Fórum >> Típusok >> 159

Nivan842017-11-18 11:07:08 // 101852
Pont annyi ráció van benne, mint belepancsolni egy gépbe milliókat, és helyette inkább BKV-zni. Megértem teljesen, én is sokszor inkább sétálok melóba, minthogy kiszedjem a garázsból a gépet.
Giuntini2017-11-18 10:33:10 // 101851
Én most nagyon olcsón megúsztam! Az az igazság, hogy nem akartam nagyon sokat költeni, meg télen nem veszem elő akkor a gépet mikor sóznak, és amortizálják a gépet. Eleget vezettem éveken keresztül a legnagyobb hóban és jégen. Nagyon nagy károkat okoz az autón. Inkább akkor BKV most már.

Most sokat költöttem az autóra. Múltkoriban beszéltünk a költségekről. A 159-re nagyon gyorsan képesek menni a százezrek, úgy hogy nincs is baja igazán, csak a szükségesek... A hátsó fék szet 45 ezer volt, úgy hogy nekem nagyon nagy kedvezményem van, jó gyári betétek és sporttárcsák. Munkadíjért és egyebekért fizettem 20 ezret, de ebben benne volt a fékfolyadék, és Szatyi hozott nekem LM diesel rendszer tisztítót, ami nem kevés pénz, de nagyon jó hatása van, próbáltam, mindent karbantart és rendbe rak. Két Michelin Pilot-ot ki kellett dobnom, most nem volt kedvem sokat költeni négy új gumira, hiszen kettő még kb. 40-50%-os. Vettem két Pilot-ot 70%-osakat darabját 17 ezerért. A felnik darabja 17 ezer volt, teljesen felújítva, és szépek. MAK, tudom, a közepes szint, de nem volt kedvem 130-150 ezret kiadni használt gyári felnikért. A nagyfékes 159-es felnire szinte lehetetlen passzoló utángyártottat találni, vagy legalábbis nagyon nehéz. Nekem szerencsén volt Tatabányán a Weltguminál, végtelenül normálisak, felpróbáltuk, és tökéletes. Még ők is meglepődtek, mert azt mondták, még a nagyfékesre egyetlen utángyártott amit el akartak adni, nem ment rá. Így is most mindennel együtt 200 ezerbe fájt az autó, és igazából a szükséges volt (fék), meg a közelgő tél. A 159-et normális módon fenntartani nem olcsó mulatság.

