Mutasd

>> Szerviz2011-10-13

Észre vettem az egyik nap, hogy vizes a lábam alatt a gumiszőnyeg környéke, pedig nem is esett az eső, és nem voltam vizes helyen. Kivettem kitettem a napra száradni a kocsiajtókat kinyitottam és délutánra szépen ki is száradt. Másnap alá néztem megint a gumiszőnyegnek, és mindha párás lenne az alja. Volt egy kis szabadídőm hát gondoltam neki esem, és kiveszem a padlószönyeget, kárpitot, üléseket mindent.
Kivetl közben mikor elkeztem felszedni a szönyeget megcsapott a fagyálló szaga. Itt kezdett le verni a viz rendesen, tutira vettem hogy a fűtőradiátornak annyi, biztos kilyukadt. A hangszigetelő szövetet nem tudtam egyben kivenni mert már teljesen szétázott. miután kivettem ládszódott is a nyoma hol folyt le a fagyáló mert hagyott maga után egy szép zöld csíkot végig a radiátorig. Elkezdtem kibontani a müszerfal alját, fűtés konzol kesztyütartó stb. Mindjárt fény derült egy másik kis hibára is, mindig kinyilt a kesztyütartóm ha belemntem egy nagyobb kátyuba, ez azért volt mert a közép konzol és a kesztyütartó, tartórésze ez egy darabból ált gyárilag, de nekem ez valamilyen oknálfogva (Rideg vékony műanyag) szinte teljesen ketté tört, ezért anyit tudott mozdulni az egész egymástol hogy a kesztyütartó egyszerüen lebillent. Na de enyitt erről. Miután kivettem sikeresen a kesztyütartót amit sikeresen ketté is törtem, elkeztem a lábfütés csöveit lekötni és ekkor elkezdett folyni a nyakamba a viz. elkeztem keresgetni, hogy honnan jön és megtaláltam, és meg is örültem de nagyon. Nem a radiátorból folyt a viz, hanem az oldalán lévő müanyag csatlakozó alól de méghozzá nem is kicsit. Mig hideg volt a viz a kocsiban addig nem is folyt egyáltalán. csak ha egy picit hozzá értem a csőhöz, viszont üzemmeleg motornál már szépen szivárgott belőle. Levettem a csatlakozót és csak néztem, hogy gyárilag nincs alatta tömítés, de még helye sem, csak annyi hogy a müanyag csatlakozo alján egy kis gyürü van kiképezve természetesen a saját anyagából és a radiátoron pedig ennek a mása, gumi pedig sehol. Az ídő és a forró viz széplassan eldeformálta a müanyagot és nem zártak már renedesen. Kentem közéük egy kis tömítő masszát össze raktam és tökélets is lett, nem ereszt sehonnan. Az alkatrész kocsimból ki vettem a hangszigetelő szőnyeget ill, a középkonzol részét kesztyütaróstul mindenestü eggyütt, és szőnyegét is megkapta mert jobb állapotban volt meg nem volt fagyáló szaga. Ja és azt monták az automról hogy itthon vásárolták ujonnan, ez kiderült, hogy hazugság mivel a szönyeg alat volt egy csomo apró pénz és zseton természetesen lira volt és nem forint. A lényeg hogy most jó kesztütarósem nyilik ki és a viz sem folyik bele és szépen ki is lett takarítva. A radiátor oldalán volt egy burkolat amit nem tettem vissza, azér mert igy nem a szönyeg alá fog folyni a viz hanem rá a gumiszönyegre igy talán ídőben észre fogom venni a bajt.