Mutasd

>> Tuning és extra2010-05-28

Egy éve, mikor felkerült a két oldali kivezetés, már akkor tudtam, hogy lesz majd egy toldat. Viszont toldat nélkül nehéz belőni, hogy hogyan álljanak a végek. Az elképzelés alapján mégis elkészült valahogy, de aztán most kiderült, hogy nem tökéletes. Egyrészt nagyon bent van, másrészt lejjebb is kellett rakni. A helyreigazításra ma került sor, meg lett toldva a cső és a merevítés ott, és ahogy kell. Esztétikusabb lett, nekem tetszik. :-)
Majd még a rácsot kell betenni mellé.

>> Tuning és extra2010-05-27

És végre elkészült. Azaz majdnem kész. A toldat a helyén van, bele került középre a rács is, de a kipufogó mellett még nagy rés tátong. A kipuff végződéseket meg kell igazítani, kicsit belül vannak, meg egy hangyányit lejjebb is fognak kerülni. Erre a műveletre holnap fog sor kerülni. És majd ide a rács csak ezek után lesz berakva, de erre még nem tudom mikor lesz alkalom. Lényeg, hogy az optika lassan véglegessé válik. :-)
Valamint az első lökhárító is újrafényeződött, ismét szépséges lett, eltűntek a kavics nyomok. :-)

>> Tuning és extra2010-05-20

Végre fényezőhöz került a toldat. Már le is van alapozva. Viszont úgy döntöttem, hogy a sok kavicsfelverődés miatt az első lökhárító is kap egy teli fényt. Muszáj, mert darabokban esik le a szín az autóról... Így ez kicsit meghosszabbítja a folyamatot, de legalább egyszerre le lesz tudva, és AlfaCity-re rendben is lesz.
Ma voltam festéket venni, innentől már rajtam nem múlik semmi (nem mintha eddig miattam húzódott volna a dolog). :-)

>> Tuning és extra2010-04-27

Íme, fény derül rá, hogy miért is lett leszerelve a hátsó lökhárító... :-)
Az autó hátulja sem maradhat ki az optikai tuningból. Mikor felkerült a két kipufogó végződés, többen is kifogásolták, hogy nagyon kilóg. Nos, ennek is megvolt az oka... :-) És a Fanat-X csapatnak köszönhetően a toldat végre elkészült. Ma fel lett próbálva, és eléggé meggyőző a látvány. Nekem tetszik. Maga toldat fotó alapján készült, az eredeti egy MBC Italia termék. Interneten találtam róla képeket, a mester ez alapján faragta meg először hungarocellből, aztán arra húzta rá az üvegszálat. A képeken az első kettő a hungarocell minta.

Update: Beszéltem a fényezővel. Picit elszomorított. Van vele utómunka, főleg amiatt, hogy nagyon közel van a kipufogóhoz a toldat alja és teteje. Sajnos itt módosítani kell többet, mint gondoltam, de szerencsére ez nem plusz költség... Ami még rossz, hogy sok a munkája, és így kicsit csúszunk. De ígéretet kaptam, hogy Komáromra elkészül. A történelem ismétli magát, az ex 146-osom is mindig koppra egy találkozó előtt készült el, mikor nagyobb módosítás volt rajta. :-)

Update II.: Végre célegyenesben. A toldat picit át lett szabva, hogy a kipufogó rendesen elférjen, de a forma nem változott. Az idő viszont sürget. Már csak 11 nap van AlfaCity-ig... Elvileg 9 nap múlva kész a fényezés, a 10. napon még rohangálnom kell egy-két apróság miatt, és utána találkozó... El kell készülnie!!

>> Tuning és extra2010-04-15

EvoDave-vel ma leszereltük a hátsó lökhárítót. Na, ez nem egy egyszerű feladat. Olyan helyen vannak felfogatási pontok, hogy az ember nem is gondolná. Bár előtte felhívtam Gerissimot, hogy mire számítsak, azért így is sikerült meglepődnünk. Például jobb oldalon hátul, a tank mögött egy torx csavar nagy élményt okozott nekünk, de végül kiküzdöttük onnan. Gondoltam rá, hogy végigdokumentálom az egész leszerelési projectet, de olyan eső szakadt ránk időközben, hogy ahhoz végül nem volt hangulatom. Majd mire végre lejött a lökős, az eső is elállt. Viszont sajnos így csak ennyi fotót lőttem. Hát, nem egy szép látvány így az autó, de remélhetőleg hamarosan minden a helyére kerül. És hogy miért is lett leszerelve? Hamarosan ez is kiderül... :-)

>> Esemény2010-04-10

Az időjósok hideget és esőt jósoltak mára. Szerencsére, bár szeles volt az idő, egész nap sütött a nap, eső nem volt. Maga a találkozó a szokásos családias hangulatban telt, a csapat jó volt, teljesen rendben volt a mai nap! :-)

>> Tuning és extra2010-04-09

Ma visszatértem az autóvillamossági szerelő sráchoz, hogy végre tényleg beépüljön az adapter, amelynek segítségével a gyári, kormányon lévő gombokkal is tudom kezelni a JVC fejet. A technikai fennakadás oka tegnap előtt az volt, hogy helyszűke miatt egy-két korábban feleslegesnek vélt csatlakozó is ki lett szedve. Természetesn jól el is pakoltam őket... Ez hiba volt, mert most az egyikre szükség lett volna. Ezért segítségül hívtam George-ot, hogy megnézzük, az Ő autójában hogyan is van a csatlakozók bekötése. Nem akartuk találgatásra bízni a dolgot, így azért egyszerűbb. Miután megnéztük az eredeti állapotot, kiderült, hogy hiába, mert pár kábel még így is hiányzik nálam. Miután minden szét lett borítva, kiderült, hogy az viszont mégis megvan, csak jól elbújt. :-) Lényeg, hogy pár órás küzdelem után most már hibátlanul működik minden, szakszerűen beszerelve. És végre a fejegység is tökéletesen a helyére került. :-)
Ezen kívül volt még egy kis problémám, valahonnan generátor hang jött a hangszórókon keresztül. Ahogy lenyomtam a gázpedált, a fordulatszám függvényében jött a zúgás. Kicsit idegesítő volt, így egy zajszűrő is beépítésre került. Most már tökéletes, a zaj megszűnt. Cserébe kiment a tápkábelen lévő biztosíték, azt majd kell vennem. :-)

>> Tuning és extra2010-04-07

Ma megint piszkáltuk picit a hifit, bár inkább látványilag, mint hangzásilag. :-) Már régóta terv volt (az előző autómnál is), hogy kapjon egy védő rácsot a mélynyomó a csomagtartóban. Az előző kocsimnál végül ebből nem lett semmi, de most viszont bekerült ez is a helyére. Stílusosan, ha már minden Vibe (na jó, a fejegységet leszámítva), akkor legyen ez is Vibe! Ma be is lett szerelve, és azon túl, hogy praktikus, még jól is néz ki. :-)
Megpróbáltuk beszerelni a kormány-távirányító adaptert, és ez majdnem sikerült is, míg egy kis technikai problémába nem ütköztünk. Erre pénteken térünk majd vissza. :-)

>> Tuning és extra2010-03-30

Meg is érkezett Angliából a csomag. Ezt villámgyorsan postázták, még nincs egy hete, hogy megrendeltem. Nem sokára beszerelésre kerül, és ismét használhatom a multikormány gombjait. :-)

>> Tuning és extra2010-03-24

Mióta ki lett cserélve a fejegységem, azóta nem tudom használni a kormányon lévő gombokat a hangerő és egyéb dolgok kezelésére. Annyira megszoktam már őket, hogy hiányoznak. :-) Hallottam róla, hogy létezik olyan adapter, amely az utólagos fejegységekhez jó, és a gyári irányítással össze lehet kötni. Először e-mailben megkerestem a JVC képviseletét, de válaszra sem méltattak. Egy-két héttel később felhívtam őket telefonon is, de fogalmuk sem volt róla, hogy mit is akarok pontosan. Lényeg, hogy nem tudtak segíteni. Aztán teljesen véletlenül, a neten böngészve rátátaltam arra, ami kell nekem. A kis hazánkban lévő boltban viszonylag borsos árat láttam, így ismét az E-Bay-t hívtam segítségül. És még postaköltséggel együtt is majdnem az itthoni ár feléért ráleltem a keresett dologra. Gyors levélváltás az eladóval, és kiderült, hogy tényleg erre van szükségem. Úgyhogy megrendeltem, és most várom, hogy Angliából megérkezzen. :-)