156 1.6 TS - főkép

Blog

2014-07-17
AC 2014 Balatonfüred

Az idei AlfaCity remekül sikerült. Idén is hőség fogadott minket, kissé meglepő parkolási renddel (rendszertelenséggel) de új és az erődnél jóval mozgalmasabb helyszínnel és programokkal. Idén nem konvojoztunk mert Köveskálon voltunk már napok óta és onnan jöttünk át az AC-ra, Zsunior infojának kösz Tovább »

2013-07-26
futómű repair

Eljött az idő, lecseréltettem az első lengőkarokat (mind a négyet) és a két kutyacsontot, emellett cseresorba került a két első lengéscsillapító, a kormány szélső gömbfej és egy axiál csukló valamint a gumiharangok a kormányműnél mindkét oldalon. A stabilizátor rúd szilentjeinek cseréje most elmarad Tovább »

2013-07-22
LMM csere

Miután időnként a frászt hoztam környezetemre a durrogásokkal eljött az ideje a légmennyiségmérő cseréjének, amit Ell-nek hála olcsón megúsztam és most van egy durrogás (és torpanás) mentes autóm :) A hét második felében megy majd a Darázs lengőkar, lengéscsillapító, stb. cserére végre. Tovább »

2013-06-15
AlfaCity 2013

Dömpiék vezetésével rendben megérkeztünk, ezúton is köszönöm fáradozását hogy összehozta ezt a konvojt :) Jó buli volt, igaz majdnem megfőttünk, de inkább ez mint a szakadó eső. Mondjuk mosatni így is felesleges volt mert mire beértünk a hátsó úton, finom por borította a gépeket :) Mindenki nagyon Tovább »

2013-06-14
Helyrehozva

Tegnap este még lecsiszoltam a díszcsíkot, aztán ma körbemaszkoltam és helyreállítottam a tegnap sérült részt. Tűrhető lett. Lehetne szebb is de most idő szűkében a gyorsabb megoldást választottam. Így legalább valahogy ki fogunk nézni holnap az AC-n :) Tovább »

Autó adatlap

  • Típus:156 1.6 TS
     Mindent erről a típusról
     Tagok, akik birtokolják a típust
  • Évjárat:1998
  • Színe:verde amazzonia
  • Jellemzők:
    A kisfiam szerint versenyautó :)
    Amúgy új vezérlés, hosszbordás ékszíj, új gyári gyertyák, négy új fékcső, cserélt kiegyenlítő tartály, szűrők és olaj.
    Cserére vár még: az első lengőkarok, lengéscsillapítók, kormánygömbfej és az lmm.
    A fogyasztása szépen lassan kezd beállni és gázadásra mély hangon duruzsol mint egy (zöld) darázs.
  • Extrák:
    gyári alufelnik, kétzónás automata klíma

Fotóalbum