Frissített! Bőrös Junior szaladgál Torinoban

2008-02-12  Teddy
A Quattroruote kémfotósai lencsevégre kaptak egy Batman-ruhába bújtatott Juniort.
Hírek >> 2008  

A lap információi szerint a kisautó premierjét Genf helyett Párizsban tartják, ami után azonnal indul a pici bevezetés, szeptembertől ugyanis már a kereskedésekben kell lennie a kisautónak, legalábbis az Alfa reményei szerint.

A Punto-alapú kisAlfáról most jelentek meg az első IRL kémfotók, tehát az arányok is csak most fedezhetők fel. A képekből jól kitűnik, hogy a Mirafiori gyár mellett lekapott, bőrbe bújtatott Junior nem sokban tér el a Grande Puntotól, elöl magasan hordja az orrát, viszonylag kicsi a motorháztető és a hátsója pedig - akárcsak a Puntóé - meredeken ível lefelé. A diffúzor ezen a verzión is megfigyelhető csakúgy, mint az egyik korábbi kémfotón megjelenő, egymásba fűződő kipufogóvégek.

Az olasz lap több fotót is publikált az autóról, melyeket ide kattintva nézhettek meg.

A Progetto955-ön viszont megjelent egy fotó, amin egy Puntesz mellett áll és úgy tűnik: a Puntóénál kicsit jobban meg van döntve a hátdó szélvédő és alacsonyabb is annál.

Szintén a fent említett blogon megjelent egy újabb fotó, ami állítólag a Junior belsejéből enged láttatni valamit. A középkonzol Alfás szempontból vadiújnak is nevezhető, hiszen hasonló stílusút nem készítettek még, ellenben a Puntoban és a Bravoban láttunk már hasonlót. Az órák elrendezése viszont egy Alfához szokott szemnek is ismerős, még ha van is benne egy adat PuntósBravós beütés.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi