gyoppka - főkép
>> EgyébAlfa 147 1.6 TS Eco // 2016-12-22

KUL-on kiderült, hogy folyik a hűtőm. Úgy döntöttem, hogy nem szórakozok bontott hűtővel, így cseréltük újra. Megint sokat tanultam, már nem csak utánanézek az autómnak ha leparkolok, hanem a visszaérkezésnél alá is nézek, hogy milyen tócsák vannak alatta. 😊
Végre sikerült szereznem egy gyári fejegységet és már a helyén. Az előzővel sem volt baj, de az autó vásárlásakor már tudtam, hogy amint lesz rá lehetőségem, lecserélem. A fejegységgel együtt vettem az alattalevő pohártartós részt is, mert az enyémben a kártyatartó rekeszt nem lehetett kinyitni. A cserénél kiderült, hogy a fogaskerék el volt törve és a problémát megoldották egy igényes csavarral 😊 Megint kicsit szebb lett az autóm 😊

 
>> EgyébAlfa 147 1.6 TS Eco // 2016-10-13

Jelentem, összecsiszolódtunk.

Az elmúlt két hónapban úgy érzem megismerkedtünk és azt hiszem eléggé összepasszolunk. Csak ugyanannyira hisztis mint én ;)
Apróbb hibák vannak rajta, amiket szépen lassan szeretnék megcsinálni, azaz csináltatni. A cél a következő Alfacity lenne.
Nem fogom felsorolni a hibákat, egy hölgy sem szereti, ha emlékeztetik a tökéletlenségeire :P Addig meg maradnak a jó szögből lőtt képek...

Hétvégén megjártuk KUL-t. Eddig ez volt a leghosszabb utam vele, és azt hiszem jól teljesített. pe-Ti Giuliettájával kellett tartanom a tempót, több-kevesebb sikerrel, azért lássuk be, mégsem egy kategória a két autó és a két sofőr tudása sem, így néha le-le maradtam, de azt hiszem fejlődőképes vagyok :)

Ez volt a negyedik KUL amin ott voltam, de az első, amin saját autóval vettem részt. Begördülni a kapun és átvenni a matricákat, szalagokat kb. olyan érzés volt, mint amikor először vezettem és az első Alfa villantott. Nem nagyon szeretek szentimentális túlzásokba esni, de kifejezetten jól esett :)
Végre van értelmes kép Miliről, Dekka jóvoltából, amit itt is köszönök és végre a rendszámkeretem sem Fordos már, köszi Amore Shop ;)

Azt hiszem szép, hosszú, boldog közös életnek nézünk elébe, az eddigi 3500 km is ezt bizonyította.