Tentacle - főkép
>> EseményAlfa 155 2.0 TS 16V Super // 2013-08-01

Hosszas (1 év) kertben állás után elbúcsúztunk, új gazdája lett. Kölcsönadtam egy ismerősnek, mikor hirtelen autóra volt szüksége (az övékről levették a rendszámot nyaralásra menet a rendőrök, mert az okmányirodában elszúrtak valamit ...), aztán úgy megtetszett nekik, hogy le is cserélték a Fordjukat erre. Szerencsére így még sokat fogom látni.

>> SzervizAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-08-10

Egy ideje már szivatott azzal a gép, hogy nagyobb gyorsításnál főleg mikor elváltottam elkezdett csipogni, és dobott egy MOTOR CONTROL SYSTEM ERROR-t a kijelzőre, aztán átment szívó dízel üzemmódba. Kiolvastam a hibát: P0238 - magas turbónyomás.
MAP szenzorra gyanakodtam (azt az EGR tisztításkor kihagytam, akkor még nem tudtam, hogy azt sem árt belevenni a kötelező kisszervíbe), az elég csúnyán be volt kokszosodva. Itt véget is érne a történet, de sajnos ez nem oldotta meg a gondot, sőt egyre gyakrabban jött elő a hiba. Már arra is gondoltam, hogy valamit elszúrtak a rempakor, nagyon megpiszkáltak valamit, de mint kiderült nincs semmi elcseszve. A következő esélyes tehát a turbó maradt, az volt a gyanú, hogy el van kormolódva, nehezen jár a geometria, de ezt is kizártam, maradt tehát ennek a szabályzása. A geometriát egy vákuumos labda mozgatja, azt egy kis mágnesszelep szabályozza, amit meg PWM jellel az ECU vezérel. Ezen a szelepen (VGT szelep, töltőnyomás szabályzó szelep, vagy nem tudom hogy hívják) egy kis finom szűrőn keresztül megy be a levegő a vákuum helyére, ha csökkenteni kell a turbónyomáson. Ez a szűrő (bár nem látszott rajta) pont annyira eldugult, hogy ne tudjon korrektül szabályozni, túl nagy volt a vákuum, és emiatt a turbó szépen dolgozott mikor nem kellett volna neki.
A szelepet átfújkáltam levegővel (a szűrőjén is átment a levegő, azt nem tudtam levenni, erőltetni meg nem akartam), azóta hibamentes az autó, csak tol és semmi hiba.

>> SzervizAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-07-22

Mivel Zé nem ért már rá mindent kicserélni (illetve nemem se ártott már dolgozni menni) a vezérléscserekor, így most jött el az üzemanyag- és a levegőszűrő csere ideje.
Az üzemanyagszűrő annak ellenére, hogy macerásnak tűnik, nagyon egyszerűen és gyorsan cserélhető, csak le kell húzni a gyorscsatlakozókkal szerelt csöveket, meg azt a maradék 3 elektromos csatit, és 2 8as anyával le is jön az egész, házzal együtt. Viszont a lecsavarásnál tiszta gázolaj lett minden, az nagyon utálatos, de lehet, hogy kis gyakorlattal minimálisra csökkenthető a HTO-val való érintkezés :) A levegőszűrő csereve viszont nem leányálom. Szerintem ezt nem a legjobban találták ki, szét kell szedni a szívócsövet (az egyik roppantós bilincset nem is tudtam visszarakni, ment helyette abaw), reléket kell egyesével leszedegetni, hogy kiférjen a szűrő. Aztán még a fedélről is volt letörve fül, amire kellett valami megoldást találnom, meg az egyik tartója is el volt törve, azt is megragasztottam és megerősítettem lemezzel. Mivel kijön a légtőmegmérő is ilyenkor, azzal extra dolgom nem volt,csak kifújtam féktisztítóval meg kompresszorral, remélem jobb lesz mint volt.
Az EGR nem volt iszonyatosan kokszos (legalábbis nem az elrettentő kategória :)), de már szorult, nem zárt vissza. Ferke blogjában láttam a csodaszer: Well-done hideg zsíroldó, attól nincs jobb, a brigéciol sehol nincs hozzá képest :) Egyszóval most tiszta a rendszer, Well done :)

>> SzervizAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-07-19

Ferke tanácsára nem álltam neki otthon mókolni a vezérlés cserével, elvittem tehát Zé-hez az autót, hogy nézze is át, meg cseréljen ki néhány hidrotőkét, mert hidegen csattognak. Mivel szerencsére kicsit elcsúsztak a szereléssel, így az összerakásnál én is ott voltam. A görgők meg a szíj szemre elég jó állapotban voltak, a vízpumpa viszont nagyon megérett a cserére. Egyébként Ferke kicsit túlzott, nem is olyan vészes a vezérlés, a következőt kb 4-5 év múlva magam csinálom :)
Megnéztük FES-sel is a gépet, és az EGR már nem zár rendesen, meg a légtömegmérőre is ráfér a takarítás.

>> SzervizAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-06-22

Meg volt az első szerelés. Az intercooler utáni turbócső szétrepedt, ami sajnos a mai világban nem meglepő, ezek a gumi alkatrészek nem túl tartósak. Az első hosszabb út volt, és feltűnt, hogy füstöl, és a comp is szerintem kicsit magas fogyasztást mutatott. Aztán mikor odaértünk, apósom kíváncsi volt a motorjára (már ami látszik belőle), akkor vettük észre, hogy van egy kis olaj az akksi tetején. Addig nézegettük ott a dolgokat, hogy észrevettük végül a gumicső belső oldalán a már 3-4 cm-es hasadást. Még szerencse, hogy apósomnál minden van, ki is vágtuk a hibás darabot, és bekerült a helyére egy szilikon könyök. Na jó nincs minden, mert egyenes csőből éppen csak 60as volt (55 helyett), és azt inkább nem raktuk rá, nem biztos, hogy megfogta volna a bilincs. Utólag érthető az a hang is, amit már előzőleg hallottam a héten, de betudtam annak, hogy turbós az autó :)

 
>> AutóápolásAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-06-21

A feleségem elvitte az autót egy kárpit tisztítással egybekötött nagytakarításra, mert nagyon nem volt kellemes szag az utastérben. Nagyon nem volt olcsó, de megérte, a dohányszag teljesen eltűnt, és minden tiszta lett, csak a vegyszer szagát érezni még picit.
Az ózonos kezelés pedig teljesen le is fertőtlenítette a belteret.

 
>> Tuning és extraAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-06-20

Most nagy téma a 156 fórumon a tempomat, engem is lázba hozott, még mielőtt megvettem volna az autót. Nem is vártam sokat, pár nappal a vétel után megnéztem, hogy ott lóg-e az a bizonyos csatlakozó a kormány alatt, és szerencsémre ott volt. Egyes források szerintem a dízel vezérlők mind támogatják a dolog, de sokkal macerásabb, ha az ECU-tól nekem kellene elhozni a kábelt, és betenni a csatlakozóba a hiányzó lábakat. Az eLearn alapján csináltam is egy kis nyákot 3 nyomógombbal és egy kapcsolóval ideiglenes megoldásnak, amíg be nem sikerül szerezni a megfelelő gyári kart. Ez első próba kudrc volt, nem akart működni, gondoltam valamit nem jól dugtam össze, vagy valami még hiányzik. Aztán olvastam még egy kicsit az eLearn-ban a működéséről, és kiderült, hogy nem mentem elég gyorsan, legalább 30-as tempó kell hozzá :) Második próbálkozásra kimentem messzebbre, ahol hosszabb egyenes volt, és láss csodát, gond nélkül működött ! :) Fel is rögzítettem az index karra, ami most így nem szép, de hasznos :)

Ma elvittem eredetiségvizsgára. A munkafelvevő/szervizes/akármilyen srác egyből meg is jegyezte, hogy "ez biztos szerelemautó" :) Nem tévedett, tényleg az :) Az autóval minden rendben van, legalábbis az igazolást kiadták :) Egyébként az elején dupla vastag a festék (mert ugye ott körbemérik az autót), de ezt rétegvastagság mérő nélkül is sejtettük pár apró jelből, hogy újra van fújva - szerencsére szépen és jól, nem úgy mint némely előzőleg megtekintett autónál.

 
>> EseményAlfa 156 SportWagon 1.9 JTD 16V m-Jet // 2012-06-14

Érlelődött bennem a gondolat, hogy kellene fiatalítani a 155-öst, mégiscsak már 16 éves, és az se lenne baj, ha kevesebbet fogyasztana a mai üzemanyagárak tükrében.
Már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg nem Alfát veszek, de addig-addig nézegettem a használtautót, hogy ezt a lehetőséget végül kizártam :) Maradt az Alfa, és családi autó tekintetében ésszerű döntésnek csak a 156 jöhetett szóba, abból is az SW.
Megnéztünk pár 10 év körüli autót, de mindegyiken találtam valamit, ami miatt nem tetszett. Természetesen gyűjtöttem pár olyan alanyt is, ami már meghaladta a keretet, de tapasztalatnak jó lesz, mert úgy sincs messze. Na ez is ilyen volt. De annyira megtetszett az állapota a többihez képest (annak ellenére, hogy a belseje nem kicsit dohányos), hogy másnap visszamentünk és megnéztük újra, ki is próbáltuk, a próbaúton minden rendben is volt, így tettünk is rá egy kicsit szemtelennek tűnő ajánlatot, amit persze elsőre elutasítottak. Másnap csörgött a telefon, és egy szett téligumival lemezfelnin megtoldva az autót megállapodtunk a végső árban.
Mikor elhoztam az autót, akkor a haza úton már megszólalgatott a futómű is, gyanús is volt a próba során, hogy tökéletes tűnik:) Ezt leszámítva nincs probléma az autóval, látszólag nagyjából minden rendben van vele. de egy alapos kárpit tisztítás az ráfér.

>> EseményAlfa 33 1.7 16V // 2009-09-11

Hosszú kerben pihenés után akadt valaki, akinek szüksége volt rá. Pontosabban csak a motorjára, mivel azt külön nem talált, és így Szeptember 11-én (911!:)) megváltunk szeretett első autómtól. Szíve (és egyéb apróbb alkatrészei) egy szép P4-ben élnek majd tovább. Cuore Sportivo!