Mutasd

>> Egyéb2012-11-23

Pedig olyan jól indult a reggelem. Megittam a szokásos kv adagomat, munkaruhát öltöttem és elindultam dolgozni. Reggelente 2-ik sebességben haladok max 2500-as fordulattal, hogy melgedjen a moci, meghát ugye nem sietünk sehova álmoskásan. Ma sem volt másképp...
Szóval közeledtem a munkahelyre és az utcában van egy igen éles és beláthatatlan kanyar, ezért egy tükröt is raktak a kanyarba segítésképpen. Én már a sövény mellett jártam, amikor megjelent egy kamion elég nagy sebességgel a kanyarban, gondolván levégva azt rámrántva a kormánnyát. nemláttam jobb menekülési utat, mint a sövény felé rántani a kormány. Okés is lett volna a dolog, ha mondjuk megvárja, hogy visszatolassak, de nem így történt. Úgy kb 3 másodperc várakozás után megindult előre mégjobban szorítva engem a sövény felé. A maga után húzott pótkocsi pedig egyre közelebb került a kocsim elejéhez. Vége az lett, hogy menekülnöm kelett, így végigdörgöltem akocsi oldalával a sövényt, még a tükröt is behajtotta. A kamion ugye mint aki jólvégezte dolgát otthagyott mint eb a sz*rját. Rendszámát sem tudtam leolvasni. Alig vártam, hogy beérjek munkára (kb 200méterre volt a helyszíntől), hogy felmérjem a kárt. Az egész oldal végigkarcolászva, de remélhetőleg polírozással megoldható lesz a dolog. Kolega is nézte, szerinte is kihozza a polír. Haza is dobtam rögtön idegességemben, hogy fater mossa le a nap folyamán és menjen neki polírpasztával.
Remélem sikerül eltüntetni a karcolásokat, ahogy néztem "csak" a lakkon érte, nem mnet le a festékig. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem horpadt be sehol...vagyis eddig nem vettem észre :-/