Blog >> 1.6

>> SzervizaBajomi // Alfa 145 1.6 boxer // 2022-12-10

Kardánbox letávolítása fentről lefelé és élőről hátrafele történik.
Nem nagy dolog, de érdemes odafigyelni közben, hogy ne törd el semminek se a rögzítő füleit.

Első lépésként a rádiót és a rádió alatti tartót távolítsd el.
A tároló attai résznél találod a csavart ami rögzíti a kardánbox elejét a műszerfalhoz.

Ezt követően távolítsd el az elektromos tükör vezérlőt, de vigyázz le ne törtd az irányító modult. Az elektromos tükör vezérlőt a te oldaladról told meg kicsit előrefelé egy műanyag patent kiszedővel és közben alányúlva emeld ki a hátulját. Az elején és a végé rögzíti egy-egy fül. HA kiszedted, távolítsd el a csatlakozót.

A kézifék szoknyát távolítsd el. A szoknya alján van a rögzítő műanyag amit erőteljesen hátrafelé tolva tudsz kiemelni az elején majd ha az eleje kint van akkor előrefelé mozdítva ki tudod emelni a hátulját is. Vigyázz az erővel, el ne törd a füleket. Itt, a kézifék elött találod a második rögzítő csavart. A kardánbox későbbi eltávolításához ki kell lazítanod teljesen a kézfék kart a kar alatt található hosszú csavar kitekerésével. Ezzel lehet a kézfiék bovdent lazítani. Próbáld meg annyira kilazítani, hogy a kézifék majdnem függőleges állapotban legyen.

A kardánbox hátsó felét rögzíti még két csavar ami a hátsó kis szemét tartó alatt van. Ennek eléréséhez húzd meg a tárolót felfelé úgy, hogy a két oldalán fogod. Vigyázz, mert ennek a rögzítő fülei is törékenyek. Ha sikerült eltávolítani akkor alatta van a csavar.

Végül távolítsd el a váltógombot úgy hogy meghúzod erősen felfelé. Ne forgasd, csak húz meg erősen felfelé.

Ha ezeket mind eltávolítottad, akkor most már szabadon mozog a kardánbox. Legalábbis nálam már nem tartotta semmi. Eltávolítani úgy tudod, hogy váltót 2-be vagy 4-be teszed, a kéziféket felhúzod majdnem 90 fokig, majd felemeled a kardánbox hátsó felét annyira, hogy át tudd emelni a kézféken .

Nekem kb. egy erős fél óra alatt kint volt a kardánbox.
Ezt követően el tudtam távolítani a váltókart fedő gumi takarót ami meggátolja a por bejutását a kulisszába.

És láss csodát, nem a váltónak van baja, hanem le voltak lazulva a kulisszát rögzítő csavarok és emiatt volt olyan a váltókar járása, mint egy málnakereverő.
Mindhárom csavart erősen rögzítettem, majd a kulisszába nyomtam egy ki fehér zsírt, hogy könnyebben járjon, plusz azokra a pontokra is kentem egy kis zsírt ahol a váltórudazat mozog.

Ezt követően visszaszereltem mindent a helyére fordított sorrendben.

Remélem ezzel az egyszerű művelettel nagyban sikerült emelnem a jövő évi vezetés konfortot :-)

>> SzervizaBajomi // Alfa 145 1.6 boxer // 2022-12-03

Miután a legutóbb kipakoltan a beltér teljes hátsó részét és találkoztam némi rozsdával, most folytattam a beltér első részének eltávolításával.

Miután az összes ülés már korábban kikerült az utastérből, gyakorlatilag most már könnyű dolgom volt. Az ajtó kárpitok eltávolítása nem túl bonyolult, de azért oda kell figyelni. Van egy egész jó angol nyelvű videó a Youtube-on ahol bemutatják a folyamatot: https://youtu.be/O7yDAmule2I

HA már eltávolítottad az összes csavart, akkor figyelj oda a kárpit eltávolításakor nehogy eltörj valamit. Pár rögzítő patent tartja felül plusz egy picit beleül az ablak keretben.

Meglepetésként ért, hogy amennyire megijedtem a múltkor a doblemezeknél talált rozsda miatt, most nem találtam semmit sem. Sem a taposóknál, sem a küszöb belső felén, sem az ajtók belső részénél, sem a hátsó doblemezek előtti résznél.

Öröm és boldogság. Nem kell lakatoshoz rohanni, hiszen nincs rá ok.

A következő lépés a kardánbox letávolítása lesz, hogy hozzáférjek a váltókarhoz.
A váltó eléggé olyan mint egy málnakeverő és az ötödik fokozatot nagyon nehezen veszi.

>> SzervizaBajomi // Alfa 145 1.6 boxer // 2022-11-26

Elsődleges projekt a tetőkárpit eltávolítása volt, mivel a sok évi napsütés hatására szinte a teljes tetőkárpit meglógott.

A rossz hír, hogy ahhoz, hogy rendesen ki lehessen szedni a tetőkárpitot, szinte az összes beltéri műanyagot el kell távolítani az autóból. Ez nem egy hatalmas dolog, de lég időigényes. Kvázi Legózás felnőtteknek. Javaslat: ha nem pár napon belül szereled vissza az összes műanyagot, akkor fényképezz folyamatosan, hogy tud mi hol volt és mit mi rögzített. Nagy segítség ha elő tudod venni a fényképeket tavasszal amikor nekiállsz visszaszerelni mindent. Én általában egy-egy elem eltávolítását követően a csavarokat vissza szoktam csavarni a helyükre és ott hagyom őket a visszaszerelésig.

Elsőként a hátsó üléseket szedtem ki, hogy jobban hozzáférjek az oldal kárpitoknak.
Az első üléseket elöl és hátul két-két imbusz fejű csavar tartja. A hátsó ülés ülőlapját szintén két imbusz fejű csavar tartja alul. Ezek kicsavarását követően ki lehet szedni az ülőlapot. A hátsó ülések háttámlájának rögzítését a két háttámla találkozásának alsó részén lehet eltávolítani. Ezt a talpat két csavar rögzíti. Ezt eltávolítva kijön a háttámla is.

Ha az ülések kit vannak, akkor már könnyen hozzé lehet férni az összes kárpithoz. A kárpitok kiszerelésekor lentről felfelé haladjunk, majd ha minden el lett távolítva, akkor hozzá lehet férni a tetőkárpithoz is. A tetőkárpit kiszereléséhez el kell távolítani a beltér világítást és a kapaszkodókat, illetve pár rögzítő patentet. A patentok eltávolításhoz használj patent kiszedő szerszámot, mert nagyban megkönnyíti a patentok eltávolítását és segítségével sikerül törés nélkül kiszedni a patentokat.

Az oldalsó műanyagok eltávolításához az első és hátsó biztonsági övek rögzítését is el kell távolítani. Ezek baromi erősen vannak rögzítve, illetve, mivel a ah hátsó biztonsági övet rögzítő alsó csavarok a dobbetétbe vannak rögzítve és ezeknek a csavaroknak a vége be is megy a dobbetétbe, általában be is vannak rohadva. Emiatt nem egyszerű az eltávolításuk.

Ha minden kint van, akkor a tetőkárpit egyszerűen kihúzható a csomagtartón keresztül.

Sajnos volt két meglepetés a hátsó műanyagok eltávolítását követően. A dobbetétek mindkét oldalon belül rozsdásak, de nincsenek átrohadva. Ez sajnos annak köszönhető, hogy Luigi nem megfelelően vitte fel a tömítő anyagot a dobbetétbe oda ahol két lemez találkozik és itt sajnos megáll a víz és befolyik a két lemez közé. Ez van.

Nekiestem kívül és belül is drótkoronggal, majd jött a Teroson rozsdaátalakító kívül és belül is, majd ezt követően kifúltam az egész dobbetétet wax alapu üregelő sprayvel.
Úgy néz ki, hogy sikerül még időeben elkapni és megállítani. Remélem ezzel már nem lesz gond a jövőben.

Viszont elhatároztam, hogy ha már a beltér hátulja szét van szedve, akkor megteszem ugyanezt az elejével is és amennyire csak lehet kiszerelek mindent, hogy megnézzem mi bújt meg még a nem látható helyeken.

>> SzervizDubsolutely // Alfa 145 1.6 TS Special Edition // 2016-12-07

Ma úgy döntöttem, hogy végre dokumentálom az összes javítást illetve upgrade-t amit az autó kapott mióta én lettem az "új" szerető gazdija. Ez az első post természetesen már Márciusban, mikor hozzám került, aktuális lett volna de szar kifogással élve nem volt időm rá. Jó ez tényleg szar kifogás inkább csak lusta voltam.

Na, viszont most azon kaptam magam, hogy lassan eret vágok melóba az unalomtól és ha már a múltkor úgyis összeszedtem minden költséget és egyebet (papíron) ami Alfit érint, gondoltam most pótolom a hiányosságokat. Azt azért hozzátenném, hogy ez a bejegyzés nem azoknak íródik akik krónikusan rettegnek az olvasástól. Hosszú lesz. Már csak azért is mert akármennyire nincs írói vénám azért most egy kicsit mégis úgy érzem, hogy van. Nem beszélve a rengeteg élményhez és apró történethez ami a vásárlás óta a vashoz fűződik. Természetesen a fontosabbakat, a vicceseket és a legkellemetlenebbeket is szeretném itt leírni. Nem kell félni én sem vagyok pszihopata, ezért fejezetekre bontom a gyönyört. Kezdjünk bele.

Hogy is történt a vétel? Semmi érdekesség nincs ezzel kapcsolatban. (Szerintem) tipikus alfás autóvásárlás történt. Kinéztem, elmentem, beleszerettem, elhoztam. Már az odaúton be voltam zsongva, az ominózus Budapest - Debrecen másfél órás joyride alatt még haverom Ford Focusa is hirtelen különleges autós élményt nyújtott. Mikor megérkeztünk és megláttam, először csak az orrát, már tudtam, hogy a hazaúton a TwinSpark duruzsoló hangját fogom hallgatni a kormány mögött. Sajnos mikor odaértünk Debrecenbe esett az eső és elég nagy latyak volt így nem tudtam minden porcikáját szemügyre venni alulról de őszintén megmondom annyira fel voltam spanolva, hogy szinte minden óvintézkedésről megfeledkeztem amit egy használt autó vásárlása igényel. Még jó, hogy velem volt egy cimborám aki azért helyettem is kérdezgetett de kb magasról tettem rá, csak csodáltam a gépet és azon járt az agyam, hogy csak "kérlek legyen olyan a próbakör mint ahogy azt megálmodtam..". Hát hazudnék ha azt mondanám, hogy olyan volt. :DD Mindegy ettől függetlenül elárasztotta a lila köd az agyam és már számoltam a pénzt a zsebemben. Haverom is elvitte egy körre és mikor visszaértek mondta, hogy Ő mondjuk nem érzi azt a 120 lovat ami elvileg húzza a szekeret... Mondtam, hogy hát én se. De leszarom, visszük!
Mint utána elég hamar kiderült vérzett egy pár sebből a kisszivem. Nem húzott rendesen, erőtlen volt, a motor sem járt szépen. Néha megindult néha nem. Akkor még zöldfülű autós palánta voltam aki nem tudta megmondani hallásra, se érzésre, hogy mi lehet a probléma. Nos ezzel viszont elérkeztünk az első kis listácskához ami az autó akkori állapotára, tulajdonságaira vonatkozik.

-Külső: Néhány apróbb fényezési hibát leszámítva szinte hibátlan volt. VOLT! :@ (erről majd később) Az alvázat nem láttuk be teljesen, de a kipufogóvég belülről teljesen szét volt rohadva. Ezt már akkor is mondta a korábbi tulaj, hogy cserés lesz.

-Beltér: A váltógomb már könyörgött, és szinte a végtagokat növesztett, hogy leimádkozza magát a rúdról olyan fos állapotban volt. Ettől a kis apróságtól eltekintve minden patika volt és a mai napig hasonlóan jó állapotú. Az ülések kényelmesek, szakadás-mentesek, bár az a vezetőoldalira ráfér egy újratömetés. Ez majd talán jövőre.

-Motor: 228.000 Km-en állt a mutató. Az autó szervízkönyve csak egy darabig volt vezetve de addig rendszeresen. Én a 3. tulaja vagyok jelenleg és az előző szépen gondját viselte az autó többi részét tekintve. Természetesen az ember nem hagyatkozhat egy vadidegen ember szavaira, de jó érzéseim voltak az illetővel kapcsolatban. Említettem fentebb, hogy gyengélkedett a motor néha-néha. Hát igen ennek a problémának hamar pontot tettünk a végére, erről is lentebb lesz majd infó.

-Futómű: Feszes, sportos de foglalkozást igényelt. Főleg hátul. Alapvetően nem volt vele különösebb gond.

-Végül maga a vezetési élmény: 10/10 minden kellemetlensége ellenére szerelem.

Na folytatom akkor a sztorit. Ott tartottam, hogy erőtlennek éreztük a motort. Megérkeztünk Pestre, bementünk a belvárosba haveromért (ekkor már 4-en ültünk az autóba). Itt kezdődtek a komolyabb gondok. A Váci úti felüljárón kettesbe alig akarta felszenvedni magát a kicsike, de végül nagy nehezen sikerült. A következő kis cukiság a meki parkolájába ért minket mikor behúztam a kéziféket majd szépen elkezdett hátrafele gurulni az autó. Úgy voltam vele, hogy mára elég lesz ennyi meglepetés úgyhogy az otthon fele vettük az irányt de azzal a lendülettel le is lettem villogva az első utamon hazafele mert vagiztam kicsit a Thököly úton. Hálistennek' a kopszok is alfabuzik voltak a szívük mélyén és még az Amorés matricát is kiszúrták az oldalindex felett. Így hát megúsztam egy "kösse meg a biztosítást minél hamarabb, jó utat, gratulálok a géphez"-el. Mekkora formák. :D Ja és a hab a tortán, hogy még haza is kísértek (ezt már lehet csak én képzelem be) vagy csak arra volt dolguk. Szóval hazaértünk, én be az ágyba és csak vártam a másnap reggel 7 órát, hogy felkeljek és beleüljek megint. Nehezen kelő típus vagyok de elhihetitek, hogy az első pár héten/hónapban ilyen gondom nem volt.

Szóval másnap: Reggel le, kocsiba be, kulcs be, motor beindít. Minden jó. Királyság, nem világít semmi hibajelző genyó, szépen jár, nincs baja. Elindultam de az első másfél kilóméter után egy pirosnál állva arra lettem figyelmes, hogy mögöttem iszonyat brutál kék füst árasztja el az utcát. Persze, hogy belőlem jött, illetve az autóból. Bal hátulról. Félreálltam, megvártam amíg kicsit kihűl a cuccos majd úgy döntöttem leparkolok a közelbe és ma még inkább a "kék Volvommal" megyek be melóba.

Mikor végeztem visszamentem a kocsihoz és odahívtam az egyik jóbarátomat akinek már 3 is volt ebből a típusból, bár a 2 literes verzió. Átnézte amennyire tudta, persze elmondtam neki mindent ami történt és azt javasolta, hogy még aznap vigyük be Zé-hez a szervízbe ő majd helyrerakja. Így is történt, bevittük, kicsit trécseltünk kértem egy kötelező olaj illetve szűrőcserét is a motorprobléma és a kézifékbowdencsere mellé. Mint kiderült mikor a szervízbe értünk az autó 3 hengerezett. Ekkor még nem tudtam mekkora a gond de újjak keresztbe és reméltem a legjobbakat. Másnap jön a telefon Zolitól, hogy mehetek a kocsiért és az egész szervíz 30 ropiból megvan, végül a trafót kellett kitisztítani csak, ez megoldotta a problémát.