Sok embert viszont nem értek. Most nem a mi társaságunkról van szó, hanem általánosságban ezt látom. Nagyon sokan például felnikre, a külsőségekre horribilis összegeket áldoznak, aztán motor, turbó és egyebekből bontóból építkeznek. Ki érti ezt? Futóműves haveromnál is ezt látom. Olyan autókra ami hátszélben megy 100-at csili-vili felniket raknak fel, olyan széles gumikat ami röhej, az autó meg egy 100 lovas dízel.
Vittorio1592017-11-18 09:59:40 // 101850
Én most szerváltam 275ért antracitosat gumikkal együtt jövő nyárra 😀
SzJanos2017-11-18 09:45:09 // 101849
Ugyan erz van nálam is, nagyon köszi a tippet!
Giuntini2017-11-18 09:32:39 // 101848
Én Trencsikéknél vettem Tatán 4 éve, de jól megkérik az árát. Igaz vadiúj használatlan volt. Úgy emlékszem 45 ezerért adták.
159 Indigo Gray 2.4 Monster2017-11-18 09:15:26 // 101847
Lehet rossz a kábel is. Vedd ki a gyertyákat dugd rá a pipákat és nézd meg hogy izzítanak, meg azt nézd meg hogy az izzító relé kap e áramot.
Smith2017-11-18 02:58:56 // 101846
Szetszedes nem veszes csak a mutatokat leszedni maceras. Nekem meg se moccan eltorni meg nem akartam. Ha rajossz a megoldasra ne tartad magadban. Amugy ledes, azt kene cserelni.
Zümi2017-11-17 23:18:16 // 101845
Sziasztok,egy ideje izzítási gondom van.Nyáron ki lett cserélve a 4 db izzító gyertya a felvillanó izzítás jel megmaradt.Program megmondta,hogy a vezérlő a hibás vettem újat persze csak a gyári a jó bele,ezzel csak az a baj,hogy az új alkatrész cseréjével sem oldódott meg a hiba.honnan tudom vagy hol tudom kideríteni mi a gond.Feleslegesen nem szeretnék pénzt kidobálni ilyen-olyan alkatrészek cseréjével.
Haddel2017-11-17 22:02:27 // 101844
Szépjóestét!😃A képen látható módon elsötétült a km órám.Vagyis néha sötét ,néha világít. Hogy tudom szétszedni ,hogy hozzá férjek az izzóhoz?
hajzi2017-11-17 21:59:15 // 101843
Sziasztok! Mankókereket keresek Alfa 159-hez!
kiger2017-11-17 21:55:49 // 101842
Univerzális gömbfej porvédő nem jó? Offooson arra cseréltem ki és 2 éve jó, kb bármelyik autósboltban kapni több méretben (pl http://www.baro-ker.hu/product_info.php?products_id=5309).
Hardy2017-11-17 21:51:35 // 101841
220.000 ért árultak valamelyik Facebook csoportba 250.000 ért meg a Ti t.
Shadin2017-11-17 21:08:06 // 101840
Hát az csak gányolással :-(
Gondolom le kell akasztani és vagy talán a rugós gyűrűt felhasználva megfelelő keresztmetszetű kerékpárbelsőt vágsz oda :-)
Tocke2017-11-17 20:47:36 // 101839
Srácok, segítsetek megoldást találni! A bal alsó első talpas porvédője szétszakadt. Úgy néztem, hogy a talpast nem lehet magában kicserélni a lengőkarból. Van valami ötletetek a porvédő cseréjére, nem szeretném ezért az egész lengőt kidobni:-((( Köszi.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 20:47:33 // 101838
Az igen.. alacsonyan van az ingerküszöböd :-D
Shadin2017-11-17 20:43:53 // 101837
Eneos Sustina az isten külhonban még a C4-be is. Japó cucc ám az :-)
Shadin2017-11-17 20:43:05 // 101836
Volna vele meló :-(
A mostani meg kb. vadi új :-)
Marad.
Felni kupak kell.
antonov2017-11-17 20:17:54 // 101835
mondjuk elég vacakul néz ki...
Erhard 242 (Pure Energy)2017-11-17 20:11:20 // 101834
Eneos??? ennyi erővel tehetnél bele Mannol-t is :DDD
Motul drága kenyér abból csak literes van valami faxa észterest :DDD
De rád vár a Tributo 10W50-es annál jobb nincs is ma már maxihapsi vagyol ...
Shadin2017-11-17 20:00:56 // 101832
Néha?

Figyu, 6500-nál dadog le 1,5 báros tb nyomásnál. Milyen olajat tegyek bele?

:-D

ENEOS Sustina 5w-40 API/SN ACEA/C3 FIAT blablabla-S2

De olyan kell amiből literes flakonnal is kapható

:-D
Erhard 242 (Pure Energy)2017-11-17 19:40:39 // 101831
Ez a maximalizmus néha átok :D :D :D
Giuntini2017-11-17 18:54:47 // 101830
Megvannak a felnik. Elhoztam Tatabányáról a Weltgumitól. A MAK felniket. Fel lett próbálva, jó teljesen a 35-ös ET szám ellenére. Darabja 17 ezer pénz volt. Ennyiért megérte, és a gyáriakat nagyon drágán árulják. Nem fényképeztem le, elfelejtettem. Kupakot én is akarok cserélni.
Roll19832017-11-17 18:33:29 // 101829
GT-nem tud rá matricát csinálni?
Vittorio1592017-11-17 17:51:39 // 101828
Még nem árulom, mert köv héten lesz berakva a belevaló. Azt letesztelem és ha az pöpec, akkor eladom a régi (sz..rt)
Shadin2017-11-17 17:49:29 // 101827
Undi rajta a matrica


Shadin2017-11-17 17:46:13 // 101826
Most felnikupakot keresek a köcsög RIAL-hoz aminek az átmérője 63,85mm (!) a gyári spec szerint. Na ekkora kupak sem és matrica sem létezik :-( Dunának megyek. Most mi lesz?
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 17:06:22 // 101825
Ja vagy úgy :-) Majd egyszer megunod a sok szerelést, és kikönyörgöd alólam a jó kis 2.4-et, amit csak hajtani kell. Na ahhoz jár majd ingyér :-P
Amúgy en is a gyári kiegészítőket szeretem. Azon gondolkoztak a gyárban, hogy melyik illene rá, nekem már nem kell :-)
Shadin2017-11-17 16:51:38 // 101824
Igen, ha nem jól van megírva a chip.
Shadin2017-11-17 16:44:22 // 101823
Ja hát kérem pénzért mindenki tud vásárolni :-D
Félre a viccet én gyáribuzi vagyok és most ilyen van fent:



Nem rossz ugyan, majdnem gyári, de mégis RIAL Como.
Leginkább ilyet szeretnék csak sajnálnám télinek:

Hardy2017-11-17 16:33:47 // 101822
Szerintem senki. Annyi pénzből amennyiből rendesen és minden funkciója tud működni egy utólagos navis egységnek bármilyen hiper szuper fejegységet kapsz ami 1000X jobban szól mint a gyári. Én is azt szerettem volna mert gyári mániás vagyok de elengedtem a dolgot, mert olyan 200.000 körül állt volna meg. Az meg hogy részlegesen működjön nem alternatíva nekem.
kiger2017-11-17 16:06:52 // 101821
Sziasztok!
Gyors kérdés, láttatok már olyat, hogy eltér a mutatott és valós fogyasztás? A gép szerint 4.5 a fogyasztás, a valós 6-7 között van valahol.
Köszönöm
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 15:31:37 // 101820
A Trencsik bontót próbáltad már?
Itt van egy hirdetésük.
Shadin2017-11-17 11:19:37 // 101819
Ilyen felniket szeretnék :-(
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 11:15:00 // 101818
Szép vasak :-) Az ablak gondolom fóliás a tiéden? Az enyém csak a gyári hővédő üvegezés. De nekem így tetszik amúgy. Már a 146-ra is a legvilágosabb fóliát választottam, aminek már volt rendes hővédelme. Nem is volt olcsó :-)
Viszont most vezetve az lett a benyomásom, hogy a 19-es kerekekkel túl ragadós volt a kormányzás. Vagy hogy mondjam, az egyenesből olyan kelletlenül tért ki a 17-es keskenyebb kerékhez képest.
RomeoOne2017-11-17 10:46:11 // 101817
Jó így is, nem rossz ez a felni sem, csak kicsit mélyen ül. Az enyémnek nem ilyen világosak az ablakai ilyen felhős, törtfényben, jobban belesimul a karosszéria feketéjébe :D
kép1
kép2
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 10:38:50 // 101816
Nekem téli kerékkel is tetszik :)
Még mindig olyan újnak, frissnek hat.

