Mutasd

>> Szerviz2017-08-16

Kormányszög helyzet... Vásárlás óta jelenlevő apró bosszantó problémának próbáltunk a napokban pontot tenni a végére. Élesebb, 90° környéki fordulók esetén előfordult, hogy heves csipogás kíséretében kigyulladt a műszerfalon a kipörgésgátló visszajelzője, miközben az infocenteren a "VDC system failure - go to dealer" volt olvasható.
Ez egy gyújtás le, majd vissza után eltűnt, de az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált. Az ABS a C1505 hibakódot tárolta el, mely az interneten található információk alapján vagy a kormányszöghelyzet érzékelő, vagy az ABS bal hátsó kerékhez tartozó szelepjének hibáját jelenti. Mivel egyszerűen kanyarodás közben jött mindig elő - a fékhez még csak hozzá sem kellett érni - az első volt a gyanúsabb, de próba gyanánt (s már amúgy is ráfért) cseréltünk fékfolyadékot az autón.
A gondolatmenet az volt, ha netán mégis valami oxidáció, vagy maszat van a tömbben az ominózus szelepnél, azt ez talán ki fogja mosni. Sajnos nem jött be, így a költséghatékonyság és a logika magára a szöghelyzet érzékelőre terelte a figyelmem. Szerencsére lehet külön cserélni, így elég bagatell összegért rendeltem is egy bontottat. A cserét követően még a hibamemóriából is eltűnt az addig folyton jelenlevő hiba, de korai volt az öröm - két nap múlva ismét visszatért. Az viszont feltűnt - hisz a csere után szintén rákapcsoltam a töltőt - hogy az amúgy már gyengélkedő akkumulátor töltését követően van mindig pár hibamentes nap. Hála Istennek rengeteg Alfás fórum van, s találtam is olyan bejegyzéseket, melyek szintén alátámasztják, hogy a gyengélkedő akkumulátor bizony előidéz ilyesfajta "random hibaüzeneteket". Mivel a jelenleginek már inkább csak múltja van, mint jövője - a cserét így maximum a tél beálltáig tudnám elodázni - hétfőn veszek bele egy újat, aztán meglátjuk...
Aztán csak mert megérdemli, a napokban felpolíroztam a matt fényszórókat, s kapott fehér oldalindexeket a sárgák helyett.

Update 2017.08.16.: Akkumulátor csere a hét elején megtörtént. Mit mondjak ráfért - ég és föld, ahogy azóta teker az önindító, s indul az autó - nem mellékesen a hibaüzenet sem tért vissza...