó, kicseréltük a jobb alsó lengőkart is. Ez utóbbin még nem lógott semmi, de a gömbfej szakadt porvédőjét elnézve inkább múltja volt már, mint jövője. Ha már végre bekerült a műhelybe az autó, s hogy pár hónap múlva ne kelljen emiatt újra szétszedni, kicseréltük a szintén pályafutása végén járó kormos rezoncsövet is. A végén egy laza futóműállítással zártuk a napot, mert a bölcső leszerelése miatt kicsit elmászott a kormányközép, de attól tartok, hogy ezt meg kell ismételjük, mert bár minden érték "zöld lett" a monitoron, érzésre viszont nem lett százas az egyenesfutás. De ez már csak gyerekjáték lesz...

>> SzervizJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2017-06-28

Elkezdtem berakni az új lengőkarokat. A bal oldalon odáig jutottam, hogy a felső lengőkar és a stabpálca a helyén, de az alsó lengőkarral sikeresen kiszakítottam a külső féltengely gumiharangot. Vehettem új gumiharangot (készletben: gumiharang, két bilincs, zéger gyűrű, féltengely anya, grafitos zsír). A féltengely csukló szétszedése és megtisztítása után ment vissza minden a helyére, az alsó lengőkart is betornásznom a helyére, a csavarok/anyák is betaláltak. Gondoltam még gyorsan meghúzom őket, de a felső lengőkar gömbfejének anyája úgy gondolta, hogy inkább beleszakad és a gömbfej csapjának a menetét is tönkreteszi...
Ma meg is vettem az újabb lengőkart...
Folyt. köv.

>> SzervizJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2017-06-19

Az egész ott kezdődött, hogy a sebességgel arányos ütemes dobolást hallottam a futóműből. Féltengely csuklóra gyanakodtam, ezért megemeltem az elejét, de hiába pörgettem a kerekeket nem jött semmi hang... Megemeltem a hátulját is, na ott a jobb oldali kerékcsapágy meg is szólalt... Ha már meg volt emelve megrángattam a kereket is és az egyik közel 60cm hosszú kutyacsont szilentje ki volt szottyosodva.
Hétvégére vettem egy kerék agyat és két kutyacsontot. A kutyacsont tartó csavarja a gólyaláb aljába jól bele volt gyógyulva, de kis melegítéssel és WD40-nel kijött. A kerékagy viszont két darabban jött le a tengelycsonkról, a csapágy belső része csak flex segítségével adta meg magát...
A teljes összeszerelés viszont hétfőre maradt, mert a féktárcsák elég vállasak és cserére éretten vékonyak voltak. Kapott mart Brembo tárcsákat és puha betéteket hozzá. Másnap már vittem is futómű állításra (mert a kutyacsontok belső csavarjai, futómű állító csavarok...) a Megyeri úti puccos gumis szervizbe. Drágák, de legalább át szokták nézni az autót... Meg is kértem, hogy nézzék át az első futóművet is az állítás előtt, mert mintha onnan is jönne kopogás, de én nem találtam az okát.
Szakvélemény: kormányösszekötő axiálcsukló jobb oldalon nagyon lötyög, de a másik oldalon is cserélni kell. Direkt rákérdeztem a felső lengőkarokra is, de az szerintük rendben volt.
Szerdán vettem is két kormány összekötőt meg hozzá új gumi harmonikákat. Csütörtökön azokat is cseréltem (a jobb oldali tényleg lógott, a bal oldali viszont még pár tízezer km-t kibírt volna, de ha már megvolt, akkor beraktam ahelyett is az újat). Pénteken vittem vidáman vissza a Megyeri útra, ahol az életunt szerelő megrángatta a kerekeket és odahívott, hogy ezt ugyan be nem állítja, mert lóg mindkét oldalon a felső lengőkar vagy egy centit, a kerekek meg dőlnek befelé. Kissé elborult az agyam, hogy kedden ugyan, hogy nem vették ezt észre, de az életunt szerelő csak annyit mondott, hogy nem ő nézte meg kedden, biztos azért nem vette észre a kollégája, mert felemelve befeszült a futómű. Terpeszkedő túlsúlyos munkafelvevő meg csak annyit tudott mondani, hogy ő nem ért hozzá és láthatóan nem is nagyon érdekelte a dolog. Még egy "autószerelő"-nek mondott irodista benyögött egy hülyeséget, hogy kedden miért nem lehetett észrevenni, hogy lóg a felső lengőkar. Úgyhogy annyiban maradtunk, hogy nem értenek semmihez és otthagytam őket. Utoljára jártam náluk és senkinek sem ajánlom az Újpest stadion melletti szervizt...
Péntek délután még megvettem a teljes első futómű készletet és hamarosan cserélem az egészet, de utána futómű állításra már máshoz viszem.
Folyt. köv...

>> Szervizdr_rock // Alfa 166 2,4 JTD // 2017-05-25

Aut hiszem ebben a hónapban sok törődést kapott már....
Bal első felső lengőkar feladta a harcot, miért is ne a turbócsere utáni héten, nehogy jól érezzem magam. Párban cserélve a jobb oldalival együtt, remélem most megnyugszik...

>> SzervizAlejandro // Alfa 159 1.9 JTS Berlina // 2017-05-13

Futóműellenőrzés és -beállítás Miskolcon, Farkas Zsoltnál.

>> SzervizKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2017-05-08

Végre eljött a lefoglalt időpont napja és szépen be lett állítva az első futómű. :)

>> SzervizKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2017-04-29

A jobb első lengőkar csere már tervben volt, az alkatrészt már korábban beszereztem és most a kormánymű csere jó alkalom volt ennek a cseréjére is, így ez is megtörtént.

231.770 km

>> SzervizJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2017-04-08

A tegnapi olajcsere után Cseffó mester fényt derített arra, hogy mi rakoncátlankodik az első futóműbe.
Meg is lett a tettes. Egy axiál csukló és egy kormánygömbfej. Ma meg is ejtettük a cserét.

>> SzervizCsongi // Alfa 156 1.6 ts berlina // 2017-04-08

Ma (2017.04.04) megérkeztek a hátsó futómű alkatrészei:
Hátsó stab. pálca: BIRTH 2 db
Hátsó stabrúd szilent: BIRTH 2 db
Hátsó stab. kar: BIRTH - 2 db (jobb - bal)
Hátsó szilent 2 db.
Hamarosan szerelés!

Ma minden kész is lett Zoli barátomnál. A bal hátulja is megkapta az új lengéscsillapítót. :)

250.600 km

>> SzervizAlejandro // Alfa 159 1.9 JTS Berlina // 2017-03-29

A Miskolcon elvégzendő futóműbeállítás egyeztetése előtt (egri vagyok) elvittem az autót a szerelőmhöz, hogy előtte azért rángassák meg a futóművet, nehogy valami hiba legyen, ami miatt potyára mennék Miskolcra. Volt gyanúm, tél óta időnként koppanást lehetett hallani/érezni bal előlről.

Kiderült, hogy a kevesebb mint két éve cserélt (gyári beszállító, TRW) bal első alsó nagy szilentblokk belső gyűrűje - amibe a lengőkar nyúlványa beilleszkedik - egyszerűen kiszakadt és előrecsúszott. Ezen kívül szintén baloldalon a váltó oldali féltengely gumiharang is szakadt és a zsír folyt ki belőle.

Mivel már ideje volt a motorolaj és szűrők cseréjének - eltelt 12,5 hónap és 10.600 km -, az olaj- és légszűrőt már be is szereztem, ezért a futóműnél felfedezett problémák mellett a szerelőmre bíztam az olaj és szűrők cseréjét is. Plusz 1-2 hónapja elkezdett hülyülni a tolatóradar (neki tetsző időpontban sípolás, hibaüzenet a kijelzőn és ekkor nem működött) és a bal hátsó féklámpa is egyre gyakrabban hibaüzenetet dobálgatott, ezeket is le akartam tudni egy kalap alatt.

A szűrők esetében természetesen a 'gyári minőség' mellett maradtam, az olajnál pedig ismét a korábban bevált, szerelőm által alkalmazott szintetikus került bele.
- olaj: Fuchs Titan Supersyn 5W-40
- olajszűrő: Mann
- légszűrő: Sofima

Az első alsó nagy szilentblokk gyári minőségűnek titulált MOOG lett (TRW nem volt, illetve csalódást okozott), a féltengely gumiharang egyszerű IMPERGOM.

A féklámpa és a tolatóradar elektromos problémái is megoldásra kerültek.

Km óraállás: 99 917