2016-11-05

XXV. Alfa Amore Pókerverseny

A nyári szünet után végre folytatódott a pókerverseny-sorozatunk. Új résztvevők is indultak, de régi ismerősöket köszönhettünk a dobogó első két fokán.
Események >> 2016  

A pókerversenyt már sokan várták, végre újra sokan indultunk: 17 versenyző ült asztalhoz.

Most is nagy izgalom övezte az első kieső személyét., ugyanis a lófejet ismét megelőzte a híre. Legutóbbi versenyünk első kiesője Kraszy volt, aki most nem tudott eljönni, ezért Haleszon keresztül juttatta vissza az első kieső vándordíját. A lófej egy dobozban érkezett, nehogy közvetlenül hozzáérjen bárki. 



Végül AlfaMario vihette magával a lófejet. Pozsi ejtette őt ki (és vele egyszerre Timpirit is) a nap legkomolyabb összecsapásával. Erről ez a kép mindent elmond :)



Egy nap után már írt üzenetet Halesznak, hogy akkor vissza is adná, majd megdöbbenéssel fogadta, hogy egészen a következő versenyig nála kell, hogy legyen.  :)

Egyébként megfigyeltük, hogy az első kieső után már mindenki sokkal könnyedebben játszik, szóval a lófejtől egyre többen félnek. Így volt most is, kellemes 4-5 óra következett. 

A legjobb női versenyző Andi lett (Finucci barátnője), akinek ez volt az első élő pókerversenye!

Íme a végeredmény:

17. AlfaMario (Pozsi ejtette ki)
16. Timpiri (Pozsi ejtette ki)
15. Tipoatti (Fésű István ejtette ki)
14. @Akos (Hudini ejtette ki)
13. Gabcsi (Hudini ejtette ki)
12. Valerossa (Hudini ejtette ki)
11. Tibi - Halesz vendége (Csukárdi Gyuszi ejtette ki)

A döntős asztal:

10. Finucci (Pozsi ejtette ki)
9. Fésű István - Imhotep vendége (Andi ejtette ki)
8. Imhotep (Szentirmai Zoli ejtette ki)
7. Andi - Finucci vendége (Csukárdi Gyuszi ejtette ki)
6. Sly (Csukárdi Gyuszi ejtette ki)
5. Hudini (Szentirmai Zoli ejtette ki)
4. Halesz (Szentirmai Zoli ejtette ki)

3. Szentirmai Zoli - Sly vendége (Pozsi 
ejtette ki)
2. Pozsi85
1. Csukárdi Gyula

Érdemes minél több pókerversenyünkön részt venni, ugyanis az összetettben az első három helyezett különdíjat is kap majd. A második bajnokságunk ismét 15 versenyből áll, minden versenyen az első 10 helyezett kap pontokat, a 10. helyezett 1 pontot, az első pedig 10 pontot.

A pontversenyünk állása 10 forduló után:

Csukárdi Gyula: 54 pont
Halesz: 47 pont
Nagy Zoli: 38 pont
Imhotep: 27 pont
Sly: 22 pont
Gabcsi: 22 pont
Pozsi85: 21 pont
Probst Tibi: 21 pont 
AlfaMario: 20 pont
Blacky: 19 pont
Szalamandra: 17 pont
Valerossa: 15 pont
Jacsa: 15 pont
Urbán Franciska 15 pont
RoliQ4: 15 pont
Timpiri: 13 pont
Fanni: 11 pont
Szözsi: 11 pont
Finucci 10 pont
Kraszy: 10 pont
@akos: 10 pont
Szalay János: 10 pont
Andy: 10 pont
Hudini 9 pont
Szilveszter: 9 pont
Attila: 9 pont
Méh Attila 9 pont
Szentirmai Zoli 8 pont
ToBoZ: 7 pont
Kácsi Kis Gergő: 7 pont
Kiszoli: 7 pont
Jack: 6 pont
Povizoli: 6 pont
Andi: 4 pont
Ricsko96: 4 pont
Gerissimo: 3 pont
Mike: 3 pont
Fésű István: 2 pont
Tipoatti: 2 pont
Ancsa: 1 pont

Még öt forduló van hátra, szóval még akármi lehet!
 :) 

Kapcsolódó topic: