Annual report 2007

2008-01-03  Halesz
Eseménydús év volt a tavalyi: ismét rekordot döntöttünk a látogatottságban és megint több találkozót tartottunk, mint az azt megelőző évben. Fejlődik az Alfa Amore, egyre több a közös kaland és az élmény. Összefoglaló 2007-ről.
Magazin >> Ilyenek voltunk  

Hogy mi történt 2007-ben? Ez az esztendő egyértelműen a minitalik éve volt, szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna egy kisebb-nagyobb topictalálkozó, vagy típustalálkozó.  Rendszeres találkozókat tartottak a Keleti Végesek, a paksiak, a Budapest topicosok pedig annyira összeszoktak, hogy volt olyan, hogy egy héten kétszer-háromszor is találkoztak a Lurdy háznál. Sok Amorés társaság együtt indult nyaralni, sőt még a szilveszter is együtt töltötték.

A nagy találkozók sem maradhattak el 2007-ben, az Alfa Amore megszervezte Közép-Európa talán legnagyobb alfás rendezvényét, az AlfaCity-t, amelyen több mint 550 Alfa Romeo és mintegy háromezer ember vett részt. A rendezvény külön weboldalt is kapott, amelyet idén is érdemes lesz figyelni.

Ismét megmérkőztünk a Hondásokkal, és megint voltunk Kaposújlakon, ahol kötetlen formában gyorsulhattak egymással az Alfa Romeók. Hagyományossá és egyre nagyobbá vált a szegedi találkozó és úgy tűnik ilyen lesz a debreceni is.

>> Szavazzatok a 2007-es év legjobb találkozójára! Itt!

Idén megszületett az Alfa Amore Rap (videóklippel), amelynek AlfaCityben volt a premierje. Andus, NaTo és ystuc dala azóta is sok Alfában szól, sőt még a tévébe is bekerültünk vele.

Az Amorésok bebizonyították, hogy ha baj van, segítenek: adakoztak akkor, amikor egyik cartársunknak leégett az autója, illetve amikor egy másikunk balesete kapcsán ügyvédi költségre kellet gyűjteni.

Idén a Mikulásgyárba is ellátogattunk, ahová karácsonyi ajándékot vittünk a rászoruló gyerekeknek.

Annak ellenére tehát, hogy egyre többen vagyunk, még összetartóbb az amorés csapat. Következzék hát egy kis statisztika – rólunk! :)

1642 tag, 18 millió oldalletöltés - egy kis statisztika

2006 januárban 639-en, 2007 első hónapjában 1160-an, idén pedig már 1642-en vagyunk az Amorén. 2007-ben ugyan nem sikerült megdupláznunk a taglétszámot, de ezt inkább annak tulajdonítjuk, hogy gyakorlatilag Magyarországon már minden olyan alfás tag nálunk, aki gyakran használ internetet :)

Na jó, persze ez csak önámítás, nem véletlenül készült idén is nyolcezer amorés kártyanaptár, hogy tagjaink eljuttathassák azokat az ország összes alfásához!

Az összesítést kezdjük a statisztikákkal. Idén is több, a használhatóságot és a közösségi jelleg erősítését célzó fejlesztés történt, amely jótékony hatással volt az oldalletöltésekre is.

Áprilisban indult az Alfa Amore harmadik verziója, amely az új - mára talán már mindenki által megkedvelt - dizájn mellett több hasznos funkcióval is bővült.

Ilyen például a blog, azaz az autósnapló, ahol mindenki beszámolhat arról, mi minden történt az Alfájával. A blog jól jöhet egy esetleges eladáskor is, hiszen a leendő vevő számára is értékes információkkal szolgálhat - feltéve, ha a tulajdonos vezeti ezt a naplót.

Ugyancsak 2007-es újdonság, hogy online vezetheted az autód költségeit. Felviheted a tankolásokat és a program kiszámolja az átlagfogyasztásod, valamint minden egyes autós költséget nyilvántarthatsz. Ha már jó sokan használják, elég komoly statisztikákat tudunk majd generálni ezek alapján!

Tavaly összesen 18 milliószor töltötték le az Alfa Amore oldalait. Ez naponta mintegy 50 ezer oldalletöltést jelent. Áprilistól kezdődően nem volt olyan hónap, amikor másfél millió alá csökkent volna a letöltések száma.

A legnépszerűbb természetesen továbbra is a fórum, illetve a tagok oldalai, ezeket nézegetitek legtöbbet. De örülünk annak is, hogy egyre többen vezettek blogot!

A tavalyi év legolvasottabb írása a Vörös és Fekete című Alfa GT tesztünk volt, amelynek sikeréhez hozzájárult a Vezess.hu cikke is, ahová az első videós tesztünket is belinkelték. A cikket több mint kétezren olvasták, a videót pedig háromezren nézték meg a statisztikák szerint.

>> Szavazzatok a szerintetek legjobb 2007-es cikkre! Itt!

Világ alfásai egyesüljetek

2007-ben valóra váltottuk régi tervünket, végre elkészült az Alfa Amore angol verziója is. Abban bízunk, hogy az Amore lesz a legnépszerűbb nemzetközi alfás weboldal.

2008-as tervek, ötletek

Idén talán nem lesz annyi látványos újdonság mint 2007-ben, hiszen a komoly fejlesztéseken már túl vagyunk. De természetesen vannak terveink, azon dolgozunk, hogy még több funkcióval bővítsük az Amore szolgáltatásait. Ilyen lesz majd az Online Shop, ahol kedvezménnyel rendelhetsz majd hirdetőink termékei közül.

Rövidesen minden cikk végén szavazhattok arról, mennyire tetszett. Szeretnénk jobban integrálni az aktuális híreket a fórumokban zajló beszélgetésekbe, hogy többé ne fordulhasson elő: valaki olyan hírt linkel be a Totalcarról, ami már két napja fent van az Amorén :)

Ugyancsak szeretnénk bevezetni egy a tagok értékelésére, minősítésére szolgáló rendszert is, ez azonban még nagyon távlati terv, gondolkozunk a részleteken.

Az idei évvel kapcsolatos ötleteket, kéréseket és véleményeket várjuk az info@alfaamore.hu címen, vagy az alábbi topicokban!

Írta:
Halesz