Százmilliós útkeresés

2015-03-12  Rohodi Mihály
Több száz millió euróba került az Alfának, pontosabban az akkor még Fiat Group Automobiles-nak hívott konglomerátumnak a milánói márka műszaki útkeresése - derül ki az azóta Fiat Chrysler Automobiles-ra keresztelt cég éves pénzügyi jelentéséből.
Hírek >> 2015  

Az FCA honlapján publikált konszolidált üzleti jelentésből egyebek mellett az is kiderül, hogy a 2014-es évet az FCA 96 milliárd eurós árbevétel mellett 632 millió euró nyereséggel zárta. Bár árbevételük tízmilliárd euróval meghaladta az egy évvel korábbit, nyereségük 2 milliárdról csökkent 632 millióra, alkalmazottaik száma 228 ezer volt az év végén. A profit ekkora mértékű csökkenésének okaként az FCA részben a részesedés-vásárlásokat jelölte meg.

 
Erre váltottak. Hogy miről? Rejtély marad... Fotó: alVolante.it

A számok és az azokat magyarázó sorok között bújik meg egy 195 millió eurós tétel, ennyibe kerültek a korábbi fejlesztések, a terveket pedig végül a kukába dobták, mivel időközben áttértek a Giorgio nevű platformra. Ezen kívül a kivételes tételek között szerepel 686 millió euró, ebből 272 milliót arra költöttek, hogy a Maseratival való együttműködés keretében racionalizálják a műszaki megoldásokat, gyártást.

Persze, egy autógyártó életében előfordul, hogy stratégiát vált, sőt, néha kötelező is. Ennek pedig ára van. Az Alfa Romeo egy kis gyártó, ezekből a számokból talán le lehet vonni a következtetéseket, hogy egy nagyobb cégnél mennyibe is fáj a részvényeseknek egy-egy brainstorming.

Ha már a pénznél járunk, John Elkann, az FCA elnöke 1,6 millió eurót keres egy évben. Sergio Marchionne, aki eggyel alatta van és vezérigazgatói szerepet tölt be részben az FCA, részben az amerikai és olasz leányvállalat (FCA USA és FCA Italia), valamint a Ferrari élén 6,6 millió eurót vesz fel.

Kapcsolódó írásaink: