Mutasd

>> Szerviz2009-05-10

Nagyon örültem, hogy végre elkészültem az első és hátsó futómű felújításával! Bár az örömöm nem tartott sokáig, mert amikor be akartam indítani a vasat, az nem indult, megmakacsolta magát! Vagyis az AC, mert valamiért nem kapott áramot! Akkor villanyászhoz áthúztuk a gépet, ő pedig fél nap múlva telefonált, hogy jár a moci, de legközelebb ne szívassam meg, hogy nem dugok össze egy csatit! Ugyan is ezért nem ment az AC! Mondtam neki, hogy sorry! :-D Hazafelé viszont elég nyögve nyelősen ment a szekér, rángatott, fulladozott! Másnap már el sem indult, viszont jó jel volt, hogy az AC megy! Gondoltam egyet és a tuning céljából beszerelt 2.5 TD LMM-et visszacseréltem a régi, belevalósi LMM-re! És láss csodát, szépen "ketyereg”, ahogy kell! Aztán meg olajtócsát találtam az autó alatt! Nah, mondom faxa! Kiderült, hogy a kormányműre csatlakozó csövek egyikénél folyott! Csavaron húztam párat és a folyás elállt! Közben meg mikor hoztam haza a gépet, éreztem hogy alig van fék! Vagyis a pedált majdnem tövig tudtam nyomni és még így is alig lassult! Itthon kiderült, hogy a jobb első féknyereg légtelenítő csavarja nem akarta az igazságot! Ugyan is a rendszer feltöltése után szivárgott mellette az olaj! Meghúztam amennyire csak bírtam, aztán úgy tűnt, hogy jó lesz! De a légtelenítés után már húzhattam akármennyire, nem segített rajta! Mindig folyik! Kicseréltem a légtelenítő csavart egy másikra! Ez már valamivel jobb, de még így is "könnyezett” egy kicsit! Nem maradt más hátra, mint előre, féknyereg csere! Ismét Marklar-tól szereztem 155-be valósi 16V-s nyerget, na ezzel már minden oké! VAN FÉÉÉK! :-)) Illetve még sincs! :-(( Vagyis van, de az kevésnek bizonyult 05.15-én a műszakin! Hátul nagyon kevés volt a fékerő, elöl meg 28%-os volt a két oldal közti eltérés a max. 20% helyett! A pedál mondjuk furcsa volt, mert rengeteg légtelenítés után sem volt az a nagyon kemény! Ezért Megint Marklar-tól szereztem egy ABS-es 155-ből valósi főfékhengert (ennek nagyobb a belső átmérője) és ezzel tuti lett a fék! :-) Apró kis bosszúságok ezek, de nagyon idegesítenek! Miért nem lehet jó minden már elsőre?? :-)

Végre május 29-én a műszaki vizsga (17000,-) is meg lett! El sem hiszem, hogy kiértem az alagútból! :-))))
Jah, az első kerekek közt az eltérés 2%-os lett, teljesen tökéletes! A hátsókra már nem emlékszem, mert nagyon izgultam! :-DDD Arra még igen, hogy a kéziféknél egyszerre fogott minkét oldal! No Comment! ;-)))