Taroltak az Alfák az ETCC valenciai futamán

2004-04-19  Teddy
Mind a két alkalommal játszi könnyedséggel hármas Alfa Romeo siker született az Európai Túraautó Bajnokság idei harmadik és negyedik fordulójában.
Hírek >> 2004  

A két bajnok Giovanardi és Tarquini nyerték a Valenciában rendezett futamokat. Az ifjú titán, Augusto Farfus mindkétszer a harmadik helyen végzett. A sikert az Alfák egyrészt annak köszönhették, hogy a nagy riválisokkal ellentétben nem kaptak hendikep súlyokat, így 30-40 kg-mal könnyebb autóval álltak rajthoz.

1. futam

Az időmérők alapján az első három helyezett Alfa volt, így csak az volt kérdéses, hogy ki lesz az első helyen az első kanyar után. A "birkózás" Tarquninek sikerült a legjobban, őt követte Giovanardi, majd Farfus, aki néhány kör elteltével megelőzte Gio-t, feljött a második helyre. Bár Farfus nem tudott olyan tempóval autózni, mint Monzában, gyorsasága azonban annyira elég volt, hogy csapattársát megelőzze. Öröme azonban nem tarthatott sokáig. Három körrel a leintés előtt Giovanardi egy elég merész manőverrel megelőzte csapattársát.

A kockás zászlón tehát három Alfa haladt át először. Őket négy BMW követte (Andy Prialux, Dikr Müller, Jörg Müller, Antonio Garcia sorrendben), és pontot szerzett a szintén Alfával (156GTA) versenyző Salvatore Tavano is.

2. futam

A szokásoknak megfelelően a nyolc pontot szerzett versenyző fordított rajtfelállással kezdte meg a második futamot. Az Alfa Romeokat azonban sem ez, sem pedig az előttük sorakozó BMW-k hada nem tántorította őket attól, hogy hamar átverekedjék magukat a mezőnyön.

A 156-os S2000-esek kivételes kanyarvételi sebességének köszönhetően a BMW-s vetélytársak legyűrése csemegének számított. Néhány kör után ismét a tűzpiros Alfák voltak az élen. Antonio Garcia később kétszer is megpördült, így kénytelen volt kiszállni a "menők" versenyéből.

Gabriele Tarquini most a második helyen autózva biztosította be magának a pontszerzést, az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy Giovanardi feltartotta az Alfa tavalyi bajnokát. Mindeközben Farfus Dirk Müllerrel vívott szép csatákat. A brazil pilóta természetesen megvédte dobogós helyezését.

A negyedik helyen Jörg Müller, az ötödiken pedig Prialux futott be. Pontot szerzett továbbá Salvatore Tavano és Luca Rangoni is.

A pilóták pontversenyét négy futam után Gabriele Tarquini vezeti 28 ponttal, őt Giovanardi követi 26 ponttal. A gyártók versenyében 54 ponttal az Alfa Romeo vezet, a BMW a második 47 ponttal.

A pontversenyben a harmadik Alfás Augusto Farfus azért nem szerepel az első három között, mert a valenciai futamot megelőzően egy technikai átvizsgálás után az FIA grémiuma úgy döntött, 10 perces időbüntetést kap a brazil pilóta, mert a felfüggesztés bekötési pontja szabálytalan volt. A gyár hivatalos álláspontja szerint nem kíván fellebbezni a döntés ellen. Farfus a pontversenyben jelenleg a hatodik helyen áll.

A következő futamot a franciaországi Magny-Coursban tartják április 30-a és május 2-a között.

Írta:
Tedi