Év Autója 2007 - Megvannak a döntősök

2006-10-16  Teddy
A napokban hozta nyilvánosságra a szervezet az Év Autója 2007 díj döntőseinek névsorát. Az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Hírek >> 2006  

A legelső listán még szerepelt az Alfa Romeo testvérmodellje, a Brera és a Spider, a nyolc döntős közé azonban már nem kerültek be. Várható volt, a trend ugyanis évek óta az, hogy a kis-, alsó-közép- és középkategóriás autók jutnak a fináléba. Tavaly számunkra érthetetlen módon a Renault Clio kapta az elismerést, idén azonban jöhet a visszavágó.

Na nem a mi részünkról, hanem a konszern részéről. Tavaly a Grande Punto lemaradt a nevezésről, mert nem teljesítette azt a kritériumot, mely szerint legalább 6 európai piacon jelen kell lennie az adott típusnak. Idén viszont már ott van, sőt a döntőbe is bejutott a Fiat sikermodellje és a legtöbben a Grandét tartják a legnagyobb esélyesnek. Megjelenése óta vezeti az eladási listákat, tehát az esélye megvan a cím elnyerésére.

A végső szavazásra novemberben kerül sor, melyen (ahogy eddig mindig) két magyar újságíró, Gajdán Miklós és Surányi Péter képviseli majd hazánkat. Kiindulva a tavalyi fiaskóból, lehet, hogy az idén sem számíthat az olasz autó jobb ítéletre.

Íme a teljes lista:

Citroën C4 Picasso
Fiat Grande Punto
Ford S-Max
Honda Civic
Opel/Vauxhall Corsa
Peugeot 207
Skoda Roomster
Volvo C30

Kapcsolódó írásaink:

Kapcsolódó linkek:

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Brera

Az utolsó 3 hozzászólás:

Dani2024-04-18 07:14:07 // 2744
Sziasztok!

Egy kis segítségre lenne szükségem. Elvittem a Brera-t (2.2 JTS, 2006 os évjárat) szokásos éves szervízre (olajcsere-szűrők cseréje, klímatisztítás stb....). Mivel tavaly a hideg időben előjött egy olyan jelenség, hogy hidegen az első indításnál dadogott, rázott, mintha háromhengerezne, sőt néha be sem indult elsőre de még másodikra sem mindig, mellé pedig füstölt mint a gyárkémény, így kértem, hogy ezt is orvosolják.
Na a gond itt kezdődik. Átnézték és semmilyen kézzel fogható okát nem találják a problémának, és valamiért hibakódot sem tudnak olvasni. Egyszerűen nem komunikál a rendszerükkel az autó. Szóval abban kérném a segítséget-tanácsot, hogy egyrészt mitől lehet ez a hidegindítási gond, illetve hogy lehet az, hogy nem lehet rajta hibakódot olvasni.
Ha valaki járt már hasonlóképpen és tudja mi a megoldás az kérem ne tartsa magában :D
Előre is köszönöm!
leopop32024-01-29 21:14:32 // 2743
Sziasztok! 😁

Új videó!
Egy kicsit a beltérben szereltünk 👨🔧 🚘
Természetesen ez is eredeti CARBON lett Gáspár Tamás jóvoltából 😎😉

Beltér javítás videó
Josh.812023-09-04 17:08:59 // 2742
Sziasztok!
A Brera kormányművekben az ATF folyadékot tényleg érdemes és javasolt átcserélni pirosról- kék/zöld színű ATF folyadékra.?? Egy pár helyen és 59/brera fórumon olvastam+javasolták, hogy cserélni érdemes a kékre élttertam tolás miatt.. Az utolsó 159 szériákat is a gyárban már kék ATF-es kormányművel adták ki..!? Jelenleg piros van az enyémben is és k.gumihrangot kellene cserélnem pont, ezért gondoltam, hogy akkor a folyadékcserét is megcsinálom..csak akkor mit tegyek bele..? (Hibajelenségem nincs egyenlőre)
Előre is köszönöm a tanácsokat tapasztalatokat ezzel kapcsolatosan.