Blog >> gumi

>> SzervizTedi // Alfa MiTo 1.4 TB 155 Le // 2017-02-22

Nem, szerencsére nem cekcuális baleset áldozata lettem, de az eredmény így is hajmeresztő volt.
Romboltunk haza az M1-esen, amikor arra lettem figyelmes, hogy az autó kicsit mintha jobbra húzna és eléggé imbolygós. Gyanítottam, hogy lassúdefekt, de rázni nem rázta a kormányt, úgyhogy Bicskétől azért csak becsorogtam Budapestre.
Ekkor szálltam ki megbizonyosodni arról, hogy ez bizony defekt, valami kátyú, vagy akármi a gumi oldalfalát vágta ki. Próbáltam bele egy benzinkútnál levegőt fújni, de egyből elengedte, úgyhogy óvatosan elgurultam egy biztonságos helyre, ahol le lehetett tenni a vasat. A mankópótkerék egyrészt eszemben sem volt, másrészt a csavarok be voltak gyógyulva.
Szerencsére a Budagumi közel volt, elmentem hozzájuk, és rendeltem két 18-as gumit, bár nem Michelint, mint ami rajta volt, mert nem volt nálam az aranyrúd. Vredestein Ultrac Satin lett végül, a tesztek is elég jókat írnak róla. Hamarosan a hátsókat is cserélni fogom, csak el kell ugrani a bankba azért a bizonyos aranyrúdért.
Hogy miért kell az aranyrúd? Mert Giovanni kitalált egy olyan idióta méretet a MiTóra, ami az egyik legritkább, és a váltóméretei is csak elbaszottak. 215/40.

>> EgyébSanyi // Alfa 159 SW 2,4 JTDm Q-Tronic // 2016-11-18

Felkerültek a téli gumik a frissen fényezett Enzo R felnikre. Szerintem jól áll ez a szín a szörnynek. :)

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-10-26

Az autóval vett Dunlop gumiszett újra áthúzva a felnikre. Centrírozás és nyári gumik betárolása включены

>> AutóápolásHpeDave // Alfa 156 SportWagon // 2016-10-15

Már nálam is felkerültek a téligumik és kapott egy teljes alvázvédelmet a kerékjáratokat is bele értve, biztos ami biztos. Fagyálló és téli szélvédőmosó beállítása, plusz az ajtózsanérok és zárak zsírzása meg a kédergumik szilikonozása is pipa. Még kap egy bőrápolást mielőtt jönnének a mínuszok és kész van.

Tavaly a Toyotáról örökölt Pirelli Snowcontrol serie II gumikkal futotta le a téli szezont az Alfa, mondván az még arra jó lesz 5mm-esen. Idénre kellett viszont gumi és hosszú agyalás után arra jutottam, hogy mivel a tél kishazánkban az utóbbi pár évben érdeklődés hiányában elmaradt, így négyévszakos abroncsokat kap a téli szezonra a paripa. Ennek az okoskodásnak az egyik nem elhanyagolható szempontja volt az is, hogy ajövőbeli tervek között szerepel a 17"-os nyári garnitúra és sportfutómű beszerzése, így ezek kímélésre is jól jön balkáni útviszonyok közé a négyévszakos kerék 15"-ban a tojástartó felniken.
A csapásirány kijelölése után további micimackós fejvakarás következett azügyben, hogy melyiket válasszam. Michelin CrossClimate, Vredestein Quatrac 5 és Goodyear Vector 4seasons Gen 2. volt versenyben. Végül a Vredesteinre esett a választásom, mivel ez rendelkezik téli mintával is és árban is a legkedvezőbb, 195/65R15-ben kb 17ezer Ft-os áron mérik darabját (CC 20e, Goodyear 24e). Lázasan elkezdtem keresni a legkedvezőbb beszerzési forrást, mikor megláttam az Apollo Alnac 4G Allseason gumit, amely a Vredesteint felvásárló Apollo csoport névadó márkája. Európában ők a B márka személyautók terén, ám ár-érték arányban eléggé jók. Átlagosan 14ezer Ft körül mozog a gumijuk, ami további kutatásra késztetett és nem találtam róla elrettentően rossz teszteket, egy erős középkategóriát tud a négyévszakosok között. Még rágódtam a kérdésen, amikor hirtelen leakciózták a gumit 11090, valamit 11690 Ft-ra (T és H sebességindex). Legyünk urak alapon a H-st választottam, szerencsére teljesítették is a megrendelést. Elvittem a kerekeket, a régi gumikat beszámolták, így a felnire szerelt gumikért összesen 50ezer Ft-ot fizettem kereken. Ugorjunk két hetet előre. Otthoni cserét terveztem egy, egy ismerősöm segítségével és kérésére, merthogy legyen tapasztalat a gumiról, mielőtt megrendeli ő is. Oké, legyen, cseréljük ki Ez az első csavarnál bukott el, mert teljesen be voltak rohadva a csavarok és az elsőnél letört a dugókulcs feje. Irány az éjjel-nappali gumis a Szentmihályi úton. Két méteres szárral kinyitották a csavarokat, amik be is voltak rohadva és a menet is meg volt menve rajtuk, úgyhogy rögtön vettem új csavarokat is. Szereléssel együtt 15ezer Ft volt a műtét.
A gumik egy hete vannak fent, melegben sikerült őket kipróbálni már, esőből csak 10 percet kaptak. A nyomatékot annyira nem szeretik, könnyebben pörögnek ki a nyáriknál, mondjuk a kb 160 ló és a 350Nm azért tényleg nem kevés, azzal is elég sokszor villogott a kipörgésgátló és nyikkant a gumi. Fékezésnél jól viselkednek, kanyarban is jól tartanak, persze alacsonyabb a tapadáshatár, mint a nyári guminál. Előnyös, hogy idejekorán elkezd sírni a gumi, így még a kontrollvesztés előtt van tájékoztatási fokozat a tempó visszavételéhez. Ekkor még terhelhető a gumi, egyenletesen veszti el a tapadását.

