Mutasd

>> Szerviz2017-12-09

Még a nyáron történt, hogy olajcsere alkalmával nézegettem az autó alját az aknából, és a bölcső állapota nem igazán vidított fel. Mivel egyenlőre még marad nálam a járgány, ezért megoldáskeresésbe fogtam. Mifi kiderítette, hogy egyfajta bölcső van a 146-hoz, nincs külön "dízeles" és "benzines". Az nem rossz, viszont akkor kellene egyet szerezni. Hogy, hogy nem, Mifinél éppen van egy :-) Nem is hagytam ott nála, hazahoztam, kicsit rendbeszedtem. Drótkorong, csiszolás, festés. Ez még valamikor nyáron történt.
Már csak ki kellene cserélni. És megintcsak Mifi, aki felajánlotta, hogy segít átcserélni a bölcsőt. De ha már lúd, akkor legyen magastestzsírszázalékos, újítsuk fel a futóművet.
Mivel Mifi mostanában a Láng-nál (reklám helye) tengeti napjait, segített a beszerzésben is, hogyaszongya: két lengőkar, két stabpálca, két stabrúd' szilent, kettő kormányösszekötő. A stabilizátorrúd csiszolás, festés után, mint az új.

És eljövé ama nap, amikor eme alkatrészek elfoglalják dicső helyüket.

Akkor hajrá! A segítség Nagymifi képében érkezett, így már hárman is jelen voltunk a műtétnél. Felbakolás, keréklevétel, majd pár dolog, ami útban volt, lekerült. Főleg a kipufogó.
Régi futómű le, új futómű fel.
Minden csavar a helyére került, visszament a kipufogó, majd zárásként kormányösszekötő gömbfej csere.
Már csak egy futóműállítás kell.

Desszertnek egy kis bogarászás a bontott cuccok között. Hoztam is pár apróságot :-)

1. Megújul a bölcső, még valamikor a nyáron
2. Műtőasztalon
3.4.5. Bölcső lebontva
6. Ez fog majd felmenni...
7.8. ...némi tuning után :-)
9. A végeredmény
10. Ez jött le
11.12. EZÉRT jött le

Nagy köszönet a segítségért Mifinek és Nagymifinek!

Ui: alakul a következő projekt is :-)

 
>> Egyéb2017-12-06

Több blogban is láttam már, úgy döntöttem, gátlástalanul lekoppintom :-)

 
>> Szerviz2017-12-01

Úgy kezdődött, hogy világított az ABS lámpa.
Mivel most már vagány gyerek vagyok, mert ki tudom olvasni, kiolvastam :-)
Azt mondja a gép: „bal hátsó jeladó megbízhatatlan”. Na, ez meg mit jelent?
Nem lehet nagy baja, mert a hiba törölhető, tehát nem állandó. Némi guglizás után találtam egy olyat, hogy csapágyhiba is lehet.
Aki nem tudná: ez az ABS már nem fogakat számol, mint régen, hanem a csapágyba van integrálva egy mágneses érzékelőgyűrű, amiről a jelet veszi.
Hát akkor cseréljük ki, mi baj lehet? Csapágyrendeléskor figyelni kell, hogy ABS-hez valót vegyünk, mert a simában nincs benne a mágnes, és akkor ott vagyunk, ahol a part sz@rik. Ja, ez az első csapágyra is igaz. A különbség annyi, hogy hátra csak komplett csapágyat tudunk venni, kerékaggyal együtt. Aminek előnye, hogy könnyebb cserélni. Akkor lássuk.

1. Felbakol, kerék le. Úgy néz ki, nem véletlen a hiba, a csapágy nyugdíjazásra szorul. Kb. centit kottyan.
2. Fékmunkahengert szabadítsuk ki. Hátul nem fontos az egész féket lebontani.
3. Vegyük le a tárcsát.
4. Vegyük ki a porvédőt. Szerezzünk 32-es fejet, és a hozzá való szárat, és vegyük le a csavart.
5. Én nem kínlódtam vele túl sokat :-)
6. A csapágy fele rajta maradt a tengelyen, ez tényleg kaka.
7. Szedjük rendbe a tengelyt. Van egy alátét, azt ne felejtsük ki.
8. Toljuk fel az új csapágyat a tengelyre. Passzos, de óvatosan kocogtatva felmegy. Ne felejtsük ki a nagy alátétet.
9. Tegyük vissza a csavart, majd a porvédőt. Forgassuk át kézzel, hogy minden rendben van-e.
10. Rakjuk össze a féket, majd tegyük vissza a kereket.

Kábé ennyi lenne, nagyjából fél óra az egész, kézügyesség függően.

És újra van ABS. :-)

>> Egyéb2017-11-18

Megirigyeltem, hogy mindenki csak úgy kiolvassa az autóját, amikor csak akarja :-)

Ismét köszönet Warbinak a segítségért!

Most már én is kiolvashatok :-)

 
>> Szerviz2017-10-13

Ennek is eljött az ideje, új hűtőket kapott a vas.


Vízhűtő: 14504 Ft (Iharos)
Klímahűtő: 27085 Ft (Hella)
Kiegyenlítő tartály: 7078 Ft (Birth)
Munkadíj: 0 Ft (sk)

A próbakör sikeres volt, nem folyik, nem csepeg :-)

 
>> Szerviz2017-10-06

234856 km

 
>> Esemény2017-07-11

Alfacityről hazafelé.

 
>> Tuning és extra2017-05-12

Tespedés ON.

 
>> Szerviz2017-04-28

Kapott négy új nyárigumit, és egy futóműállítást.

 
>> Szerviz2017-04-12

Koppan.

Ott, elöl.

Nem szeretjük.

Szereljük.