Zolibácsi2017-11-17 08:19:16 // 101815
Még 2 dolog map szenzor ellenőrzés és turbó nyomás szabályzó szelep ellenőrzést is cainalj
Zolibácsi2017-11-17 08:17:23 // 101814
Nyomaték görbe szerint garrett. A kkk később tölt maxxon
Chris1592017-11-17 08:05:11 // 101813
köszi a válaszokat, elsőkörben termosztátcsere, meg lehet a turbóra rálesek.
Remélem a gyári garrett turbó van rajta.
Shadin ötletét is megvizsgálom.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-17 07:54:04 // 101812
Simán lehet köze, foleg ha a befecs. mennyiség - hőmérséklet limiter mapnak csak az üzemmeleg állapothoz tartozó mezője lett átírva. Lehet hogy az fogja, de nem biztos persze. Egyébként nem baj hogy fogja, a nem üzemi hōfokon dolgozó motort nem egészséges hajtani.
Shadin2017-11-17 06:21:10 // 101811
Azért ellenőrizd a felső holtponthoz mert nem egyedi hogy a főtengely ékpálya nem százas. Csak biztos ami biztos.
Giuntini2017-11-16 22:57:01 // 101810
Én ma azt éreztem az autónál, hogy megtáltosodott. Szinte nem lehet a gázpedálhoz érni. Elképzelhető, hogy fogták a belső betétek a tárcsát. Már vasra ment, és az automatánál nehéz észrevenni, ha fogja.

Egyébként érezhető autó és autó között a teljesítménykülönbség. Mikor a VTT-n vezettem Csabi 2,4-esét, nagyon lejött a gyári progi és az emelt teljesítmény között a különbség. Az enyémen érezhető volt, nyomatékban és erőben is a különbség Csabi gyárijához viszonyítva.
Zolibácsi2017-11-16 22:46:20 // 101809
nekem jó minden, csak a geometriámmal van valami, de már megvan az új turbó, csak a szerelőnél van valami és nem ér rá megcsinálni a turbó cserét, meg a kuplung kinyomó csapágyamnak is olyan hangja lett mintha optimus prime beszélne a transformersből.
Szóval ha cserélik akkor már a kuplungot is meg kevlároztatom, hogy ne kelljen 2x hozzá nyúlni. talán jövő héten lesz már ideje rám a szerelőnek.
Ha leveszik a KKK turbót akkor elviszem szerintem megnézetem mi baja volt/van
Chris1592017-11-16 22:41:00 // 101808
Igen a vezérlés jó, 3 hónapja cserélte csőri
Chris1592017-11-16 22:39:59 // 101807
Most h mondod csőri említette h lassan cserés lesz a termosztát, 10éves ilyenkor már megadják magukat, nem tartotta 90 fokon a vizet alatta volt egy picivel a mutató, de ennek is köze lehet az egészhez, pfff
geometriába biztos gond lehet azért is olyan hullámzó a görbém manky is mondta
Giuntini2017-11-16 22:37:41 // 101806
Nem, de már Shadinnal is megnéztük. Ő is azt mondja, hogy jó. Szatyi meg mondta, hogy tökéletes a motor. Akkor én hiszek neki. Egyébként leszívtam a kiegyenlítő tartályból, mert sok volt benne a fagyálló, és olyan tiszta mint a patyolat. Lehet, hogy át kéne tisztítani az egész hűtőrendszert.
Liquid2017-11-16 22:27:26 // 101805
Én ilyen felnit vettem télre: Ronal R56 8x18 ET35, tökéletesen elfér mindenhol, szóval ez alapján nálad is passzolni kéne.
Shadin2017-11-16 22:26:05 // 101804
A Totalcar-os 156-nál nem volt jó a vezérlés. Nálad jó?
Zolibácsi2017-11-16 22:17:48 // 101803
Csak egy pár gondolat ami velem történt, mivel nekem szar a geometria a turbón ezért néha nem tölt rendesen. Chippel ilyenkor füstölt is 3000 tol. Ha töltött akkor nem volt füst. Turbó nyomás is ugrándozott, chippel még jobban. Volt egyszer hogy letört a víztartaly vissza térő csöve és előzés közben elmentunk az erő mert a víz hirtelen kevés lett és forró is. Lehet neked is valami ilyesmi gondod van. Mármint valami termosztát vagy valami nem ad jó jelet és ezért hullámzik a teljesítmény. Hozzá teszem lehet hülyeség amit mondok, mert ennyire nem értek hozzá :)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak