Hosszú vajúdás után végül elengedtem a kis 146-om kezét. Fáj érte a szívem nagyon, mert az több mint egy gép, de itt volt az ideje. Hogy miért is?
Tegnap lett ez tiszta számomra. Mondhatni évek óta napirenden van az autócsere. Kerestem a méltó utódot, ami fürge, könnyed, elég direkt és agresszív, szóval valamit ami olyan mint a 146.
Hetente egyszer biztos felnéztem az autoscout-ra, mobile-re, használtautóra. És nem, és nem akart jönni az a szikra, ahogy Alfát vesz az ember. Az, ahogy képről megérzed, hogy EZ lesz az autód. És ez egész hétfőig így volt.
Az nem egyszerű történet, hogy végül hogy lelt rám az autóm, egy Cartárs sokat segített ebben. Ha majd szeretné, írok róla. Köszönet neki. Egy éjszakám volt átgondolni. Nagyjából erre is fordítottam, nem mondom, hogy jól aludtam :-) Kaptam pár képet egy fekete TI-ről, ami ha azt nézzük fekete Ti, mint a többi. És ez megérintett.
Másnap ott voltunk megnézni... kipróbálni.
Mondanom sem kell, hazahoztam. Nem bocsánat, hazahozott :-) Ott abban az autóban a próbaúton fogtam fel, hogy nem azt kerestem, amit a neten mindenáron ki akartam túrni. Nem feltétlenül a könnyed, teszem-veszem autó az ami nekem kell.
Hazáig nem bántottak, nem piszkáltak, nem akadályoztak, pedig volt forgalom.
Én meg nem az órát néztem, hogy mikor érünk haza, hanem piszkáltam a navit, kapcsolgattam a rádiót, próbálgattam a tempomatot és pihentem. Az autó meg hozott. És a városban sem volt bennem az a mindenáron tépjünk haza feeling. Persze haladtam, soroltam, elértem a zöldet, de jóval szolidabban.
Valahogy leért az autó üzenete, hogy ebben a dugóban araszolni is jó. Egyszerűen annyira kellemes környezet, hogy nincs hova rohanni. Ott benne jó. Nem kell a gyerekekkel rohanni haza és majd otthon beszélgetünk, játszunk. Már ott benne annyira más az atmoszféra. És ehhez az automata "must have".
Szóval így lett, van egy 5 éves autóm 125000km-rel.