Blog >> hifi

>> SzervizMazi // Alfa 159 2.4 JTD distinctive // 2017-03-24

Ma végre eljutottam addig, hogy foglalkozzak a rádió témával. A rádió mostanában nem működött, csak be- és kikapcsolni lehetett, viszont semmi mást. Ez zavaró volt, mivel egyik csatornára sem volt állítva, így sistergés jött ki belőle, semmilyen gomb nem reagált a nyomkodásra. Ma kaptam egy cartárstól egy ugyanilyen rádiót, hogy megnézzem, ezzel lehet a gond, vagy tiltásom van a Body computerben. A berakás és kód után a csererádió egyből működött, a kormányvezérlő gombok is tették a dolgukat minden probléma nélkül Egyedül a rádió infót nem küldi ki a műszerfal kijelzőre, de annyi baj legyen. Most, hogy tudom, nincs baj, a kölcsönrádióval elleszek addig, míg az Androidos fejegységet be nem szerzem.

Persze ahogy jött a hang végre, a pulzusom is megemelkedett, majd vissza is állt azért hamar, mikor megint csak a középhang túltengést hallgathattam. Hát igen, a gyári még mindig kiábrándító. Így hangszórócsere is következik. Kiszedve az első csipogó rácsát lemértem a a tartó rész átmérőjét. Sajnos a kinézett komponens rendszerek (Hertz ESK, JBL GT, Kicx ICQ) így komoly és visszafordíthatatlan berhelés nélkül nem mennek bele, viszont a Hertz DSK-ja igen. Ez egy jobb fejegységgel meghajtva nekem elegendő hangzást adhat, erősítőben és ládában eddig sem gondolkodtam.

Áprilisban folytatódik a hifi projekt. :)

>> Tuning és extraflyerz // Alfa 147 1.6 T. Spark Distinctive // 2017-01-20

Lecsereltettem a gyari hangszorokat mert meguntam a gyotrelmes hangjukat. Kicx hangszorok elol, hatul osszesen 8 darab. Sokkal szebben szol mint a gyari, de hianyzik a melylada hogy teljes legyen a kep. Ezen meg torom a fejem, a hangszoro csere jo deal volt.

>> Tuning és extraJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2016-11-17

A Facebook alfás csoportjába hirdették ezt a jó kis fejegységet. Egész korrekt áron. (új ára: 90eFt környékén mozgott)
Android rendszerű, 1Din méretű, van benne navigáció, kihangosító, ipod vezérlés, letölthető appok és egy csomó okos funkció. Gondoltam adok neki egy esélyt. Nem is tétlenkedtem, írtam a tulajnak, elutaltam a pénzt és 2 nap múlva megérkezett a kicsike.
Beszerelve sokkal szebben szól, mint a Pioneer ami benne volt.

Utólag akadtam rá a neten, hogy eleinte a 4C Alfákat is ilyen fejegységgel értékesítették.

>> EgyébWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2016-10-10

Még mindig költözik hifi...vezérlés, izzítógyertyacsere megvolt.
Már egekbe magasztalt csipogó bal oldalt kikerült, helyén a nagy kedvenc kicx selyemmagasa feszít..direktbe kötve, mert ideiglenesen ez egyszer gyári váltóval próbáltam beszerelni. Hibás. Ilyen se volt még, utána teszteltem, másik ugyan jó, de már nem raktam bele, új váltónak anyag összekészítve, valamelyik este összerakom, és mehet be. Talán ma kikapom jobbos magast is, és egybe meglesz a kettő.
Hanem az a gumírozott bevonat ami ragad mint... Bal ablakemelő panel, fogantyú, kilincs burkolat megevett 3/4 flakon körömlakklemosót.
Azért csak bal, mert fontosabb dolgok is vannak, nem akartam én hangszórókat cserélni, de ha már okoska elfelejtette ablakemelő kapcsoló rögzítőcsavarját kiszedni, sikeresen szétpattant, és belefolyt minden ajtóba, szét kellett berhelni, kárpit, minden, ha már lent volt kárpit, megkapta jbl, kicx párost, és amúgy kapcsolóhibás panel is meggyógyult...uh 91 ezer újan, akciósan 43 bontottan 22 ezer...
Végül vettem egy jobbost donornak. Győztem, sikerült. Többet ilyent sem csinálok...vert a víz rendesen.
Magas miatt fédereltem előre hátra...ez a pioneer fej...készen van. Zörög kárpit hátul rendesen. Hátúlról adja mélyet..egyenlőre. Ott is le kell szedni kárpitot, kikötni hangszórókat, nem lesz rájuk szükség.
Hangszórókiemelő keretet nem sikerült kapnom, így megoldottam házilag, ejj ez a hobby pvc ragasztópisztoly mire nem jó. Zörgött is kárpit, benyomtam minden gyanús helynek.
Gyártottam füleket hangszórónak, most az ajtóhoz van rögzítve, fa távtartókhoz. teljesen zörgésmentes lett minden ebben az ajtóban. Már csak három van hátra.
Ha már napellenző lefittyenős modell volt, azt is cseréltem. Javulunk, szépülünk.

>> Tuning és extraWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2016-09-25

Zene kell morgóba(ezt a nevet kapta erdetinek szánt szép dallamos olasz neve helyett. Rajtragadt...)
Csodálatosan borzasztó gyári fej nagyjából három és fél órás amutációja után hökkenten észleltem, bármit csinálok, pioneer fej nem fér be. Kivettem pohártartót, mindjárt lett hely lengő iso csatlakozónak. Meg egy csodálatos lyuk középen. Tartó kerete könnyedén lejött. Ha már ilyen lelkesen támogatja a folyamatos haladást, bedeszkáztam kedvenc dekor anyagommal...110 es szennyvízcső mindig van, meg sem kellett vágni egészet ezért a pöttöm darabért. Görböletét hőlégfúvós lágyítás után két bútrolap közti préseléssel(jó, ráálttam...) megszüntettem, fúrás faragás, citroenből maradt billenő+ két új, naná, hogy piros nyomógombos kapcsoló, illetve a basszus hangerő vezérlője került bele. Alig várom, hogy kész legyen, így nem festettem, lakkom sincs épp, maradt az elfekfő filcbevonat. Próba kedvéért van a kocsiban fotó kedvéért beraktam. Azóta vezetékeket beforrasztottam, holnap megy a helyére. Hogy hátul honnan viszek tápfeszt, még mindig nem tudom, de kell, szóvel lesz. Itt tart most a történet.
Jó így hifit szerelni, hogy megvan minden, egyet hibáztam, citroenből nem mentettem ki selyem csipogókat...ami gyári az ajtóban van, az magasan túlértékelve is gyenge.
Most tegyem be gyengécske finom, csodaszép hangú bose t, vagy, ez szinte kizárt, a jbl magasakat? Nem hiányzik az a visítás amit azok produkálnak. Kiveszem konzolt, megnézem mi fér be. Remélem van hely selyemmagasnak...
Ajtóba mélyközépnek megy be jbl maradéka, az már bizonyított, kellemesen kacat hanjgja van, pont nem bántja a fülemet.

>> Tuning és extraHpeDave // Alfa 156 SportWagon // 2016-06-12

Bekerült a helyére az erősítő+a mélyláda és a kihangosítós fejegység.Így még a gyári hangszórókkal is élvezetesebb az utazás.Persze utána ki is porszívóztam :D

 
>> Tuning és extraJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2015-05-05

Bekábeleztem a Hifi-t. Az előző kazettás magnó CD-váltójának a kábelét használtam behúzó kábelnek.
1.kép: előkészület
2.kép: "behúzó kábel" eleje
3.kép: "behúzó kábel" vége

>> Tuning és extrapedrobaa // Alfa GT 1.9 JTD Distinctive // 2015-04-11

Szép szombat délutáni idő volt, így nekiláttunk Hifit építeni. A gyári Bose cucc meglepően szépen muzsikál egy jó fejegységgel, de a láda borzasztó kevés így előkaptam a 156-ból kimentett HiFi-t.
Vettem új connection kábelszettet és egy szintén connection, 5.5m-es RCA-t, mert a teljes kábelezést benne hagytam a 156-ban, főként lustaságból, nem akartam szétbontani a kocsit.

Elsőnek kikaptuk a Bose mélyládát, azonban sajnos mögötte nincs teljes kárpitozás, így látszik a Bose Erősítő és a mélyláda rögzítésének helye is. A rögzítőpanel kiszereléséhez az egész csomagteret szét kell kapni, nem jó móka. :)
Utána lekaptuk a küszöböket, tulajdonképpen sikerrel, csak 1 patent tört el és az is orvosolható volt helyileg. :)
Útkeresés a motortérből viszonylag zökkenőmentes volt, bár olvastam, hogy mások találtak bemenetet a vezető oldalon is, én az anyós ülés előtt, egész a szélvédő alatt találtam egy szép nagy használaton kívüli gumidugót, így ott jutottunk be a kocsiba.
Anyós oldalon elment a betáp, a túlparton pedig a jel és a signal kábel az erősítőhöz.

Az eredmény:
A Bose hangszórók elég szépen muzsikálnak, nekem elég tiszta és erőteljes is. A most bekábelezett erősítőről pedig csak a DLD mélyláda megy. Az egészet egy Alpine CDR-195BT vezérli, szerintem hangzatos, az összhatás egész kellemes.
Az alap koncepció az volt, hogy az egész Bose cuccot kiszedem és kap Hertz szórókat az utastér, de nem vagyok biztos benne, hogy érdemes cserélni, majd meglátjuk idővel.

>> Tuning és extrakrisz.v // Alfa 156 2.5 V6 24v // 2015-02-06

Eljött az ideje, hogy a gyári silány minőségű hangtechnika helyét valami komolyabb vegye át. Első lépésként az első ajtók teljes felületét (külső lemezt belülről és a belső lemezt) zajcsillapító lapokkal vontam be, helyenként 2 rétegben is. Focal komponens szett került bele, a mélyközepek fa kiemelő keretekkel, az utasülés alá pedig beépítettem egy kis 2 csatornás Blaupunkt erősítőt, ami meghajtja ezeket. A fejegység maradt, ami egy régebbi felsőkategóriás JVC.

 
>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2015-01-19

Elértünk az utolsó állomáshoz is az új fejegységgel kapcsolatban. Ez a funkció már nagyon hiányzott. Megint a Grandvoice-hoz mentem, hogy befejeződjön a project.
A gyári kormányvezérlő az előző fejegységemmel sem akart egyből kommunikálni, egy adapterre volt szükség. Természetesen ez most sem volt másképp, de a már meglévő adapter lett picit átalakítva, így immár ismét tudom a fejegységet a kormányon lévő gombokkal vezérelni. Erről nincs kép, csak öröm, boldogság, stb... :-)