Mutasd

>> Tuning és extra2017-05-17

A munkámhoz kellett egy tapi képernyős PC, hogy majdan érintő képernyőre is tudjunk fejleszteni. Gondolkoztam, hogy és mint legyen, végül beszereztem egy Win 8.1-et futtató tabletet. Felújított darab, így elérhető árban került, normális hardvere van és ami kritérium volt, full size USB csatlakozása van. No mindegy, ez a munka része, de igazán azért is döntöttem a tab mellett, mert kigondoltam, hogy mennyi mindenre fogom én ezt még használni. Az androidos tabik nem nyűgöztek le sosem, de ez..

Naná hogy első dolgom volt ezzel kipróbálni, hogy a múltkor rendelt Bluetoothos ELM-327 működik e. Mivel lényegében egy picire összezsúfolt (10.8") billentyűzet nélküli PC-ről van szó, nyilván simán fut rajta a MES. Nagyon egyszerű volt csatlakoztatni az interfészhez, semmit nem kellett telepíteni (kábelnél kell USB serial illesztő driver). Pár perc és már olvastam is ki vidáman az autóm paramétereit.

Kicsit próbálgattam, stabilnak tűnik, nem találtam hátrányát az USB kapcsolathoz képest. Sőt. Egyszerűen óriási, hogy beülök, és szabadon pakolászhatom a kis képernyőt, miközben szaladnak a görbék a grafikonon. Ha kell, kiszállok vele, nincs kábel, és hamarosan kinyitott diagnosztika fedél sem.

Ugyanis a projekt úgy lesz teljes, ha a Bluetooth adaptert beépítem a fedél alá, hogy ne kelljen többé csavarhúzózni, fedelet nyitogatni, fedéltől normálisan nem elférni, szitkozódni, hogy ki volt az a.... szóval aki oda tette. Úgyhogy rendeltem eBay-ről egy kis OBD hosszabbító kábelt, amivel reményeim szerint be tudom úgy fordítani az interfészt, hogy efér a fedél alatt. Persze gondolkoztam ám...

A Bluetooth-t mivel más is láthatja, és nem kell doktori disszertáció kitalálni a párosító kódot, megpróbálkozok egy kapcsolható OBD hosszabbítóval. Készíteni akartam, de felesleges. Ugyanis van ilyen készen, és nem drága. Ha megérkezik, frissítek.

Update: megérkezett a kapcsolható hosszabbító. Szépen beépíthető vele a Bluetooth adapter. Legnagyobb hibája, hogy nincs jelölve a be és kikapcsolt állapot. Ideiglenesen (ami aztán úgyis úgy marad) felcimkéztem. A kormányoszlop mellett kandikál ki a kapcsoló. Kicsit ügyeskedni kell a ki-be kapcsoláshoz, de használható. Így most végre nagyon egyszerű bármikor bármilyen adatot kiolvasni.