Tagok >> Sporter >> GT Q2 1.9 JTD >> Blog
- Típus:GT Q2 1.9 JTD
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2005
- Színe:Grigio luce di Amalfi
Már régóta foglalkoztatott, hogy egy kicsit nyomatékosabbá kellene tenni a gépet, mert néha eléggé gyengének éreztem.
Ebből az okból látogattam el ismét az ATC műhelyébe (régi autómmal voltam ott). A régi munkájukkal meg voltam elégedve, ezért kaptak tőlem megint bizalmat.
A beavatkozás egy teljesítmény méréssel kezdődött, hogy legyen majd mihez viszonyítani, ami számomra máris meglepetéssel kezdődött. Az alap érték ugyanis 176,9 LE és 360,2 Nm volt. Ez mind szép és jó, és azt tudjuk is, hogy a multijet motorok kicsit erősebbek a gyakorlatba mint papíron, na de ennyivel!? :)
Aztán az ott dolgozó hozzáértők mondták, hogy valószínű a túl nagy kerékösszetartás miatt nem vekszik úgy fel a padra a gumi, mint normális esetbe és ezért mér kicsivel többet (5-10%). De ha ezt levonom belőle még úgyis kb. 160LE és 324 Nm. Na mind1, lényegtelen, úgyis a differenciára leszek kíváncsi gondoltam én.
Laptop fel, gyári adatok letölt, aztán az átírt progi vissza. Utánna ismét mérés a padon, és megint meggyőző adatok születtek: 209,5 LE és 464,5 Nm :))))
Tehát a differencia a kiindulási alaphoz képest + 33 LE és + 104 Nm :)))))
Elősször úgy próbáltam ki a kocsit, h nem árulták el, mennyit mértek padon. Mint mondjak....össze se lehet hasonlítani a régi kocsit + ezt az újat! Érzésre + 30 lovat mondtam, de a nyomatékot nem tudtam megtippelni mielőtt láttam volna a diagramot. A másik fontos dolog, h a kormolás minimális maradt, ami nálam szempont volt, és a motor tartósságáról is megnyugtattak.