Kiégett a bal első tompított izzóm. Még volt otthon egy pár emelt fényű Osram H7-es izzóm, amit a 156-hoz vettem, de abba nem került bele, mert nem kellett. A csere elég egyszerű a 166-on, gyorsan ment. Szebb a fénye, mint az előzőnek és valóban erősebb.
Nem sokkal a miskolci túra után elköszönt a jobb tompított is. Sebaj, múltkor vettem egy marékkal, volt cseredarab. S ha már úgyis bontottam (bezzeg a másik oldalon nem kell), kicseréltem a korábban kiégett helyzetjelzőt is. Vissszacsomagoltam a lámpát, ráadtam a gyújtást, elfordítottam a kapcsolót - és semmi. Az utolsó darab H6W a feneketlen kesztyűtartóban rossz volt. Szakadt izzószállal vettem. Azt nem is tudom mire vélni, hogy éppen a rossz izzó volt az utolsó a dobozban. Most el kéne mennem egy újabb dobozért, mert persze a Tesco/Auchan/Interspar szentháromság nem tartja a H6W-t, na de mikor? ...
Apa ökölbe szorult nyúltagya vagyok.
Elmentem wellnessezni egyet Miskolctapolcára. Mármint az elmenetel volt a wellness. Gyöngyös - Mátraháza - Parád - Sirok - Eger - Felsőtárkány - Lillafüred, majd másnap ugyanez vissza. Az út felváltva tükörsima és tankcsapdás rettenet. A Pilot Sport meg tényleg jó. :)
Amiért blogbejegyzést érdemel a dolog, az a kötelező műszaki hiba: az odaúton kiégett a bal tompított. Kapott új izzót a kesztyűtartóból.
Hónapokkal ezelőtt esküvői meghívót hozott a posta. Július 27-én jelenésünk van -
Litvániában. Körülbelül 15 másodperc alatt született meg a gondolat, hogy az Alfával megyünk! Pikk-pakk eltelt az a néhány hónap, aztán...
Július 24. hétfő
...este, munka után felnyitottam a reaktortetőt, és ellenőriztem a folyadékszinteket. Hazafelé megálltam egy benzinkúton megnézni, van-e elég levegő a gumikban. Minden jól nézett ki, a felkészülést befejezettnek tekintettem. Hazaérve tűnt fel, hogy a jobb tompított nem világít. Zsír, éppen időben tudtuk le a kötelező műszaki hibát. Kivettem az utolsó izzót a kesztyűtartóból, és kicseréltem a kiégett pilácsot.
Július 25. kedd
Embertelenül korán indultunk, két okból is. Egyrészt keresztül akartunk menni Budapesten, mert ha már kirándulunk, ne a dögunalmas M0-n kezdjük a napot. Mivel hétköznap volt, a reggel csúcs előtt túl akartunk lenni rajta. Másrészt az első állomásunk Krakkó volt, ahol sokat akartunk csavarogni, ahhoz pedig az kell, hogy emberi időben odaérjünk.
A fóti Auchanban vettem két pótizzót, a szlovák határ előtt, Rétságnál megtöltöttük a tankot, és gyí! Az út Krakkóig nagyjából eseménytelen volt. Végigmentünk Szlovákián, A chyznei határátkelőnél léptünk be Lengyelországba, és nem sokkal később belefutottunk az első Uwaga (a k. anyját) táblába... A határtól Krakkóig tartó 100 kilométert bő 3 óra alatt sikerült megtenni, mert nyilván akkor kell arra járnunk, amikor az E77 teljes lengyelországi szakaszát felújítják és/vagy bővítik... de aznap ezt még nem is gyanítottuk.
Krakkó csodálatos város. Egyszer még visszamegyünk több napra is.
Július 26. szerda
A második etap volt egyben a leghosszabb is. A krakkói pihenőnek az volt az ára, hogy utána közel 900 kilométert kell letolni egy nap alatt. Még nem mondtam? Autópálya nem sok volt arrafelé. Az úticél Klaipéda, az útvonal az átkozott E77 Varsóig, onnan az E67. Mondanom sem kell, Varsóig órákat álltunk, hol egy-két perces, hol félórás szeletekben. Varsó után az E67-en folytattuk, ahol haladni már lehetett, sietni viszont nem, mert egyik kamion a másikat követte, az összes létező sávban.
Litvániába már szakadó esőben érkeztünk, ami azért jó, mert az alsóbbrednű litván utak nem sikerültek túl domborúra. Az esővíz nem lefolyik róluk, hanem megáll a nyomvályúkban, és rángatja a kormányt az egyszeri Alfista kezében. Nem sokkal később ezt is visszasírtam: kib*sztak egy útépítés táblát az út szélére, felszedték az aszfaltot, és ennyi. Se gépek, se emberek, se aszfalt. Vagy 10 kilométeren keresztül terepraliztunk, eleinte lépésben, aztán ahogy fogyott a türelem, észvesztő 20-as tempóban, végül a helyiek tempóját átvéve 30-cal. Közben az esővízzel keveredett sár folyt az oldalablakokon. Késő este láttuk meg Klaipéda fényeit. A városból sajnos nem sok maradt meg (oda is vissza kell még mennünk). Az Alfa az Amberton Hotel parkolóházában aludt, mi egy épülettel mellette, a szállodában.
Július 27, csütörtök
Az esküvő napja! Nagyon korán akartunk kelni, mert ki akartunk autózni a Kur-földnyelvre, de az előző napok fáradsága kissé letörte a lelkesedésünket. A ébresző megszólalt, de mi nem vettünk róla tudomást. :)
Reggel, de nem hajnalban borotva, hogy szép legyek (oké, ez viccnek is erős), majd indulás az eső mosta Alfával a kiglancolt veterán, az esküvői Rolls-Royce után. Klaipédától nem volt messze Palanga, és az ottani katolikus templom. A szertartás rövid volt, de szép, az eskütétel ráadásul angolul zajlott, szóval volt olyan rész, amit értettünk is. Azután néhány percre megint autóba ültünk, a Birutés Kalnas névre hallgató, apró kápolna felé, ahol a polgári esküvő zajlott - elejétől végéig litvánul és angolul. A szertartás után jött a meglepetés. A vőfély közölte, hogy van egy kis dolgunk a tengerparton, és gyalog fogunk menni. A helyiek vigyorogtak, a magyaroknak elnyúlt a képük... aztán kiderült, hogy a tengerpart a domb túloldalán van, úgy 200 méterre. Jól eldugták a rafkós litvánok. :)
A tengerparti séta és játékok (ja kérem, a litván esküvő nem olyan, mint nálunk) után megint autóba ültünk. A tengeri homoktól az Alfa belseje is méltó lett a külsejéhez. A buli helyszíne, egyben a következő szálláshelyünk a gintarai Vyšnių dvaras volt. Egy régi udvarház alaposan felújítva. Mesés este volt, túlzás nélkül életem legjobb lagzija! A bökkenő az volt, hogy korán, hajnali 1 körül le kellett dőlnöm, mert reggel indultunk haza. Fájó szívvel, de muszáj volt.
Július 28. péntek
A hazautat nagyjából megfeleztük, és Varsóban foglaltunk szállást. Hogy megússzuk a szerdai terepralit, Litvániát inkább azon az autópályán szeltük át, ami hivatalosan nem autópálya. Osztott úttest van, leállósávok vannak, 130-as korlát van, a felhajtóknál autópálya tábla is van, mégsem autópálya. Gondolom, ilyen a litván humor. A lengyel határ innenső oldalán átállítottam a GPS-t, hogy inkább alsóbbrendű utakkal tervezzen, mert a pályázás sose volt a kedvencünk, és aznapra elég volt belőle. Kiváló döntés volt, nem hiába vagyok ilyen okos (ha már szép nem). Főleg kétszámjegyű, de tükörsima utakon kanyarogtunk Varsó felé. Jól érezte magát az Alfa és a vezetője is, de a vezető házastársa se panaszkodott egy pillanatig se. Varsóba felhőszakadásban érkeztünk. Látni alig lehetett, tájékozódni meg főleg - el is zúgtam nagy lendülettel a hotel utcája előtt, és egy 5(!) kilométeres karika kellett, hogy visszajussunk a bejárathoz. Vacsora, alvás, Varsóból se láttunk semmit.
Július 29. szombat
A hazaút második felére azt terveztük, hogy elkerüljük az E77-et bármi áron. Piotrków Trybunalskiig bevállaltuk az autópályát, aztán megint alsóbbrendű utakon folytattuk. Katowicében burkoltunk egy pizzát (nem volt rossz) és ittam egy kávét (kritikán aluli volt), azután egy rövid cseh szakasz után léptünk át Szlovákiába. Szlovákiában az útvonal nagyrésze ugyanaz volt, mint odafelé. De emlékezetessé nem a közös rész tette, hanem az a két szakasz, ami új volt. Szerpentin! Biotempomattal az anyósülésen nem állatkodunk, ez szabály, de valahogy úgy esett, hogy egy BMW és egy motoros is lehúzódott, hogy elengedjen bennünket. Ki érti ezt... A másik újdonságot viszont szívesen kihagytam volna. Sok kilométeren keresztül (érzésre vagy ezer, de annyi csak nem volt) zötyögtünk olyan betonkockákon, mint a régi M7, csak még rosszabb kivitelben. Az az út legfeljebb helikopterrel járható, nem autóval. A fennmaradó kilométerek végül eseménytelenül teltek. Közel 3000 kilométer után szutykos Alfával és hullafáradtan estünk haza, aztán vasárnap nekem, hétfőn meg az oldalbordámnak is elkezdődtek a dolgos hétköznapok.
u.i.: Imádom a litvánokat. Tényleg.
Boldog eseménytelenségben telnek a mindennapok. A karácsonyi családlátogatáskor kiégett egy Night Breaker. Teszkós vacak ment a helyére, mert az volt a kesztyűtartóban.
Kilométeróra állása: 168 003
Már akkor is világított a műszerfalon a kiégett izzóra figyelmeztető jelzés, amikor elhoztam az autót. A rendszámvilágítás fele nem működött. A Selespeeden ilyenkor egy jól irányzott dzsúdóütés a lökhárítóra volt a megoldás, de a V6 nem aljasodott idáig: tényleg az izzó égett ki.
Hetekkel ezelőtt bevásároltam izzókból. Vettem egy pár Tungsram Megalight Plust és egy marék noname T10-et és H6W-t. Az utóbbira most nem volt szükség, de jellemzően akkor nem kapok sehol, amikor nagyon kéne.
Hazafelé kiégett a jobb tompított, ami végre elég okot adott rá, hogy összekoszoljam a kezem. Kicseréltem mindkét tompítottat, hogy akkor már egyformák legyenek, persze a jót eltettem tartaléknak, majd a gyors sikeren felbuzdulva nekiugrottam a hátsó lökhárítonak is. Ez már nem ment olyan könnyen, mint hittem. A rendszámkerettől nem fért ki a lámpa, a keretet nem tudtam levenni a rendszámtól, a rendszám pedig nem jött ki a keret peremétől. Zseniál. Pattintottam, csavaroztam percekig, mire sikerült hozzáférni az izzókhoz. Itt is a jobb volt gyászban, de a bal is el volt már feketedve, így azt is cseréltem. Utána pattintgatás, csavarozás, pattintgatás - és lőn világosság!
Sört nem ittam utána, mert nem volt behűtve. :(