600 lóerőre húzta a Novitec a 8C-t

2011-05-04  Tedi
Nem meglepő módon a német Novitec a 8C-hez is hozzányúlt, a Spidert 600 lóerőre húzták, ezzel ez lett minden idők leggyorsabb utcai Alfája.
Hírek >> 2011  

A teljesítmény fokozását egy kompresszor segítségével érték el a németek, így az alapjáraton is 450 lóerős, elég jól húzható motort 600 lóerőssé varázsolták, amihez 588 Nm nyomaték párosul.

Mindez a menetteljesítményekben is megmutatkozik, a 8C Spider 305 kilométeres végsebességet ér el, a százas sprint pedig 3,9 másodpercbe telik. A Novitec ezzel minden idők leggyorsabb utcai Alfáját alkotta meg.

A formavilághoz ezúttal nem nyúltak a mérnökök, még csak plusz küszöbtoldatok, vagy spoilerek sem jelentek meg, bár hiábavaló próbálkozás lenne a 8C formáját dögösebbé tenni. Így aztán maradtak a felnik, mint optikai tuningelemek, amikből viszont úthenger méretűeket kínálnak.

Előre 21, hátulra 22 collos felniket tettek, amiken 255/30-as, illetve 315/25-ös gumik feszülnek. Természetesen rendelhető állítható csillapítású futómű is, valamint sport kipufogórendszer. Nem mintha a 8C amúgy visszafogott volna, üvöltő hangját kilométerekről hallani lehet.

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Alfa tuning

Az utolsó 3 hozzászólás:

Kazes☻2024-03-20 13:31:28 // 26038
Nekem is ez a véleményem, csak nem akartam előre odaírni képalának... nehogy valaki zokon vegye! :D
Liquid2024-03-19 20:25:28 // 26037
hogyismondjam píszí módon... :)
Így lehet sok pénz elköltésével erősen rontani a helyzeten
GT Ɨ|ѯ2024-03-19 18:37:41 // 26036