Mutasd

>> Szerviz2013-08-30

Télen elkezdett nekem is beragadni a két első kilincsgomb. Többen megcsinálták már a műveletet az itteni tagok között, így nekem már annyira nem volt nehéz. Köszönet érte Admirálisnak, egyrészt a telefonos segítségért, másrészt pedig úgy tudom ő találta fel a spanyol viaszt, ő volt az első az itteni tagok között, aki először orvosolta ezt a problémát és le is írta blogba is.
Az új gumigyűrűket már hónapokkal ezelőtt beszereztem, többféle méretet is, hogy biztosan legyen olyanom, ami kell. A jobb oldali enyhén viseletes, kisebb szakadások voltak rajta, a vezető oldali pedig tele volt kosszal. Mindkettőt cseréltem.
A kilincsek kiszereléséhez először le kell venni az ajtókárpitot, ki kell szerelni egy műanyag takarót és az egyik ablak vezető sínt. A kilincsről lepattintani a két rudazatot majd kivenni a kilincset. Ez nem is olyan egyszerű, mert el kell forgatni a kilincset, hogy kijöjjön a lyukon. Először kicsit megy az anyázás, a túloldalon már szinte gyerekjáték :)

>> Szerviz2013-06-15

Megadta magát a hosszbordásszíj feszítője. Eltört ketté. A mutatványt még a szíj bánta, szerencsére a vezérműszíjhoz nem került be semmi.
A feszítőről annyit lehet tudni, hogy 6 évvel ezelőtt került bele az autóba, élt 45.000 km-t. Elég korán feladta a harcot. Dayco gyártmányú volt.
Ezúttal Gates került bele Dayco szíjjal. Az alkatrészek beszerzéséért köszönet Andykának..

>> Szerviz2013-05-10

Kapott egy új légtömegmérőt az autó, mert a régivel torpant 3000-es fordulat felett. Kiolvasva az adatokat hibakódot nem dobott, viszont a beszívott levegő hőmérséklete elég fals érték volt. Külső hőmérséklet 0 fok alatt, a beszívott levegő hőmérséklete 25 Celsius. A csere megoldotta a problémát.

Kellett egy új főtengely holtponti jeladó is. 2x játszotta el velem az autó, hogy nem indult be. Első alkalommal kb. 10 perc próbálgatás után elindult, második alkalommal viszont ott kellett hagynom az autót, majd pár óra múlva visszamentem érte, akkor elindult. Hibakódot dobott, műszerfalon pedig égve maradt a befecskendező lámpa.

Került bele két új xenon izzó, mivel a kínai kb 25.000 km-t bírt ki, a jobb oldali bekékült. Most Osramot kapott, 4300 Kelvinest.

Javításra került a klíma is. Tavaly tört el a hűtőről a kompresszorra menő cső alumínium része. Tatán vettem a bontóban 5.000 Ft-ért egy másik csövet, ez került beszerelésre. Majd fel lett töltve a rendszer gázzal.

Vaterán vettem 2 db Pirelli P7-es gumit, kb 6 mm minta van rajtuk, 15.000 Ft volt a 2 db.

Kicsit meg lett egyengetve az utasoldali légzsákfedél is, kapott 2 új patentot is.

Az alkatrészek beszerzését és a beszerelést ezúttal is Csörire bíztam. Egy szerviz, amiben még nem csalódtam.

>> Szerviz2013-05-09

Kapott egy új szélvédőt az autó, mert a régi el volt repedve. Ismét Pilkington került bele, ezúttal új keretet is kapott.

>> Szerviz2013-03-10

Kiégett a kilométerórában az egyik izzó. Kicseréltem abban is és a fordulatszámmérőben is mindegyiket.

>> Szerviz2013-01-28

Kapott az autó egy pár tescós Valeo ablaktörlőlapátot. Múltkor vettem rá Aerotwin jellegű no name-eket. Véleményem szerint az a fajta nem a legjobb választás a 156-ra. Egyrészt én azokat nem is tudtam normálisan rögzíteni. Másrészt az ablakmosó használatakor a lapátokra nyomja a vizet amíg el nem indul az ablaktörlés. A régi hagyományos jellegű ablaktörlő lapátoknál pedig pont a réseken keresztül spricceli a vizet egyből a szélvédőre. Nekem ráadásul nem is törölt valami szépen, de ezt tudjuk be annak, hogy gagyi volt. A mostani Valeo eddig jónak tűnik. Legközelebb ebből is gyárit fog kapni.

>> Szerviz2012-11-29

Ki lett cserélve a lambdaszonda. A motor jobb lett, most nem akar lefulladni hidegen, ha gázt adok, de valami még mindig nem az igazi.

>> Szerviz2012-10-28

Olaj és olajszűrő csere. Selénia Racing 10W60 5 liter + Ricambi Originali olajszűrő.
Olajcsere a kormány szervóban. Tutela

 
>> Szerviz2012-08-12

Kaptam egy defektet a bal első kerékkel. Egy csavar ment bele. Mankókereket nem kellett feltenni, kibírta 1 napig, míg elmentem a gumishoz. Előtte a benzinkúton felfújattam.

 
>> Szerviz2012-05-28

Légszűrő és pollenszűrő csere, klíma fertőtlenítés.