Mutasd

>> Szerviz2009-03-09

Bent semmit nem lehetett hallani. Amikor Csöri cserélte a hátsó betéeket, akkor lett figyelmes arra, hogy szépen reszel a csapágy. Szóval kuka, új be és lőn boldogság.
A mai napon (04.22) ismét megszólalt az egyik csapágy. Nem lepődtem meg, egyenesen vártam, mert hiányzik egy burkoló a jobb első kerék és a motor közül, minden takony a görgőhöz megy. Szerencsére Marklar talált nekem egy bontott lemezt, hamarosan pedig elmegyek ismét Csörihez, hogy újabb cserére kerüljön sor. Egyben átnézetem az autót egy kicsit tüzetesebben, ugyanis egy nagyobb túra elé nézünk.

>> Esemény2009-03-08

Most, hogy visszaértem Genfből, a világ egyik legreprezentatívabbnak tartott autókiállításáról, némi háttérinfót osztanék meg a kedves olvasóval.

Bár maga Genf nem túl nagy (180 ezren lakják), mégis van rengeteg villamos és buszvonala, követlen vasúti összeköttetése a nemzetközi repülőtérrel, ahova a világ minden tájáról érkeznek kisebb-nagyobb repülők és van egy Palexpo nevű csarnok, amelyben nagyjából kétszer férne el a budapesti Hungexpo területe. Itt rendezik meg a genfi autókiállítást, idén éppen hetvenkilencedszer.

Ugyan a nagyközönség számára a megnyitó majd csak 5-én lesz, a sajtó számára március 3-án és 4-én nyílt napot tartottak (mint eddig mindig), ahova egy elég szigorú akkreditációs szabályrendszeren átvergődve lehet bejutni. Idén mintegy 1200 újságíró regisztrált az eseményre a világ minden pontjáról.

Reggel 8 órakor, amikor megérkeztem a nyitásra azon gondolkodtam, hogy a nagy gazdasági válság miatt vajon visszafogják-e magukat a gyártók. Konstatáltam, hogy erről szó sincs, még a GM márkái is teljes pompával jelentek meg, recesszió ide, vagy oda. Presztízskérdés egy ilyen jelentős kiállításon a részvétel és ha már úgyis beépítették a marketing költségekbe, akkor eljönnek, a kiadásokat meg majd jól elszámolják.

Sajnos nem volt nálam nagylátószögő objektív, így nem tudtam olyan fotót csinálni, amivel meg tudtam volna mutatni, mekkora területen is fekszik a kiállítás. Amit a lenti fotón láttok, az a 4-es pavilon fele, ezen kívül további 5 csarnokban zajlott a mustra.

Ami nekem, mint újságírónak hatalmas élmény volt, az a sajtóközpont (kettes kép). Egy óriási teremben felállítottak 300 számítógépet és további 1000-nek helyet hotspottal és minden high-tech cuccal együtt, hogy az ide érkező újságírók el tudják küldeni a szerkesztőségekbe az anyagokat. Olyan volt, mint egy igazi hírgyár és tényleg az volt. 1200 újságíró, fotós, operatőr, riporter dolgozott itt, köztük én, mint az Alfa Amore és Magyar Távirati Iroda kiküldött tudósítója. Öröm és élvezet volt részese lenni a "gyárnak".

A kiállítás persze nem kiállítás bomba hostesscsajok nélkül. Ők pedig, szerencsénkre úgy lettek "idomítva", hogy objektívre rendkívül érzékenyek legyenek. Amint meglátták, hogy célkeresztbe veszik őket, egyből pózoltak. És ez így van rendjén. Nekik ez a dolguk, mi meg élvezzük egy kicsit, hogy csábosan tekintenek ránk.
A lányokról egyébként egy hamarosan megjelenő külön cikkben számolunk be.

>> Szerviz2009-03-01

Elfáradtak már a hátsó fékek tárcsástól betétestől, szóval csere. Lockheed tárcsák és betétek kerültek bele, hátulra tökéletes lesz.
A haszosat összekötöttük egy másik hasznos dologgal és lecseréltettem az olajat.
Km állás: 172.000
Következő projekt: jobb hátsó kerékcsapágy csere.

 
>> Szerviz2008-12-14

Vagy kétezer görgője van egy ékszíjnak, vagy kókányolás minősített esete áll fenn. Pár hónapja cseréltem a szíjfeszítő gőrgöt, erre nem megadja magát a csapágy már megen? Szegénynek olyan hangja volt, hogy a legközelebbi szervizbe, Budaörsre is legszívesebben tréleren vittem volna. Darált, reszelt, vinnyogott, mindenféle hangot kiadott, amit egy csapágy ki tud, ha gebaszos.
Szerencsére annyi még volt Alfonzban, hogy az orvoshoz lábon menjen és kivitt az Autóház Budaörshöz, ahol rendbe tették. Kicserélték a görgőt, sőt a munkalap szerint egy szíjfeszítő terelőcsapágyat is cseréltek benne.
Km állás: 169.000

>> Egyéb2008-11-16

Valahogy úgy alakult, hogy megkeresett Kovács Zsigmond, az Autó Motor egyik újságírója, hogy szeretne pár képet csinálni az autómról és írna róla pár sort az újság kvetkező számában.
Leegyeztettük az időpontot és a helyszínt, elkészültek a fantasztik fotók és a 22. számban megjelent a cikk 2 oldalon, sok-sok fotóval. Nagyon jó érzés volt Alfonzt az újság hasábjain viszont látni, megerősítette bennem, hogy ő a legszebb autó :)
Büszke 145 tulaj voltam ezelőtt is, hát még most...:) És több 145 tulaj is írt a megjelenés után, hogy ők is nagyon büszkék a saját autójukra. Már csak ezért is megérte :))

 
>> Szerviz2008-11-15

Hát ezt is megéltem. ma belekerült a 169 ezredik kilométer Alfonzba, amit egy kis szervizeléssel ünnepeltem.
Elgurultam Csörihez, hogy szüntesse meg az ékszíj vonyító hangját. Gyönyörű, napsütéses időben autóztunk le Várpalotára. A görgőt (gyári) és az ékszíjat (Dayco Pirelli) Csöri kicserélte, a hang megszűnt és boldogság vala :)

>> Szerviz2008-08-14

Egyszerre áldás és bosszúság is, ha az embernek direktszűrője van, mert hiába olajoza lehelletvékonyan az ember, előbb-utóbb akkor is kinyírja a Bosch halovány légtömegmérőjét. Ez nálam most jött el. Illetve nem teljesen, de elég idegesítőek voltak már az apró tünetek ahhoz, hogy lecseréltessem. Sokkal egyenletesebben, kultúráltabban jár, nem rángat és nem dobálja indítás után a fordulatszámot. Kicsit mondjuk drága volt, de evvan. Nem sajnáltam Alfonzra a pénzt, úgyis meghálálja :)
Az LMM-en kívül cseréltettem szervóolajat (kuvvakevés volt és kuvvafekete, kapott Tutela GI/A-t), illetve a vezetőgörgőt (SKF), mert semmi kenése nem volt már. A hosszbordásszíj szintén csereérett lett, mert bár a 99.9%-a hibátlan állapotban volt, volt benne egy helyen egy szakadás, ami ha...nem is írom tovább :) Szóval cserélődött az is (Continental (nem talált a szerelőm Gates-et)). Továbbá megoldódott az ablakspricnim problémája, a belsőtér világítás és az óra malőrje is javítva lett egy biztosíték cseréjével.
Km állás: 163.000
A munkálatok Zolikánál végződtek.

 
>> Szerviz2008-06-03

Kaptam egy tuti tippet a kedves barátoktól, hogy Ficsórékhoz vigyem futóműállításra a vasat, mert jól nyomják. A műveletet mindenképpen meg kellett ejteni, mert az őszi lengőkarcsere után nem állítottak rajta, illetve a 17-es felni is megkívánta. Ennek jele az volt, hogy a kormány középpontja picit balra tolódott.
Kedden kiromboltam a Fehér útra, kollega felpattintotta a lézeres mérőket, kikereste a gépből a gyári adatokat, majd századra pontosan beállították az első és hátsó futómvet a gyári értékre. Eredmény: kanyarban még nem próbáltam, hogy érződik-e valami, de a kormány középpontja ismét középen van :)
A beállított értékekről kaptam egy szép kis nyomtatott papírt is, aminek külön örültem, na nem mintha sokat értenék belőle, de akkoris.
Mindezt kemény 5000 forintért. A hülyének is megérte.

>> Autóápolás2008-05-12

Volt rajta pár apró karc, meg a vízkő is itt-ott a kelleténél jobban égette már bele magát a fekete fénybe, elhatároztam, hogy ezen bizony polírral fogunk segíteni.
Ellátogattam Phonhoz Gyöngyösre, hogy szépítsünk a verdán. Elképzeltem, hogy hogyan fog kinézni, de...hát többszörösen is túlszárnyalta az elképzeléseimet az, amit Phon alkotott. Tükörsima felület, sehol egy karc, a régiek eltűntek és a légy elcsúszik rajta, annyira sima. Tényleg le a kalappal.
Már a polír után mondtam, hogy özz, ez kurvaszép. Aztán rátolta még a waxot, meg valami fényesítő szert és nem győztem betelni a látvánnyal. Nappal olyan csillivilli, hogy a városban rengetegen megfordulnak utána, piros lámpánál megnézik, ami egy 12 éves autónál azért nem mindegy, még ha egy 145-ről is van szó :)
Most este, hogy letettem a vasat, a közvilágítás fényei, ahogy visszatükröződnek rajta, látszik, hogy hibátlan a fényezés. Szóval 200%-ig megérte és ajánlom mindnekinek, aki igényes az ilyenre.
És itt is köszi Phon! ;)

>> Tuning és extra2008-03-30

Andreas Zapatinas, amikor megtervezte az autót két dolgot csinált rosszul. Az egyik a felnik megrajzolása volt, a másik, hogy nem keret nélküli ajtókat tervezett a 145-höz. Előbbin lehet segíteni, utóbbin nem.
Márpedig a 145-ös szerény véleményem szerint 17-es, sokküllős felnivel néz ki a legjobban. Ez kétféle felnire szűkíti le a poteciális jelölteket, az egyik az OZ Superleggera, a másik az Alessio Monza. Legyen a Monza!
És lett. 17-es méretben, 205/40 ZR17-es gumikkal, a gyári 20 millis ültetés és a fehér oldalindex csak javítanak a helyzeten.
Egyszerűen tökéletes lett. Ritka, nagyon jó állapotú, egyedi. Nincsen párja. Nem lehet belekötni. És imádom.
Képek az autóm galériájában.