Mutasd

>> Szerviz2016-07-07

Az autó idén 12 éves lesz. Kilométert tekintve gyerek még, most lesz benne 176000. De eljött az idő a kettőstömegű lendkerék cserére. A kuplungtárcsa kevlározva lett, valamint a kinyomócsapágy is cserélve lett. Illetve a fékolajat és a váltóolajat is lecserélték. Valamint bekerültek a led égők a xenon szettek helyére a reflektorba és a ködlámpába. Egy két apróság is meg lett csinálva. Az ablakmodul a riasztó bekapcsolásakor nem húzta fel az ablakokat, ez most már oké. A hátsó ablakemelők szarakodtak, főleg a jobb hátsó, nem mindig ment fel teljesen az ablak. Az ablakemelő motorok ki lettek takarítva, úgyhogy most megint rendben vannak ezek is. Valamint a bal oldali tükör mögötti tömítés ki lett cserélve, mert ott többször is előfordult, hogy nagyobb esőben, vagy autómosáskor befolyt a víz. Ez még nincs tesztelve, de remélhetőleg ez is rendben lesz. A művelet ismét műhelyében lett végrehajtva.

>> Tuning és extra2016-06-03

Xenon van a reflektorban és a ködlámpában is. A trafók kezdik megadni magukat, a lámpák nem mindig világítanak. Ráadásul a xenon a refiben villantásra sem igazán alkalmas. Számolgattam és persze jóval olcsóbban jönnék ki, ha csak trafókat cserélnék, de végül úgy döntöttem, hogy nem úr, aki nem herdál, jöjjenek a LED szettek! :-) Cserélve lesz a xenon a refiben és a ködlámpában is.
HoryGabee intézte nekem a cuccot, még majd a xenon szetteket oda kell adnom neki beszerelés után.

 
>> Esemény2016-06-03

Ma felkerült a reklám matrica a szokásos helyre, a hátsó szélvédőre.

>> Esemény2016-05-29

Egy kalandos hétvégét tudhatunk a hátunk mögött. A fő cél Arese volt, hogy az Alfa Romeo múzeumot megnézzük. 14-en mentünk, 4 Alfával, hazavittük a kicsikéket. :-)
A múzeum nagy élmény volt, a korábban csak képeken látott műalkotások végre ott álltak előttünk. Láthattuk az új Giuliát is testközelből. Azt kell, hogy mondjam, a QV valami fantasztikus. Nyilván az vonzotta a legjobban a szemet, sok apró részlet van, amit a képek nem adtak vissza. Tömör gyönyör! Voltunk Milanoban, ahol sikeresen a BL döntő előkészületeibe csöppentünk. Hazafelé pedig beugrottunk Bibionéba is. Belefutottunk egy elképesztő autós felvonulásba, ahol csupa Ferrari autózott, de volt köztük Bugatti és Lamborghini is. Teljesen véletlenül pont oda mentek, ahova mi is, így a parkolóban közelebbről is meg tudtuk tekinteni a gyönyörűségeket. Aztán hazafelé még Olaszországban egy 1 órás, majd Szlovéniában egy 2 és fél órás dugót fogtunk ki az autópályán. Így kicsit hosszúra nyúlt a hazaút, de szerencsésen megérkezett mindenki. :-)

>> Autóápolás2016-05-23

Facebookon találtam a Magic Car Wash nevű csapatot. Közel vannak a munkahelyemhez, meló előtt elvittem hozzájuk az autót, délután munka után mentem érte. Rendszeresen vannak náluk akciók, minden autóra egyedileg adnak árat. Ebben a hónapban több akciójuk is van, amiket össze is lehet vonni, így végül egy elég jó árat sikerült kikalkulálni. Kívül, belül hatalmas puceválás zajlott. Komplett bőrtisztítás, valamint ajtó, tető, szőnyeg, beltér takarítás, nano bevonatos külső tisztítás felnivel és gumiápolással, motortér takarítás illetve egy ózonos klímatisztítás.
Az első képen látható az autó ülése takarítás közben. Fele már kész, a másik fele még koszos. A fotó magáért beszél. Amúgy rendszeresen takarítom az autót, és mégis hogy be tud koszolódni... Állítólag ha egy autó bőrbelsője nagyon koszos, akkor 3 db rongyot használnak el a tisztításra. Mindent elmond, hogy itt 6 db-ra volt szükség...

>> Szerviz2016-05-06

Régen volt az autó nagy szervizen, pár dolog kijött rajta, volt mit csinálni. Először is olajcsere történt, természetesen szűrővel. Eddig Selénia volt benne, de rábeszéltek, hogy próbáljak ki másik olajat. Sok jót hallottam róla, remélem nekem is beválik, így Motul X-Clean 5W40 olaj került a helyére. Az utóbbi időben kb 1 literrel felment a fogyasztás, ennek az okát is meg kellett keresni. Főleg termosztátra gyanakodtam, mert meg sem közelítette a 90 fokot a hűtővíz. Még a gyári volt benne, kapott új Behr termosztátot. A légszűrő csövénél is volt némi probléma, illetve a katalizátor és turbo találkozásánál is kifújt a rendszer, ezek is rendbe lettek téve, valamint új légszűrő is került az autóba. Cserélve lett még 2 db hosszbordás szíj és a főtengely szíjtárcsa, mert iszonyatosan csörömpölt már. Az izzítógyertya visszajelzője évek óta villogott, és nem segített rajta az sem, amikor ki lettek cserélve a gyertyák. Kábel probléma volt, ez is rendben van most már. A műtét Zé. műhelyében lett végrehajtva. Nagyjából ennyi történt, viszont jövő hónapban folytatás következik, mert a klímakompresszornak is csúnya hangja van, és úgy tűnik, hogy engem is utolér a kettőstömegű lendkerék cseréje. Eddig megúsztam, de tudtam, hogy lassan várható.

Valamint ma elvitték az airride maradék részeit. A 4 gátló volt már csak nálam, egy másik 156 SW-be fog kerülni. Jó áron jutottam az egész szetthez és sikerült is eladni úgy, hogy szinte nullszaldósan szálltam ki belőle. Bár nem egyben ment el, hanem megbontva, lényeg, hogy kipróbáltam, és elmondhatom, hogy Magyarországon az első levegős 156-os az enyém volt. :-)

>> Szerviz2016-04-14

Volt némi probléma az első fékekkel. A Brembo féknyeregkonzol távtartója nem sikerült túl jól az évekkel ezelőtti felszerelésnél. Konkrétan nem gyártva lett a távtartó pontos méretvétel után, hanem alátétekkel volt megoldva a távolság. Ez az akkori "kókány" megoldás az évek alatt megtette hatását. Fékezéskor fura volt, hogy ugyanazzal az erővel nyomott pedál esetén is szakaszos a fékezés. Szétbontás után kiderült, hogy a két felfogatás között 1mm az eltérés, tehát a fék ferde. Ez azt eredményezte, hogy a betét egyik fele jobban kopott, valamint a tárcsába beleért a nyereg. Természetesen ezt rendbe kellett rakni, rendes, méretpontos távtartó lett esztergáltatva. Bár a jelenség csak a jobb oldalon jelentkezett, a bal is ugyanígy meg lett oldva és fel kellett szabályoztatni a tárcsákat is emiatt. A korábbi nyikorgó Brembo betétek helyére csökkentett fékporos EBC-k kerültek. Picit ez is nyikorog, remélem abbahagyja majd. Na meg kíváncsi leszek, hogy tényleg nem lesznek annyira fékporosak a felnik? Majd kiderül... Az esztergályos készített nekem másik tehermentesítőket is a Toora felnikhez, mert amit korábban kaptam, az nem lett jó. És bekerültek az egyedi kupakok is a felnikbe.
Valamint kikerült az airride, aminek egy részét a szerelő átvette, csak a gátlókat nem, így ezért az egész munkáért még én kaptam pénzt. Persze kiszámoltuk, az airride kiszerelés, a korábbi gátlók visszarakása, a fékek javítása felszabályzással és esztergálással, valamint a tehermentesítők legyártása munkadíjakkal mindennel együtt levonásra került a szett árából.

>> Tuning és extra2016-04-05

Mivel a felniket úgy vettem, hogy a kupak nem volt meg hozzájuk, azt is kellett beszerezni. Átmenetileg RoliQ4 adott kölcsön eredeti Toora kupakokat. EBay-en rendeltem sima, egyszínű 60mm-es kupakot, GT pedig készített rá nekem matricát.

>> Esemény2016-03-28

Amíg még bent van az airride, gondoltam lövök pár képet. :-)
Na meg videó az airride-ról ITT.

>> Esemény2016-03-20

Az autó a B pavilonban kapott helyet ismét. A Martini Racing design próbaképp került fel rá, de elképzelhető, hogy lesz a dolognak folytatása... :-)