Költségek:

-2db kézifékbowden: 9000 Ft
Olajszűrő, légszűrő stb + munkadíj: 20.000 Ft

Tehát ez volt az autó első szervizelése ami már az én pénztárcámat terhelte. Innentől kezdve nagyon szépen viselkedett, hangra, teljesítményre is. Szuper volt vezetni. Szemfüleseknek biztos feltűnt elsőre is, hogy a vezérlést nem cseréltettem le vétel után. Így van. Sajnos a keret erre már nem futotta (tudom, tudom minek veszel autót ha a kötelezőket nem tudod rajta elvégezni.). Lényeg a lényeg, ezt egy kicsit a szőnyeg alá söpörtem és elkezdtem a verda más részein a munkálatokat.

A következő javítás Áprilisban a korábbi tulaj által is már említett kipufogó rendberakása volt. A középdob és a katalizátor után is már lukas volt a cucc, nem beszélve a sportdob belsejének szétrohadásáról. Nem volt szép hangja - amolyan repedtfazék. Így hát kicsit keresgéltem a neten, megkérdeztem pár embert és sokan a Dinamitos srácokat javasolták. El is mentem hozzájuk egy pár nap múlva és még aznapra kaptam időpontot! Azt mondták 4-5 óra múlva jöjjek vissza az autóért addigra kész lesz. Az volt a mázlim, hogy volt nekik raktáron eldugva egy pont 145-öshöz illő teljes katalizátor utáni rendszer. Cherry on top, hogy az egész cuccli szinte újszerű állapotban volt. Fel is pattintották a kocsira és mondták, hogy válasszak hozzá egy véget. Az előzőhöz hasonlót választottam, hogy idomuljon a hátsó lökös kivágásának formájához is.

Költségek:

Katalizátor utáni rendszer + végdob + munkadíj: 40.000 Ft

Baráti nem? Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, nagyon szép munkát végeztek. Az autónak azóta nagyon szép karakteres, sportos hangja van. Ezen kívül még 18 hónap garanciát is vállalnak a beépítést követően.

Időközben lecseréltem a szakadt váltógombot is, ezt netről rendeltem, semmi extra. Később majd szeretném ezt is lecserélni valami autentikusabb, alfásabb egyedre.

Költség:

Váltógomb: 5000 Ft

Apró lépések a cél felé de én úgy éreztem máris sok szeretetet és törődést kapott tőlem az autó.
Mivel áprilisban már bőven jó idő volt és még a téli bakancs volt a kocsin ezért elkezdtem a felnivásárláson is gondolkozni. Sajnos csak nyári gumiszettet kaptam az előző tulajtól, felnit hozzá nem. Eredetileg a gyári ötlukasokkal volt hirdetve az autó de mint érkezésnél megtudtam, ezek már korábban el lettek passzolva. Nekem nagyon tetszett a gyári alufelni szettje így ugyanerre a típusra vadásztam én is. Mielőtt a felni vásárlás megtörténhetett volna egy újabb kis apróság jött elő.

Elkezdett ingadozni az alapjáratom egyik napról a másikra. Más gond nem volt ezen kívül de ez kezdett egyre jobban irritálni. Később olyan Május környékén már hallottam pár apró puffogást is, a gyújtásra gyanakodtunk.
A probléma maga annyira elenyésző volt, hogy nem akartam szerelőhöz vinni az autót, inkább bújtam a fórumokat és próbáltam magam orvosolni a problémát. Sokan javasolták a gyertyacserét így hát vettem egy szettet és egy 2-3 óra merő szopás után sikerült is kicserélni őket. Még a gyári NGK-k voltak benne 230.000 km-el.. Szétvoltak égve a diódák és bele is voltak szorulva a lukakba rendesen. Denso került bele.

Költségek:

Denso Platinum 4 - 4 dupladiódás gyertya: 38.000 Ft.

A gyertyacserét az első indításnál még bizonytalanul fogadta motor, pár puffogás után azonban hirtelen szépen beállt az alapjárat és valami elképesztően kisimult a motor járása. Hangra is teljesen más volt, sokkal egészségesebben járt. Mintha pár lóerő is visszakúszott volna bele.

A következő update-ig várnom kellett egészen júnusig mert kicsit seggére vertem a pénznek a vétel óta. Szerencsére sikerült találnom jó áron, itt az amorén, egy szett gyári 145/146 ötlukas felnigarnitúrát méghozzá kifogástalan állapotban. Le is csaptam rá és hirdetés olvasása utáni nap már mentem is Hatvanba átvenni a szettest.

Költség:

4 db gyári Alfa felni (minden kupakja megvolt, fullos állapotban): 24000 Ft

Leértünk bepakoltuk a kocsiba és már jöttünk is vissza Pestre. Ez egy vasárnapi akció volt és természetesen oda meg vissza voltam az új felnik láttán. Nem beszélve arról, hogy a nyárigumi szettem egy Toyo Proxes T1R típusú 2013 évi, össz-vissz 2 nyarat futott, szinte friss-új-ropogós garnitúra volt. A kocsin meg még mindig a ballonos téligumi, 14" lemezfelnire szerelve ocsmány dísztárcsával. Lényeg a lényeg, hogy még aznap fel akartam rakni az új szerzeményeket szóval elvittük a Szentmihályira a gumishoz. Fel az emelőre, kerekek le, újak centír alá, már hozza is ki őket a csávó erre kérdezi, hogy hol vannak a kerékcsavarok?? Mondom az nincs hozzá de próbálja meg a lemezfelni csavarjaival. Persze, hogy rövidek voltak a picsába. Teljes pánik, hívtunk mindenkit de nem tudtok megoldani a gebaszt.

Költségek:

4 Centír + 1 gumi javítása + kerekek fel/le 2x: 12000 Ft

Várnom kellett másnapig amikor a legnagyobb mizéria ért. "Hála istennek beteg lettem" úgyhogy tudtam alfázni egész nap. A dokitól hazafele jövet beugrottam egy hozzánk közeli gumishoz aki azt mondta van hozzá megfelelő csavarja és hogy felpattintja nekem. Mondom faszaság, de persze miért menne ilyen könnyen minden. Az okos hozzáértő asszisztense (még mai napig se értem mit keres autók közelébe az ilyen) mondta, hogy nem lehet felrakni a kerekeket mert nem jók erre a típusra a kis fogak miatt amik amúgy a lemezfelni 2 lukába belefekszenek. Mondom neki ez gyári bazdmeg, hogyne lenne jó?!... Értetlenkedett, majd rávágta, hogy replikát vettél tesó. Azzal a lendülettel ott hagytam őket, de a csavarokat elhoztam.

Költség:

16db (használt) kerékcsavar: 6000 Ft

Továbbmentem, majd megláttam még egy Gumis feliratot, úgyhogy arra kanyarodtam és megálltam előtte. Bevittem a szettet, ők is felemelték (a srácok itt már kicsit hozzáértőbbek voltak), gyorsan szétkapták majd próbálják rá a felniket. Érdekes módon a felnivel semmi baj nem volt most, simán felment mind a 4 de, hogy itt ne érjen véget a szenvedésem közölték velem, hogy még ezek (az előző gumistól hozott csavarok) is rövidek és nem tudják felrakni. Hát mondom ez fantasztikus. Vissza a lemez, én vissza a gumishoz akitől hoztam a csavarokat. Bezártak. Itt már végképp sík ideg voltam, úgyhogy visszagurultam a hozzáértőkhöz, most már nevezzük így őket, és mondtam mi a helyzet. Az eddigi balfaszkodásom után végre egy kis szerencse is rám mosolygott. Mint akkor kiderült a balfasz gumis és a hozzáértő gumis jó barátságba voltak és a balfasz gumis pont beugrott a hozzáértő gumishoz amikor én már harakirihez készülődtem a kocsibejárójukon. Mondta, hogy sorry persze visszaadja a pénzt, így visszacseréltük a csavarokat a 6000 arany piculámra. Zsebembe a lovetta majd kaptam egy tippet, hogy hol tudok a közelbe megfelelő csavarokhoz hozzájutni jutányos áron. Menjek az Örsre és ott a nagykerbe kérjem ezt a bizonyos méretű, típusú kerékcsavart és mondjam, hogy a Németpróna utcából jövök a gumistól, akkor majd adnak kedvezményt. Így is lett elmentem, felmarkoltam a csavarokat - bár a faszi a nagykerben kérdezte mi a cégnév én meg csak hüppögtem, hogy né-né-német-pró-pró-na gu-gumis, de végül látta, hogy szegény gyerek már megkapta a magáét az élettől ma, úgyhogy elengedett a kedvezményes áron vett csavarokkal.

Költség:

16 db (zsír új és mérethelyes) kerékcsavar: 8000 Ft

Ezután vissza a hozzáértő gumishoz és 5 perc múlva már csodálhattam az egész (najó, csak fél) napi szopásom eredményét, a 4 gyönyörű, horzsolás és padkamentes, Alfa felnit, mind a 4 kupakkal és a fasza nyárigumikkal szerelve.

Költség:

4 kerék felrakása és egy vállveregetés, hogy ügyes vagyok: 0 Ft :)))))

Mivel kezd lejárni a munkaidőm és lassan szeretnék hazamenni ezért ezt a fejezetet most itt lezárom. Hamarosan újat nyitok ahol a többi élményt, kalandot, szívást és szerelést részletezem majd.

Ha végigolvastad akkor respekt. Arrivederci Amore!

>> EseményG-Burt // Alfa 145 1.6 boxer "TÖRPI" // 2013-01-30

2013.01.29-én reggel fél 9kor elvitték:( Egy fiatal csaj vette meg első autónak, remélem vigyáz majd rá.

>> SzervizG-Burt // Alfa 145 1.6 boxer "TÖRPI" // 2012-05-02

Valahol ott fejeztem be a legutóbbi pötyögést, hogy felkerült a poroltó első verziója, mert leszakadt a továbbfejlesztett. Azóta az is lekerült, a katalizátortól hátrafele kapott egy teljesen új rendszert. (Zé.-nek hatalmas köszönet az alkatrészért)
Megcsináltam végre a tetőkárpitot, amit még régen letépett valaki, mert a fejére lógott.
Lett végre működő lambdaszonda is az autóban, a fogyasztás 3 litert csökkent.
Salat cartárssal elcseréltem a fekete hátsó lökhárítómat és a kilincseimet színazonosra. Valamint szert tettem egy pár első ülésre is. Az enyém ülőlapja oldalt már kezdett repedezni. Elkezdtem legózni, a végeredmény pedig nagyon is emészthetőre sikeredett. 3 ülésből legóztam össze egy tuticsúcsszupi vezetőülést:) Megkapta a donor anyósülés ülőlapját, az eredeti ülésem sínjét, (módosítva: kiszedtem a magasságállítást, mert 1: úgysem állítgatom, 2: így kényelmesebb.) és a donor vezetőülés háttámláját, mivel ez tökéletes állapotban volt. Az eredmény egy olyan vezetőülés, ami úgy néz ki, mint az új és legalább olyan kényelmes is:)
Közben el lett bontva egy 146os, ami Nedudgi cartárs ex autója volt. Sajnos felborult vele. 1 nap alatt teljesen kibeleztük, ami menthető volt, azt mentettük is belőle. Elsőként átraktam a fekete műszerfalat, ennek több oka is van. Az első, h jobban tetszik a fekete, mint a szürke, a második, h utasoldalon is van légzsák. Kb 3 óra meló volt, de megérte, teljesen más lett a hangulata az autónak.
Bekerült alóla a hátsó híd. Itt volt némi szívás, mert a régi hidam nagyon nem akarta megadni magát. Szinte minden csavart melegíteni kellett, hogy kijöjjön, de végül sikerült a műtét. Mondjuk akkor nem volt őszinte a mosolyom, amikor a fékcső csatlakozásának melegítése közben a nyomástól eldurrant a fém(!) cső, és a pofámba nyomta a forró fékfolyadékot. Sebaj, másnap gyártattam egy darabot. Ezután jött a felismerés, hogy a jobb hátsó légtelenítő csavar feje valahol kieshetett az éterbe. A régi féknyeregbe is bele volt törve a csavar. Nyomás esztergályoshoz.. Ideig óráig jó volt, de erről majd később:)
Ezután következett egy nagyobb meló, amit a motorcsere tesz ki. Kb szombaton 10 óra körül álltunk neki, este 10kor már röfögött:) A váltó is cserélve lett természetesen. Az 1.4es motor és a váltó szétválasztásakor elég érdekes dolgokat találtunk. Azt tudtam, h egy bontott kuplung került ősszel az autóba, de erre nem számítottam. A kinyomóvilla stiftje helyére egy szög beütve, arra egy alátét hegesztve. A váltóházból letörve egy darab. Ok, nem gáz, máshogy nem lehetett javítani, tiszta sor. Viszont a kuplung az már érdekesebb téma. A kinyomócsapágy darabokban jött ki, a szerkezet közepe félig átszakadva. A kinyomó nem ott feküdt fel szerencsére, nagyobb volt az átmérője, de már itt se volt neki sok az átszakadásig. Szerencsére a donor motoron egy szinte új kuplung volt, ahogy volt, bekerült. És hogy milyen? az 1.4 után állat. Nem emlékeztem ekkora különbségre 1.4 és 1.6 között.
És itt térnék vissza a hátsó fékre. A kuplung légtelenítésekor véletlenül ráléptem a fékre, amit az első nyergek azzal háláltak meg, hogy szépen kiejtették magukból a dugattyút, mert balfasz voltam és elfelejtettem, h nem kerültek még vissza a helyükre. Én voltam a fasz, elismerem. Ugye a fékfolyadék elfolyt, légtelenítsük le. Na ez az a pont, ahol kiderült, h az esztergályos egyáltalán nem végzett jó munkát. Túlfúrta a jh féknyeregben a légtelenítő kúpját, ami egy gyenge ráhúzásnál átszakadt. Sebaj, van másik, csak éppen törött légtelenítővel. Nekiálltam kifúrni, sikerült is, a maradékot is sikerült kipiszkálni, csak éppen a menet ment tönkre közben. Másnap lett új féknyereg, felkerült, ebben van légtelenítő, ami nincs beletörve. Viszont légteleníteni most sem sikerült. A Tudásbázis bácsi zaklatása után kiderült, h a főfékhenger lehet a ludas. Ezt korábban már átraktam a donor autóból. Visszaraktam a régit, kicsit jobb lett, de eleve azért cseréltem ki, mert az se volt vmi fényes állapotban. Legalább már lehet használni. Itt döntöttem el, h ha már cserés a főfékhenger, akkor kidobom az abst, mert úgyse működik, jeladó után meg nem fogok horror pénzeket kiadni. Szerzek egy sima főfékhengert, jövő hétre lesz normális fékcső. Ha már megcsinálom akkor kicserélem az összes fékcsövet az autón.
A másik anomália némi melegedés. Termosztát ok, viszont a vízpumpa nem. A régi motorból nem jött ki egy darabban. Találtam egyet a garázsban, bekerült, de csapágyas, viszont már nem melegszik, ezt mihamarabb cserélnem kell.
Nagyjából itt tartok most. Fejlődés, alakulás van. Lassan befigyel egy lakatolás is, erősen fókuszálva az emelési pontokra.
Röviden ennyi történt az elmúlt két hétben. Az, h alakul az autó rátesz egy lapáttal a lelkesedésre is. Egészen kezd autóra hasonlítani:)
Alkatrészekért meg lehet jönni aktívan, egy 46 bontott cuccai vannak a nyakamon:)

>> Tuning és extraNeoEx48 // Alfa 156 1.6 TS // 2010-12-06

Nos lekerült a kocsiról az 1.6-os felirat. Ennek oka, hogy 1. nem tartom szükségesnek hogy látszódjon kívülről mi van belül, 2. ha lesz sikeres chiptuning, az 1.6-os feliratról téves asszociációk lehetnének a motor teljesítményére. :)

Természetesen minden más maradt :)