Mutasd

>> Szerviz2009-12-22

Szeptemberben, mikor át lett vizsgálva a futómű, akkor derült ki, hogy a jobb hátsó stabilizátor rúd lassan cserére szorul. Azóta az autóval mentem kb 4000 km-et, és egyre jobban zörgött. Gerissimoval megbeszéltem, hogy ma megyek, és orvosoljuk a problémát. Az autó felemelése után kiderült, hogy a bal oldali is haldoklik, így mind a kettő ki lett cserélve. Persze a szétszedés nem ment könnyen, csak a flex segített a dolgon... De a lényeg, hogy ismét csendes a futómű. :-)

>> Tuning és extra2009-12-14

A hétvégén a matricázódott kupak belekerült a felnibe.
Ma pedig jól le lett csutakolva az autó, és a hátsó oldalüvegre került fel egy matrica. Ott korábban az AlfaAmore felirat volt, most azt leszedtem, keresek neki majd másik helyet. A helyére került egy saját tervezésű logóval egy szöveg, mely tisztelgés az Alfa Romeo 100 éves tradíciója előtt. Jövőre lesz aktuális, de én már most elkezdem az ünneplést... :-)

>> Esemény2009-12-13

Karácsony, szeretet, stb... Adni jó. És a rászorulók biztos örülnek a legkisebb ajándéknak is. Elmentünk hát a Mikulásgyárba, hogy adjunk.
Már évek óta járnak az alfások decemberben ide, nekünk ez volt az első alkalom. Jó volt, csak rövid... Bár ez leginkább a hideg miatt alakult így.
A szerevezést köszönjük! Jövőre veletek ugyanitt! :-)

>> Esemény2009-12-09

Azt hiszem az elsők között rendeltem meg a jegyet. A pénzt átutaltam, és promós matricát is kértem.. :-)
Ennyivel előre még sosem fizettem ki belépő árát rendezvényre. Több, mint 170 nap van még a találkozóig... Reményeim szerint legalább olyan jó buli lesz, mint a 2009-es. És valami azt súgja, hogy 2010-ben bizony lesz bőven alfás rendezvény. Hát, én örömmel állok elébe! :-)

>> Tuning és extra2009-12-06

A Mikulás hozott nekem pár matricát... :-) Egészen pontosan GT-nek köszönhetően lett pár ragasztani való. Ma hazafelé beugrottam hozzá és átvettem a kis csomagot. A téli kerekek kupakjára emblémát csinált nekem, valamint még néhány agyszüleményemet elkészítette. Mégpedig a jövőre 100 éves Alfa Romeo tiszteletére készült saját tervezésű matrica nála, illetve terveztem egy feliratot az autó oldalára, az is elkészült. Az autó most nagyon koszos, kell majd egy nagymosás neki mielőtt felragasztok mindent. A kupakokra már fel is ragasztottam, majd rakom a kerekekbe, aztán majd idővel a többi matrica is felkerül. Képek lesznek majd. :-)

>> Tuning és extra2009-11-29

Ma Zottya segítségével beépült az új fejegység. Hatalmas köszönettel és hálával tartozok Neki, mert nem volt kis munka. Az idő ugyan nem volt rossz, de azért melegünk sem volt a parkolóban. És mivel a kütyü az USA-ból érkezett, így az európai szabványoknak nem teljesen megfelelőek a csatlakozók. Vasárnap lévén sok bolt nem volt nyitva, rádióátalakító csatit a Pólus Centerben lévő Boombasstikban sikerült venni, de másmilyen cuccuk nem volt. Így a többi át lett kötözgetve. Na, meg a BOSE cucc is bekavart egy kicsit, rá kellett jönni, hogy pontosan melyik színű zsinór hova is vezet, és először kicsit találomra lettek bekötve a hangszórók. Csak egy stimmelt. :-) De aztán Zottya mindent megoldott nekem. Nem tökéletes még minden, de most még nem is volt ez cél, hiszen ha majd a BOSE kikerül, és átveszi a helyét az új hifi, akkor lesz majd minden a helyére pakolva. De átmenetileg használható, és ezzel most elégedett vagyok. :-)

Ja, és George-tól beépítőkeretem is van, kétezeré'... :-)

>> Tuning és extra2009-11-28

Kicsit aggódtam, hogy az E-Bay-en megrendelt fejegység mikor ér ide. Ugyanis kaptam egy e-mailt a cégtől, akitől rendeltem, hogy feladták postán. Aztán kaptam még egy e-mailt, hogy sajnos a készletük kifogyott, így döntsem el, hogy mit szeretnék (pénzt visszakapni, várni, vagy egy komolyabb cuccot ugyan ebben az árban). Majd megint jött egy e-mail, hogy regisztrált a küldemény, így az interneten figyelhetem, hogy éppen merre tart... Kicsit össze voltam zavarodva, és átmenetileg a figyelő oldal sem működött. De aztán kaptam infókat a csomag hollétéről. Majd végül múlt hét pénteken jött egy levél is, mely a postától érkezett, hogy itt van a cuccom, csak vámolásra vár, kell nekik a számla.
Be is vittem, gyorsan kiszámolták, hogy mennyit kell fizetnem, és fél óra alatt eltudtam intézni mindent. Az adó és a vám összege mindössze 13900 Ft volt, ami még hozzájön az eredeti árhoz, így végül egészen pontosan 66477 Ft-omba került a fejegység. Szerintem nagyon baráti ár, és simán megérte. Most beszerelésre vár, de hamarosan ez is be fog következni... :-)

>> Egyéb2009-11-11

Nem, egyszerűen a 15"-os felnit nem erre az autóra találták ki. Emészthetetlen számomra a látvány. Hirtelen felindulásból elkezdtem árulni a kerekeket, és meglepően gyorsan akadt is rá vevő. Úgyhogy az összeget gyorsan vissza is forgattam a kerékbe. BeeGee árulta a 16"-os alufelnijeit (10000 Ft/db), arra lecsaptam. Weho ismeretségi körének köszönhetően pedig eljutottam egy sráchoz, aki alig használt téli gumikat eléggé baráti áron adott el nekem. 7000 Ft-ba került darabja a Continental ContiWinterContact TS810-es gumiknak 205/55 R16 91H méretben. Évekig tudom majd ezeket még használni.
És hát a látvány sokkal kellemesebb a szememnek... :-)

>> Egyéb2009-11-07

Idejét láttam, hogy felkerüljenek a téli kerekek. Nem örülök a dolognak, mert nem igazán áll jól az autómnak a 15"-os felni... :-(
Szóval téli kerekeken gurulunk, remélem minél előbb eljön a tavasz...! A szerelés GabCsiéknál történt, hatalmas köszönet érte! :-)

>> Tuning és extra2009-11-07

Mark145-től jóárasítva megvettem a H1-es xenon szettjét. A ködlámpába fog kerülni, így a helyzetjelző kivételével elöl csak xenonnal szórom majd a fényt. :-)