2007-06-02

Alfás horgászverseny Kisbéren

Sikerekben, jókedvben és nem utolsó sorban halban gazdagon zajlott le az első Amorés horgászverseny Kisbéren, június 2-án.
Események >> 2007  

Az alábbiakban Jata - a főszervező - beszámolója következik a horgászversenyről.

Reggel negyed 7 fele lementünk apummal a tanyára és kijelöltük a horgászhelyeket, kaput nyitottunk stb. Az első csapat 7 óra körül érkezett: drága Fruzsikám édesapja és horgásztársa. Utána érkeztek az amore tagok is. Csocsiék, Ferkó, Atis147, Don Gombóc és a többiek. Szép lassan gyülekeztünk majd 8-kor elkezdődött a verseny.

Ferkó egyből nyitott egy 3,30 kilós ponttyal. Gyorsan lemérlegeltük és már engedtük is vissza a tóba. Eközben érkeztek a szép Alfák. Megérkezett Whiteskull és FalcoKc valamint George-ék Willyvel egyetemben. Whiteskull-ék egybél neki is álltak a pörköltnek. Anyunak Csocsi cartárs segédkezett a halászlé főzésében. Időnként körbejártuk a versenyzőket apummal, ha volt nemes hal lemértük és dobtuk vissza. 9-10 fele megérkezett még egy csapat Alfa, Ronniék, Imiék, Robert-Jtd, LacaAlfa33-ék. Egyből lerontottak a tóra, zavarni a horgászokat.

Telt, zajlott a verseny, a pörkölt rotyogott a bográcsban, a halászlét meg passzírozták anyuék keményen. Jött még egy csapat: Rich1, Alfi156-ék, Benőke, Kalats és Skull-156-ék, majd egy nem normális autóval Zepi cartárs is bejelentkezett.

Párszor körbefutottam egy üdítővel a kezemben, hogy kér-e valaki inni. A nap meg sütött, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva: jó idő, kis szellő, kis hullámok stb. Egy tényleg horgászni való időt fogtunk ki. Kora délután kezdtek megéhezni a résztvevők. Én csak nyugtatgatni tudtam őket, hogy már nemsokára kész az ebéd. A verseny 14 órakor befejeződött, lemértük a kifogott halakat, majd visszadobtuk őket.



Eközben elkészült az ebéd. Ki halászlét evett ki pörköltet. A finom és ízletes ebéd után eredményt hirdettem apuval.
1. helyezett. Ferkó cartárs.
2. helyezett: Atis147
3.helyen imádott Fruzsikám édesapja végzett, Dezsőbá.

A jóllakott Alfások szép lassan elindultak haza. Megvolt a szokásos traccsparti, beszélgetés, alfázás. Egyre csak fogytunk. Estére csak néhányan maradtunk, de Whiteskull és Csocsi barátunk azért megtartotta hangulatot. Eközben megérkeztek Zsifi kollegáék is. Estefele felállítottuk a sátrakat. Na az még egy szép művelet volt. Azt látni kellett volna az egész Amorénak! Öt sátor volt az udvarban de mire azok fel lettek állítva majdnem besötétedett. A vacsora zsíros kenyér volt hammával. De milyen jó ízűen is ettük. Aztán leszállt az este. George-nak jött egy telefon Tackry-tól, hogy merre kell jönni. Nagy nehezen de idetaláltak ők is. Iszogattunk, beszélgettünk múlattuk az időt. Én olyan éjfél fele behúzódtam Fruzsival a sátrunkba. Na persze azt se tehettem meg szó nélkül. Kaptam egy-két beszólást de azért csak eltudtunk aludni. Rich1 cartárs sátor nélkül jött így a 155-ösében töltötte az éjszakát. Apum mesélte másnap, hogy még fél 2-ig kint voltak. De végül is mindenki nyugovóra tért.

Reggel Csocsiék azt várták, hogy kinek lesz kómásabb feje, meg is örökítettek egy-két érdekes reggeli arcot. Reggeliztünk, összeszedtük a sátrakat, összepakoltunk és elbúcsúztunk egymástól..

Mindenki jól érezte magát, úgyhogy jövőre is lesz amorés horgászverseny!