Töltsd le a CoolFM interjút!

2009-03-30  Alfa Amore
Ha lemaradtál volna, most letöltheted a budapesti CoolFM rádióban elhangzott interjút, amelyből sokat megtudhattok AlfaCityről is.
Hírek >> 2009  

Március 30-án este 7 és 8 óra között az Alfa Amore volt a vendég a budapesti CoolFM rádió Relax című műsorában, a 107.3 frekvencián. A rádió az interneten is hallgatható a www.coolfm.puskas.hu -n, ahol a vételkörzeti információkat is megtalálod.

Az egyórás műsorban kiderült néhány újdonság AlfaCityről és az Alfahimnusz is elhangzott! Teddyvel és Halesszal a szintén alfás NGC csinált interjút.

NGC nem csak hangban, hanem írásban is beszámolt a történtekről:

Hosszas egyeztetés után Halesz és Teddy március 19-én 19:30-kor érkeztek meg a CoolFm stúdiójához egy darab Alfa Romeo GT típusú személygépkocsival (a gazdasági válságra hivatkozva :). Rövid beszélgetés után nagy nehézségek árán felvettük a műsort, ami igen érdekesre sikerült, különböző elszólások, elröhögések, bakik miatt. Ezek persze csak emelték a hangulat varázsát.

A stúdióból való kivonulás után kisebb tolongás alakult ki a monitor előtt. Kíváncsiak voltunk, mit alakítottunk. Az első ("normális") beköszönéstől kezdve a "technika ördöge" csúnyán megtréfált minket, ugyanis a beszéd alatt/helyett furcsa zörej hallatszódott. Ez nem lett volna akkora probléma, ha nem járt volna már későre. Szóval hosszú gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy nekiugrunk megint a dolognak.  A felvétel első 5- 6 percében Teddyre próbáltam rátukmálni a jackdugót, hogy tegye a fejére, míg a fülese a kezemben volt, ez már okot adott arra, hogy néhány perc ismét a röhögés jegyében teljen el. Végül egy sokkal összeszedettebb műsort sikerült felvenni.

Ezután már félve hallgattunk bele a felvételbe, de ezzel már minden rendben volt. Remélem, hogy örömötökre szolgál, és bár az "élő" műsorban nem ezekkel a zenékkel ment le az interjú, igyekeztünk minden alfás kedvében járni.

Aki lemaradt róla, innen letöltheti. (95 Mb)

Itt meg fanatikusoknak és rajongóknak a vágatlan, röhögős verzió! :) (58 Mb)

 

 

 

 

Írta:
Alfa Amore
Kapcsolódó topic:
Budapest

Az utolsó 3 hozzászólás:

Süti1592023-04-21 11:27:03 // 41739
Holnap speed marathon sebességmérés a megadott helyszíneken ne fussunk bele !


Inter156 (il mascalzone)2021-12-29 19:23:42 // 41738
Szerencsére nem érintett pont ez :-)