>> EseményBomi // Alfa 156 2.5 V6 24V // 2016-07-08

Szinte egyik napról a másikra nagyon durván berepedezett a bal első gumi az autón.
Érdekes mert nem volt még régi sem, 6mm minta van rajta de hát így nem lehet használni:(
Rendeltem egy újat helyette , szerencsére még lehet kapni Sportcontact2-est is, 2016 10.heti gyártás ,ez teljesen rendben van...most már nyugodtabban nyomom a gázt :)
Holnap már ezzel indulunk Alfacity-re :)

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2016-07-07

Kapott a jobb eleje egy lassú defektet, mire észrevettem már csak 0,7 bár volt benne. szépen le is nyalta a belső felét a guminak az így mászkálás, még az oldalfala sem úszta meg. Így a javítás helyett csere lett a defektből. Két első gumi lett cserélve újra.
A LingLong gumikba idáig lett 25630Km tökéletesen meg vagyok velük elégedve, sajnos ebben a méretben most nem sikerült jó áron találnom ezért a Superia ECO Blue gumikra esett a választás, leginkább az olcsósága miatt.
Jelenlegi óra állás: 269182Km

 
>> SzervizGyapi Ɨ|ѯ // Alfa 159 2.2 JTS berlina // 2016-06-30

Új gumik is felkerültek
Maradok az olasz márkánál, PIRELLI P7 BLUE 225/50 R17 XL TL 98Y
Egy elöregedett Michelinnel vásároltam. A különbség leírhatatlan, mintha sínen húznák azóta.
Egy apró negatívum, hogy sok súlyt kellett feltenni és ez nem mutat túl jól a felnin.

Marsonál vásároltam a gumit és ott is tetettem fel. Olcsók, normálisak és 3 év garancia van +500ft-ért

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2016-06-20

Egy év, ennyit bír egy ablaktörlő gumi. Bármilyen márkából sajnos. Bementem az autósboltba:

-Légyszi adj nekem 2db 51centis ablaktörlő lapátot.
-Nincs.
-Akkor 2db 53-masat...
Erre nézett egyet. - Nem fog beleérni sehol?
-Nem, mert levágom.
-MIiiicsináálsz?
-Levágom, mert úgyis csak a gumi kell belőle.
-Ja... miért nem cseréled ki már rendes cserélhető lapátosra?
-Pont azért mert mindenki lecseréli. Meg akarom tartani eredeti állapotban. Jobban is néz ki, 5 perc a csere.
-Aha te tudod... csak ha kifordul a gumi, összekarcolja az üveget
-Menni fog asszem, nem lesz gond :-)

>> EseményATE TR // Alfa 159 2.4 JTDm // 2016-06-04

Cserélnem kell a jobb hátsó gumit. Tervben is volt, meg is van a tartalék...az oka az, hogy egy idiótát elütöttem, na jó nem. Hanem nekem jött biciklivel, mert a piától mindenki okos. A kétsávos úton szlalomozott a külső sávban, amikor a zebrán úgy döntött, hogy balra fordul és keresztezi az utam. Hát még ilyet. Megálltam, de mutogatott, hogy menjek tovább, mert minden oké! Kit érdekel, hogy neki mi baja lett? Vicc! Mostanában veztni sincs kedvem, mert az emberek nem tudnak közlekedni. Nyomorékoskodnak az úton...amikor kikerülnéd, akkor odatapos...nem mesélem, mindenki tudja...veszek egy Zsigulit...