A Crosswagontól a CXoverig

2006-11-10  Teddy
Új modellek egész armadájával jelentkezik az Alfa Romeo a 2007-2010-es időszakban. Lesz amerikai piac is, faceliftek is, szóval minden.
Hírek >> 2006  

Lignottoban tanácskozott a FIAT Auto vezetése és mint ilyenen, az Alfa Romeo vezérei is képviseltették magukat. Mi több, az Alfa jövőjéről is szó esett. A lényeg, hogy 2010-re minden korosztálynak szeretnének egy modellt a 18 évestől az 55 évesig. Ezen kívül ismét előkerült az amerikai piacra való betörés terve, most éppen 2009-re tervezik a márka visszatérését.

Mindenek előtt természetesen a 159-es volt a téma, nem is ok nélkül. Nem várt sikereket értek el vele, legalábbis a menedzserek állítása szerint. Nem csak az eladásokkal állnak jól, de az emberek véleménye is sokkal pozitívabb, mint a 156-os esetében.

Hogy a menágerek se unatkozzanak az Alfa készíttetett velük egy kimutatást az autóikat vásárló emberek korának összetételéről. Ebből kiderült, hogy a fiatalabb korosztály lehetőségeit nem nagyon tudják kiaknázni, a 147-es az egyetlen modelljük, amit a 30 év alattiak hajlandók megvenni. A GT-t jellemzően a 35-45 évesek, a Brerát és a Spidert a 34-45, a 159-est pedig a 45-55 évesek veszik leginkább.

Mindezt indítékként használják fel arra, hogy 2008 második negyedévében bemutassák az egyelőre csak Junior kódnév alatt futó kisAlfát. Elképzelésük szerint ezzel az autóval pont azt a fiatal, 18-30 éves közönséget célozzák meg, akik eddig statisztikailag nem léteztek az Alfa számára. valami hasonlót akarnak alkotni, mint az Alfasud Sprint esetében és visszahozni azt a feelinget, amit a 70-es években a Sud teremetett. 4 méteres hosszúságával, 16 ezer euró körüli árával és dinamikus motorjaival nem csak a Mini ellenfele kíván lenni, hanem a fiatalok Alfája is.

A 147-es utódja nem kis csúszással fog megérkezni, most éppen 2009 első negyedéve szerepel a tervekben. De hogy ne haladjunk annyira előre az időben, 2007-ben a 8C Competizione mellett bemutatkozik a 159-es Crosswagon változata, ez után nagy csend, majd 2009-ben a frissülnek meg a Brera project modelljei. Faceliften esik át a 159-es és a Brera/Spider páros, valamint bemutatják a 166-ost leváltó 169-est. Utóbbiról annyit kell tudni, hogy a Quattroporte alapjaira épül, ára pedig valahol 40 és 55 ezer euró körül lehet. 2010-ben pedig egy CXover nevű SUV-val jelentkeznek a milánóiak, ami elmondásuk szerint félúton lesz az SUV és a coupé között.

Az amerikai piacra való visszatérés is napirenden volt, nem először. A legújabb variáció szerint 2009-ben kezdenék el a szállítást Los Angeles-i központtal. A tervek szerint a 159-es Berlina és SW változatát, a Brera/Spider párost és a 169-est lehet majd megvásárolni a Nagy víz túlsó partján. Az első évben a cégnél 20 ezer darabos eladással számolnak.

És ha már az eladásoknál járunk, az Alfa továbbra is fenntartja azt a Karl-Heinz Kalbfell-i tervet, mely szerint 2010-re 300 ezer Alfát értékesítenének évente.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi