Fórum >> Műszaki-szakmai topicok >> Erőforrás alternativák

enzo2017-10-28 15:24:20 // 936
Hát igen, csak számomra fura az ilyen idealizmus. Nem beszélni arról, hogy gyerekek bányásznak, betegednek meg, ha szerencséjük van meg is halnak, inggombokért, embertelen körülmények között. Parádézni, hogy hú de öko vagyok? Valóban nem a saját környezetemet szennyezem, mert az erőmű nem a portámra okádja a füstöt és a nukleális hulladékot sem az én kertemben ássák el. Ahol bányásznak, ott pedig tesz a népesség szaporodás ellen. Vannak akiknek ez k..va jó üzlet, de azok messziről tojnak a bolygónkra. Sőt a többségük tisztában van azzal, a totális e autózás életképtelen. Városon belül, második, harmadik autónak, a gyermeket hordani iskolába, bevásárolni, munkába járni oké, nem hinném, hogy a családi nyaralásra is ezzel menne! És valóban, ha az olaj nagyhatalmak ebben reális konkurenciát látnának, már rég megtorpedózták volna!
Zsolt1552017-10-28 09:57:29 // 935
Jól mondtad egyébként, hogy ha az arabok konkurenciát látnának az elektromos autókban, akkor már jó eséllyel a szabadalmakat, vagy a technológiát már felvásárolták volna. Ők sem hagynák ölbe tett kézzel, hogy a nagy pénzforrásokat csak úgy kiszervezze valaki alóluk.
Zsolt1552017-10-28 09:56:06 // 934
Szerinted a fejlett nyugati demokráciákban érdekel ez egyáltalán valakit? Általában ezek az országok hozzászoktak, hogy évszázadokon át a más országok, embercsoportok kizsákmányolásának az árán (gyarmatosítás, rabszolgatartás) tartsák magasan a saját életszínvonalukat. Most meg gombokért dolgoztatnak embereket a világ nagy részén. Jó esetben majd látsz valamelyik csatornán egy-két dokumentum filmet, amin páran maximum elmorzsolnak egy-két könnycseppet. Ennyi. Olyan sosem lesz, hogy mindenki jól él.
Kazes☻2017-10-27 21:48:57 // 933
TDI752017-10-27 06:11:21 // 932
Igen és ezt láttuk megint nem is annyira régen az E85-tel.
TDI752017-10-27 06:08:09 // 931
Pontosan. Aztán majd nyöghetjük az elektromos áram jövedéki adóját. Mert mennyire környezetszennyező a villany delej. Magyarországon még most is hatalmas mennyiségű elektromos áramot fosszilis tüzelőanyag elégetésével kapunk. Az elektromos autók igaz hogy nem szennyezik a környezetet, közvetlen. De közvetetten igen.
Piritu - 1.000.0002017-10-25 18:33:43 // 930
A gáz előtte játszották el ugyanezt a HTO-val.
Zsolt1552017-10-25 18:23:42 // 929
Sajnos várható volt, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. De ezek szerint nem várják meg, amíg elterjednek.

Anno a szocializmusban is ez volt. Reklámozták, hogy mindenki térjen át a földgáz használatára, mert az olcsó, tiszta, környezetkímélő, stb. Amikor már jó sokan megtették, akkor egyszerűen felemelték a háromszorosára a köbméterének a díját. Ennyi. Sakk-matt az embereknek (bocs, akkor még az elvtársaknak).
Inter156 (il mascalzone)2017-10-25 18:13:04 // 928
Szerintem jó felől közelíted a témát :-D
Coyote2017-10-25 15:12:13 // 927
Majd rá kerül ugyan úgy az összes adó mint mostani üzemanyag árakra. Aztán kitalálják, hogy akinek ilyen autója van annak külön mérőóra kell majd ha otthon is akarod tölteni a kocsit. Ehez kitalálnak majd egy speciális csatlakozó foglalatot is. Lesz itt drága üzemanyag áram :-D
Kazes☻2017-10-25 14:49:04 // 926
Kazes☻2017-10-24 23:07:22 // 925
RomeoOne2017-10-24 13:05:11 // 924
Mondjuk ott még lenne is valamennyire létjogosultsága egy nagyobb villanyautó forradalomnak. Az egész állam gyakorlatilag egy város, összvissz 720 km2. Mondjuk k.rva zöld lenne, a villanyuk nagy részét földgázból meg olajból nyerik :D A maradék hányad meg szemétégetésből jön. De van vagy 10 MW-nyi napenergiájuk is :DDDDD
WarbiRunner (Gyuri)2017-10-24 09:21:39 // 923
Na ez még egy irtó nagy közhely. Elég világlátott embernek gondolom magam, és ez egyszerűen hülyeség, hogy a Magyar gondolkodással baj lenne. Lényegesen kritikusabb, mint más nemzeteknél. És lényegesen csavarosabb. Nem véletlenül vagyunk ott Magyarok minden újítás és találmány mögött. A megoldás születésének első lépcsője megkérdőjelezni azt, amit mások csinálnak.
És egyébként ez hellyel közzel a k. európai országokra igaz. Jártam fejlesztő üzemekben Norvégiától az USA-ig, valahogy mindig egy lengyel, k. német, orosz, netán magyar került elő, mint a projekt "agya". Legyünk inkább büszkék Rájuk és magunkra, és ne szidjuk már a saját nemzetünket. Mert ez is csak egy olyan generált divat, mint az e-autó...
Kazes☻2017-10-24 07:56:17 // 921
Most vagy nem érted, vagy csak nem akarod érteni azt, amit írok... hogy van más szemszög is... igaz nem kell már gazdagnak lenni, de azért jó módúnak nem árt... és hát a nagy többség még nem az...
Erhard 242 (Pure Energy)2017-10-23 21:43:47 // 920
Szingapúrban megoldották, hogy ne legyen több autó a kelleténél, egy autót max 10 évi használatra lehet megvenni aminek csak az út díja 8 milla de amíg egy ki nem esik a rendszerből addig nem lehet újat beiktatni ...
Erhard 242 (Pure Energy)2017-10-23 19:33:40 // 919
még is spúrkodott :DDD
VV62017-10-23 19:24:17 // 918
Nem hinném, hogy az i8-nak nagyon kellene spórolnia, tekintve, hogy van egy 200+ lóerős benzinmotorja is...
RomeoOne2017-10-23 19:23:27 // 917
Az olaj már 40 éve leáldozó ipar ág, 40 éve mondják, hogy már meg vannak számlálva a napjai csak. Csak még a valóságnak nem szóltak, hogy a fantáziát kéne követnie.
Mivel is jobb hatásfokú az elektromos, ahol ki kell bányászni a szenet, fel kell dolgozni, el kell szállítani a szénerőműbe, aztán a robbanómotoros autózásnál sokkal több füstöt kiokádva elégetik, hogy áramot csináljanak a villanyautónak? Remélem azt a maszlagot senki nem veszi be, hogy nap- meg villanyenergiával töltik azokat. A német zöldenergia fordulat egy nagy hazugság. Leállítják a zéró emissziós atomerőműveket, hogy csúcsra járassák a szénerőműveket, amik most a villamosenergia rendszerük gerincét adja, 25 éves csúcsra emelve a CO2 kibocsátásukat. A kirakatban meg ott van néhány szélkerék meg napelem, ami csak a problémát okozza nekik, mert a rendszerirányító vért hugyozik, amikor jön egy széllökés vagy elvonul egy felhő az égen, hogy ki tudja egyensúlyozni a maradék csúcserőművekkel a termelés ingadozását.
Rengeteg vízerőmű kell, szivattyús tározós erőművek és duzzasztógátak, amivel a nap és szélerőművek energiáját lehet némileg tárolni és lehet így a villany termelést szabályozni. Olyan országokban, mint Norvégia vagy Svájc még működhet is, mert egy nagy k.rva hegy az egész. Magyarországon még ennyi esély sincs. Főleg, hogy a segghülye zöldek, akik full inkompetensek, az összefüggéseket megérteni képtelenek, megakadályozzák, hogy duzzasztókat meg SZET-et építsünk itthon. Atomerőmű kell, meg sok vízenergia, hogy be lehessen még építeni a nap- meg szélenergiát is, ettől lenne a villanytermelés emissziómentes és ekkor lenne a villanyautó is az. Csak a marketingből ezek a mélyebb összefüggések valahogy ki szoktak maradni.
Biztos jó az elektromos autó városba vagy néhány tíz kilométerre ingázni munkába, de attól még nagyon messze van, hogy azt a multifunkcionalitást pótolja, amit a robbanómotor nyújt. Jelenlegi formájában max az autópark 20-25%-ának lehetne alternatívája. De már ehhez is annyi villamos erőmű kéne, hogy pl. Paks2 megépítése édeskevés lenne az igények kielégítéséhez.
Sokan mondják, hogy majd ez változik, mert fejlődnek az akkumulátorok, de én ebben sem nagyon hiszek. Ha jobban megnézzük, nincs olyan hatalmas fejlődés az akku piacon. Mindig mutatnak, valami laborkörülmények között, mikroméretben szuper tulajdonságokat mutató anyagról, amiről aztán később semmi hír mert valószínűleg kiderül róla, hogy ha már értelmes méretben akarnák megépíteni, akkor semmilyen pozitívumot nem tudnak megtartani és egyáltalán nem gazdaságos. A Tesla sem nagyon remekel ebben, inkább más hozzáadott értékkel próbálnak a porondon maradni, pl. önvezetéssel meg mesterséges intelligenciával. Ipari, erőművi méretben meg még a leghalványabb látszata sincs, hogy lenne bármilyen villamosenergia tároló rendszer, amivel a szélkerekek meg napelemek villanyát tárolni lehetne (leszámítva a már említett duzzasztókat és SZET-eket).
Erhard 242 (Pure Energy)2017-10-23 18:47:28 // 916
meg kerékpárral jár mindenhová, mert annak majdnem tényleg zéró az emissziója kivéve azt a pár cm3 metánt amit ereget az ember emelkedőnek felfelé, meg zűd házban lakik ahol nincs gáz se szennyvíz, áram is csak napenergiából nyerődik és a családban mindenki fénnyel táplálkozik, a ruhák is csak természetes lenből vagy állati bundiból készül, mosni az asszony a patakban hamuval végzi stb, stb Ez az igazi zéró emisszió a többi csak képmutatás!
ATE TR2017-10-23 18:41:26 // 915
Remélem, ha így gondolkodsz, akkor vegetáriánus is vagy és ilyen módon is segítesz a bolygónkon. ;-)
Csabo222017-10-23 18:05:02 // 914
Tényleg semmi gond az emberek gondolkozásával... ha nem MO-on élsz, akkor ezt még kb alá is irom. bár...
Nem jó irányba haladunk jelenleg, csak hát a többség tolja az értelmesebbeket is magával.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-10-23 18:01:09 // 913
nagyon jó az E autó, ma épp levillogtam egy I8-at mert kurvára spórolt hogy haza érjen lehet még a fűtést is kikapcsolta .... szánalmasak egyenlőre a hatótáv végett a zéró emissziót meg bezabálják az emberek főleg akiknek előrébb mutató a gondolkodásuk... a mai technológiával nem is fogják egyhamar leváltani a belsőégésű gonosz autókat. A jelen-jövő a tölthető hybrid amivel ténylegesen el lehet csalinkázni 40-50km-et utána meg robban a motor, egy ilyet elfogadnék munkába járni is jó lenne meg hétvégi autónak is, remélem Stelvioban már az asztalt is elhagyta jövőre meg gyártásba kerül ...
Jah igen az E autókhoz semmi nem kell csak delej eddig 2 ismerősöm cserélt akkut egyiket priusban a másikat lexus 300h-ban mindegyikbe közel 1 milla volt a csomag szóval jó sokat spóroltak az üzemanyagon 4 év alatt a li-akkukat meg majd elássák afrikában valahol mert ami nem látszik az nincs is :DDD
Coyote2017-10-23 17:59:03 // 912
Nem kell itt a túlzott feszkó. Ez csak egy baráti fórum. Mindenki elmondja a véleményét, tapasztalatát. Ettől még senki se jobb a másiknál. Kinek a pap kinek a papné.
Nekem semmi bajom az E kocsival mint írtam, de sajna nem tudom meg venni és egyelőre nem is akarom. Ezért járok egy 20 éves dízellel, na meg azért mert csodaszép. De ha veszel nekem egyet igérem azt fogom használni ;-)
Sajnos ez az E kocsikázás csak egy jól szervezett zöldség egyelőre.
Kazes☻2017-10-23 17:07:25 // 911
Azért milyen jó, hogy te ilyen hibátlan vagy... kicsit körül nézhetnél... az emberek gondolkodásával szvsz semmi gond... ez a dolog sem kevésbé irányított, mint megannyi más... persze ettől még írogathatsz, amit csak akarsz. ;)
Csabo222017-10-23 16:32:06 // 910
Volt több hybrid is a kezeim között, a legjobban a Lexus CT200 tetszett. az ha lenne plug-in verzióban, és picit erősebb lenne, tuti eldobnék mindent és azt vennék.
De a Zoé is kitűnő. csak mellette a hosszabb utakra meg kell maradjon az Alfa. amivel városban nem járok (vagy elvétve), mert sem a környezetnek, sem a pénztárcának nem jó.
Ahogy az előttem szóló is kiemelte, az e-autónak alig van szervizigénye. nem kell olajat cserélgetni 10k km-ként és elhelyezni (kannájával együtt), mint veszélyes hulladék, sem szűrőt, sem kuplungot, sem egyebet. a li-ion akksit lehet javitani, ha neadj isten 200k km fölött pár cella beadja a kulcsot. és fékezésnél/gurulásnál visszanyeri az energiát, amit most pl igen kevés egyéb autó (kivéve hybrid).
Egy szó mint 100, a hybrid és elektromos sokkal jobb hatásfokkal bir mint a benzin/dizel (termeld ki a nyersolajat, vidd el a finomitóba, csinálj benzint/kerozint/gázolajat/stb, vidd el a kutakra, majd pöfögd el a benzint aminek jelentős része hőként távozik mozgási energia helyett). Nincs kérdés számomra melyik a legjobb alternativa. ha kicsit előrébb mutató lenne az emberek gondolkodása, akkor most bólogatnának, nem kerékkötősködnének mint akár itt, akár máshol.
Zsolt1552017-10-23 14:37:15 // 909
Jelenleg. De ha Toshiba új akkumulátora beválik, akkor az forradalmasíthatja az elektromos autók világát.
Zsolt1552017-10-23 14:33:13 // 908
Az én utazási szokásaimnak inkább egy "plug in hybrid" felelne meg. Ezen nem azon a bohóc autókra gondolok, amelyeket csak ezért neveznek annak, hogy "szimpatikusabb" és adóelkerülőbb legyen a vetélytársainál. Inkább egy Prius 3 lenne a megfelelő.

A hagyományos robbanómotorok biztosan eltűnnek előbb-utóbb. Jelenleg az olcsósággal, a környezetvédelem fontosságával, az ingyen parkolással kecsegtetnek, de eljön az idő, amikor elkezdik egyre jobban korlátozni a mostani autók használatát, hogy vegyél tisztán elektromos autót.
Kazes☻2017-10-23 14:03:42 // 907
Klassz! Azért jó lenne magyarul is... :-)
Jani552017-10-23 13:37:37 // 906
Igen, jelenleg egy halom pénzt meg lehet spórolni, mert (még) nem kell kifizetni...
Rengeteg további előny is van: nincs különösebb szerviz, úgymint olaj-, szűrők-, egyebek cseréje... Kisebb vagyonokat kell otthagyni a szervizekben, mindenki tudja, mindenkinek vannak ismerősei, rémtörténetei...

A taxiüzem nem érdekel, mert az egy teljesen külön kategória. A cégautó üzemmód sem érdekel.
Az én (és az átlagember, meg a kisebb cégek) napi, heti közlekedési szokásai(m)hoz jól igazodó kb és max 250km-es hatótávú ekocsi tökéletesen elég és megfelelő. Ilyen autó már most is van és olcsóbb, mint a dízel...

Szerintem gondolkodj el és használd ki a lehetőségeidet Te is, főleg, ha van rá lehetőséged. Meg azon is gondolkodj el, mi az, amit megtehetsz, mi az, amire van ráhatásod, azon túl, hogy a legkorszerűbbet, a legkevésbé környezetkárosítót veszed meg... (és nehogy már problémázzak azon, hogy még kedvezményeket is adnak hozzá! meg még az üzemeltetéséhez is)

Figyeld meg, eljön még az idő, mikor a hagyományos robbanómotoros autók eladhatatlanok lesznek. Netán még külön büntetőadót találnak ki az üzemben tartóiknak, avval is ösztönözve őket a mielőbbi cserére.
Kazes☻2017-10-23 11:35:05 // 905
Egyetértünk Bubuka! Amúgy nem is tudsz mást... nincs rá esély... :-/
Coyote2017-10-23 11:30:30 // 904
Nekem semmi bajom a villany autóval, sőt....
De jelenleg még nagyon gyerek cipőben jár és egyelőre több a negatívuma mint a pozítívuma. Az egyszerű ember ebből csak azt látja, hogy olcsóbb (egyelőre) az üzemeltetése, nem gondol bele abba mi lesz késöbb az elhasznált akkumulátorokkal.
Gondold el mennyi elektromos áramot kéne előállítani ha mindenki E autóval közlekedne? Azokat is szén, fa, hulladék elégetésével állitják elő. Sajnos nem vagyunk még érettek erre a dologra. Sok olyan E taxissal beszéltem akik azt mondták hogy nagyon meg kell gondolniuk milyen fuvart vállalnak el, mert bizonyos km belül tudnak csak közlekedni, mert az akksik nem bírják.
Lehet itt vitatkozni, meg véleményt írni ezekről a dolgokról, de jelenleg még nem kiforrott a technika. Mire eljutunk oda, hogy használható legyen ez addigra meg már mindegy is lesz mert meg szűnik az emberi élet.
Ez az E dolog is csak egy üzlet, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek. Az egyszerű ember nem lát a dolgok mögé, csak azt látja amit akarnak, hogy lássa.
Legyen igazad, kívánom, hogy terjedjen el az elektromos autók és legyenek az emberek zöldek.

Addig én várok és hajtom a kormost :-)
Kristyon2017-10-23 10:17:36 // 903
Már csak a villanyhajtás hiányzik belőle...
Zsolt1552017-10-23 10:14:53 // 902
Így egyre kevesebben akarnak velük dolgozni.
Zsolt1552017-10-23 10:14:02 // 901
A kiadásra váró Leaf-ek. Két év után annyit veszítettek az aksik a teljesítményük, hogy egy 8 órás műszakból, kb.3-4 óra a töltőhely keresése és a várakozás a töltése.

Zsolt1552017-10-23 10:10:03 // 900
"... Lehet ellenezni, de aki "villanyt" tankol, egyértelműen igazolja, ez a legolcsóbb, főleg, ha ki tudja használni az ingyenes töltési lehetőségeket is. Előbb-utóbb mindenki megtanul számolni is... Ha nem ez, akkor szerinted mi a megoldás? ..."

Pontosabban átmenetileg nem kell fizetni, mert ezzel kívánják azt elérni, hogy jobban elterjedjen. Olyan mint a drog. Előbb ingyen kapod, majd ha elég sokan rászoktak, akkor már lehet érte pénzt kérni.
Neked is van autód, így tudod mennyi adót fizetsz. Csak azért mert van (teljesítményadó), használata során (útdíj, parkolás, vagy csak az üzemanyagban, stb.) elég nagy bevételt jelent az államnak. Szerinted ezeket az adókat, forrásokat teljesen elengedik az elektromosautó egész élete során, hogy neked szinte ingyen legyen a közlekedés?
A taxisoknak például fizetni kell a "villany" tankolásért.
Zsolt1552017-10-23 09:55:33 // 899
Ergo, akkor annak nem lehet véleménye a kérdésben, aki utánajárt (olvasott, beszélt olyanokkal akik napi szinten használják) és az utazási szokásainak egyáltalán nem felel meg egy elektromos autó?

Viszont néha kerékpározom és a BKV-t is igénybe szoktam venni. Ja és van egy kerékpárosfutár ismerősöm. Az beleszámít? :-))
Jani552017-10-23 09:48:47 // 898
Szerinted nem elég jók, nem biztonságosak, nem megoldott az újrafeldolgozásuk, az aksiknak? 20 éve gyártja sokszázezer példányban a Toyota a Priusokat. Keresve sem találni aksiproblémát... Műszakilag már megfelelő, egyszerű, gazdaságos, elérhető áron kínálják, mi vevők pedig megvesszük. Jelenleg nincs jobb közlekedés az e-kocsiknál, abszolút környezetbarátak.

Lehet ellenezni, de aki "villanyt" tankol, egyértelműen igazolja, ez a legolcsóbb, főleg, ha ki tudja használni az ingyenes töltési lehetőségeket is. Előbb-utóbb mindenki megtanul számolni is... Ha nem ez, akkor szerinted mi a megoldás?

A repülőgépeknél marad a kerozin, de az összes többi közlekedési eszköznél kiváltható az olaj. Ki is kell váltani, mert az idők végezetéig nem lehet folyamatosan nagyságrendileg millió hordó/napi mennyiségben kitermelni a nyersolajat (meg a földgázt). Fel kell készülni az olajhiányos időkre. Szerinted?

Nagyon nagy problémák lesznek, az olajalapú társadalmakban különösen, hiszen teljes iparágak épülnek egymásra: olajipar, vegyipar, műanyagipar, gyógyszeripar... Tehát az nem cél, hogy az olajkészletek mielőbb kimerüljenek... akkor szerinted mi a megoldás?

A villanyautó az ésszerű, az egyszerű, a mindenkinek elérhető, olcsó, a könnyen kezelhető, gyakorlatilag karbantartásmentes megoldás... Lehet álmodozni a különféle meghajtási módokról, (hidrogén, stb.), de mi most élünk, villany pedig mindenkinek hozzáférhető.

Az autógyárak napi sokszor tízezerszám ontják az új kocsikat, mind robbanómotoros kivitelben... Meddig mehet ez így? 5 évig, 20 évig? Tehát kell az e-autó, minden infrastruktúra igénye megvan. Már most olcsóbb, mint a dízel. Mi kell még?

Én egyértelműen e-autó párti vagyok. A következő kocsikám elektromos lesz.
Én ennyit tudok tenni a szebb-jobb jövőért, számolni is tudok, ugyanis a fenntartási költsége kb. tizede-huszada a robbanómotorosénak.
Piritu - 1.000.0002017-10-23 09:38:28 // 897
kis t lesz az a nagy T :-)
Jani552017-10-23 09:02:02 // 896
A cikket elolvasva: semmi problémát nem látok abban, hogy évi 12-50T ruhanemű elégetésre kerül. (havi 1-4T az nem mennyiség, az semmi, egy direkt hulladék égetésére készült hőerőműben, ahol évente sokszázezer T anyagot égetnek el)

Hogy mekkora mennyiség a havi 1-4T ruhanemű? Közepes Fiat ducatoba befér.

Másrészről: Mindannyian vásárolunk márkás/márkásabb/márkátlanabb/ismeretlen márkájú ruhaneműt... Általában felpróbálom, de legalábbis megnézem, jó-e a varrása, hibátlan-e az anyaga legalább a jól látható helyeken... Nos a lényeg, még a márkásak között is nagyon sok a selejt. Visszadobják a többi közé, hátha megveszi más. Ha nem, de javítható, a kereskedések megvarratják. Ha olyan jellegű az anyaghiba, vagy nem éri meg varratni, megy a visszáruba, végső soron a szemétbe, jobb helyeken újrafeldolgozóba, akárhova, az égetőkbe.
Jani552017-10-23 09:02:02 // 895
A cikket elolvasva: semmi problémát nem látok abban, hogy évi 12-50T ruhanemű elégetésre kerül. (havi 1-4T az nem mennyiség, az semmi, egy direkt hulladék égetésére készült hőerőműben, ahol évente sokszázezer T anyagot égetnek el)

Hogy mekkora mennyiség a havi 1-4T ruhanemű? Közepes Fiat ducatoba befér.

Másrészről: Mindannyian vásárolunk márkás/márkásabb/márkátlanabb/ismeretlen márkájú ruhaneműt... Általában felpróbálom, de legalábbis megnézem, jó-e a varrása, hibátlan-e az anyaga legalább a jól látható helyeken... Nos a lényeg, még a márkásak között is nagyon sok a selejt. Visszadobják a többi közé, hátha megveszi más. Ha nem, de javítható, a kereskedések megvarratják. Ha olyan jellegű az anyaghiba, vagy nem éri meg varratni, megy a visszáruba, végső soron a szemétbe, jobb helyeken újrafeldolgozóba, akárhova, az égetőkbe.
Kazes☻2017-10-23 00:19:39 // 894
ATE TR2017-10-22 20:34:09 // 893
Ez a divat most, mint a buzulás. :-)
ATE TR2017-10-22 20:32:26 // 892
Ok! Nekem tuti nem lesz egy ideig. Nem is gondolkodom rajta. Valami nagy benzines viszont jó lenne.. :-)

De amúgy hol tölteném? Este az ágy mellett? Arra nincs időm, hogy az akus csavarozót dugdossam a malacba... biztos van egy feelingje, de még nem nőtt be a hülye fejem. Van ennél számomra fontossabb dolog is.

Szólj majd, ha bezárják az összes szennyköpő gyárat itt mellettem. Azok ellen senki sem mer fellépni
WarbiRunner (Gyuri)2017-10-22 20:02:59 // 891
Miért használnánk? Nincs értelme. A környezetre gyakorolt hatásáról elmondtam a véleményem. Megtérülés szempontból pedig értelmetlen. Feleségem viszi a gyerekeket oviba, suliba autóval napi szinten. Hol éri meg a több milliós befektetés egy ilyen autóba?
KávégépesLaca2017-10-22 18:42:42 // 890
Mivel napi 600 km autózom, aszem vilany autó kilőve...
Nem nagyon értem mi is a probléma...valaki ezt használja valaki azt, valaki ezt tehetei meg valaki azt...a világ nem ettől lesz jobb
Kár is ezen vitatkozni...
Csabo222017-10-22 18:24:58 // 889
Zoéval.
Feltettem a kérdést, amiről 2 ember nyilatkozott kb 7ből. 1 gyalogol, 1 autózik.
Sztem innen kezdve tárgytalan a téma. főleg úgy, h nem is használtok e-autót.
Coyote2017-10-22 17:09:32 // 888
Szép és jó dolog a környezet tudatoosság. Ám a mai ember sajnos ettől még elég messze van. Jó dolog ez az akkumulátoros autóka, izlésesen van csomagolva és nagyon jó a PR-ja. Sajnos jeleneg ez a technológia egyelőre többet árt mint használ. Gondolok itt arra, hogy jelenleg nem vagyunk felkészülve az elhasznált akksik tárolására, újra hasznosítására, a bennük lévő savak és nehéz fémek pedig jobban szennyezi a környezetet mint bármelyik dizel. Nem mellesleg az ilyen akksik feltöltéséhez a plussz energiát jó pár fejlet országbam szilárd tüzelésű erőművekben állítják elő. Így még több széndioxid kerül a levegőbe.
Ezzel pedig tovább romlik a helyzet...
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak