Blog >> rábaring

>> EgyébPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2007-09-04

Idén ezúttal a Győr mellett található écsi Rábaringen szervezte az Alfa Romeo Club Magyarország a gyorsulási versenyét, melynek időpontja ezúttal nem augusztus 20.-a, hanem augusztus 18.-a volt. Ismét megmérettettem magam. Először Torpe146 ellen mentem, egy 1,6 TS 146. Korán váltottam és a rajtom sem volt túl jó, így hát kikaptam. Következő futamom Lokfer ellen volt, 155 2.0 8V, ők 3-an ültek az autóban, ezt nyertem. Utánna Jata 2.0 TS 164-ese ellen mentem, melyet szintén nyertem. Ezután 2 futam következett egy szintén 2.0 TS 156 ellen, ő Esbe volt. Az elsőt csak hajszállal vesztettem el, a máodik futamon mi már ketten ültünk az autóban, ez az időmön is meglátszódott, ekkor már többet kaptam tőle. Kategóriámban sikerült bekerülni az első 8 közé. A nyolcaddöntőben Kpeki 1,9 JTD-je ellen mentem, 1 tizeddel, de kikaptam. Legközelebb kipakolom a csomagtartót :)

Végül felmentünk az oválpályára, 2x3 kört tettem meg, a leggyorsabb körömben 140 km/h-val vettem be a döntött kanyart. Inkább óvatosabban mentem, minthogy összetörjem az autóm, annyit nem ér az egész.

Időeredményeim:
Reakció idő Nettó idő Bruttó idő Sebesség

1 0.783688 s 17.913556 s 18.697244 s 126,87 km/h
2 0.841980 s 18.371520 s 19.213500 s 126,18 km/h
3 0.612712 s 17.352002 s 17.964714 s 127,65 km/h
4 0.590982 s 17.450074 s 18.041056 s 129,16 km/h
5 0.681198 s 17.687038 s 18.368236 s 126,27 km/h
6 0.694424 s 17.331462 s 18.025886 s 129,66 km/h

>> EgyébTedi // Alfa 145 2.0 QV // 2007-08-23

Szegény kicsit el volt kámpicsorodva, mert azidőtájt a barátok GT-iben elég sok időt töltöttem, őt pedig egy benzinkúton hagytam. Hiába, ha új autót vesz az ember barátja, illik megnézni :) És nagy örömmel meg is néztem. De azért sajnáltam Alfonzt. Mondtam neki, hogy ne félj Alfonz, Te jobb vagy. Egészen konkrétan azt mondtam, hogy jobban szeretem őt. De ez ugye félreérthető, mivel Alfonz fiú, na mindegy :) Megígértem neki, hogy ha alkalom adódik rá, akkor bebizonyíthatja.
A Rábaringen jött el az alkalom. Odaálltam a rajthoz, a jobb oldalon egy Q2-es GT. Mondtam Alfonzónak, hogy "Na Tes', mutasd meg neki, hogy mit tudsz!" És ő megmutatta. Egy GT a kettőből kipipálva. Aztán jött a következő, egy színtársa. A fekete GT még többet kapott, mint a piros. Mondta is nekem a gazdija, hogy visszavágót akar. Bár ne akart volna, mert másodszorra is elkente Alfonz a száját :) Elérte, amit akart. Legyorsulta a két GT-t és begyűjtött pár elismerő pillantást a nézőktől. Miután visszaértünk a rajthoz megsimogattam Alfonzt és gratuláltam neki. Szép munka volt. Jutalmul ment három kört az oválon. A legizgalmasabb három köre volt, amit teljesített azóta, hogy meglátta az aszfaltot. Meg a gazdájának is.

>> EgyébGEORGE // Alfa 156 2,4 M-JET 20V SportDiesel // 2007-08-19

wnctr cartárs szemszögéből :-)

>> EgyébGEORGE // Alfa 156 2,4 M-JET 20V SportDiesel // 2007-08-18

És az oválpálya .-)

>> EgyébGEORGE // Alfa 156 2,4 M-JET 20V SportDiesel // 2007-08-18

Az első gyorsulásaim a Mjet 20v-el :-)

Próbáltam így, úgy amúgy :-)

az ídőim 402m-en.

16:0950
16:2182
16:2320
16:2473
16:2753
16:3223
16:3664
16:4027

>> EgyébGEORGE // Alfa 146 ti 2,0 16V TS // 2007-08-02

Alfa Romeo Club Magyarország szervezésében 2004. 06.26.-án valóra vált, hogy mehessek ezen az oválpályán. Már olyan sokat hallottam róla.
Nagyon tetszett, amint lesz rá másik alkalom nem fogom kihagyni, az tuti! .-)
Komoly élmény a döntött pályán 180-al a szalag korlát mellett menni, igazából nem is lehet leírni, ezt át kell élni!