Mutasd

>> Szerviz2014-12-09

Elérkezett az ideje egy hátsó kerékcsapágy cserének is. Egy korábbi gumiszerelésnél felvetettem a gumisnak, hogy nagyobb gördülési zaj van, mint kellene, de miután megnézte a (téli) gumikat, azt mondta kicsit hülyén van kopva, nem egyenletes, biztos ez okozza. Nem is foglalkoztam nagyon vele, de az utóbbi időben egyre jobban zavarni kezdett, sőt, érzésre hangosodott is, ezért úgy döntöttem, utánajárok a dolognak. Egy másik gumisnál megemeltük, majd a jobb hátsó kereket megforgatva konstatáltuk, hogy ez bizony nagyon nem a gumi hangja, kerékcsapágy lesz. A bal oldali teljesen zajmentes volt.
Megrendeltem Erhardtól a szettet, persze benéztem az évjáratnál valamit, ezért az elsőre küldött SKF szett nem volt jó méret, ez a későbbi fajta, aminek a belső átmérője néhány mm-rel kisebb. Ez persze csak akkor derült ki, amikor a régit már leszedtem, és nem ment fel a helyére. Gyors telefon Erhardnak, megbeszéltük a cserét, ő feldobta az újat a futárnak, én pedig visszaküldtem a rossz méretet.
Persze a régi csapágy nem adta magát könnyen, a belső oldali csapágy belső gyűrűje a tengelycsonkon maradt, flexxel leköszörülve és megrepesztve jött csak le. Így az autó a hétvégét bakon töltötte, viszont ma megérkezett az új csapágyszett, és össze is raktam. Ha már lent volt a féktárcsa, gyorsan felszabályoztuk esztergán, de ha ezek a betétek elfogynak, mindenképp cserélni fogom a hátsó tárcsákat is.
Kerékcsapágy típusa: Starline
Km óra állása: 211000 környékén.
Az autóban azóta menet közben csend honol, csak a kipufogó kicsit rekedtes hangja szűrődik be, főként 3500 fölött.