Genfre lesz 159 Ti

2006-11-14  Teddy
Megjelentek az első képek a 159-es Ti verziójáról. A tervek szerint jövő márciusban, Genfben lesz a hivatalos premier.
Hírek >> 2006  

Az új felszereltségi szintet az eddigi csúcs, a Distinctive fölé pozícionálják és olyan finomságokkal kényeztet minket, mint a pirosra festett Brembo féknyergek, de említhetnénk még az ültetett sportfutóművet is 19 collos kerekekkel.

A 159 esetében a Ti csomaghoz fekete, sport bőrüléseket (elektromos, vagy manuális kivitelben is) kapunk, amikbe piros Alfa jelet nyomnak, a középkonzol alu borítását sötétebbre cserélik, a lábtartót és a pedálokat pedig csiszolt alumíniumra cserélik. Utóbbiakat egyébként a Lineacessori katalógusból is megrendelhetjük a Ti csomagtól függetlenül.

A küszöbökhöz szintén alumíniumból készült díszlécet is kapunk, melyen természetesen a Ti felirat és a logo is ott díszeleg, az órák kaligráfiáját egy kicsit sportosabbra cserélték és akárcsak a 146 Ti esetében, itt is piros szegélyt kaptak. A belteret továbbá bőr kormány és váltógomb dobja fel, melyet piros cérnával varrtak össze, ehhez jön a fekete tetőborítás, hogy hallottaskocsiban érezzük magunkat. 

Felszereltségben is lesz némi eltérés, a Ti csomaghoz alapként kapjuk az elektromos hátsó ablakemelőket, a VDC-t, a kétzónás digitklímát, fűthető üléseket, a hátsó ülésen utazók pedig kaptak egy harmadik fejtámlát.

A külső díszítőelemekkel sem fukarkodtak a tervezők, céljuk ugyanis, hogy a Ti csomagos 159-eseket minél könnyebben meg lehessen különböztetni. Egy új bodykitet faragtak rá a gyáriak, ami kimerül egy sportosabb küszöbtoldatban, leültették 20 mm-rel és felkeményítették a futóművet, pirosra fényezett Brembo féknyergeket alkalmaztak, amiket 19 collos felnik próbálnak nem eltakarni.

Természetesen a Ti logót is próbálták minél több helyre elsózni, így most már nem csak az autó hátulján, de az oldalindexek mellett is találhatunk egyet-egyet. Mostanság nagy divat lett az Alfánál az ezüst színűre fényezett tükörház, így a Ti csomaghoz ez is jár, de választhatunk, hogy ezüst színűt szeretnénk, vagy színre fújtat. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban dekoratívabb kipufogó-végek járnak még a csomaghoz.

A Ti felszereltséget a 2.2 és 3.2 JTS, valamint a 150 lovas 1.9-es és a 2.4-es JTD motorokhoz kérhetjük. Áráról egyelőre nincs információnk, annyit tudni, hogy a riválisokénál alacsonyabb lesz a felár mértéke.

A TI (Turismo Internazionale) jelölés 1963 óta kíséri az Alfa történelmét kissebb-nagyobb megszakításokkal. Csomagként már a 147-es, 156-os és 166-os modellekhez is kapható volt, a 146-os esetében pedig ezzel jelölték a 2 literes motorral felszerelt csúcsmodellt.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi