Mutasd

>> Esemény2013-10-04

2013 október 1-ét írunk.
Gondoltam leugrok vidékre dolgaim intézésére, ami fontos legyen egyenesben.
Már indulás előtt észrevettem, hogy a telefonom otthon maradt, de minek az eddig sem kellett, ha akarnak majd megtalálnak este, legalább nyugodtam dolgozhatok a teendőimen.
Alig úti célom előtt két három kilométerre égett gumi és műanyag szag csap meg a kocsi belső terében a szellőztetésen keresztül.
Gondoltam a csövik égetik a kábelt már megint, letekerem az ablakot és nem éreztem a szagot kintről. Ebben a pillanatban rossz érzésem támadt, már ilyen eset egyszer előfordult, akkor sem kellemes vége volt a dolognak, így elkezdtem nézelődni a műszerfalon. Gyomor szorító élmény volt felfedezni, már megint nekem van igazam! A hűtővíz hőmérséklete a műszer szerint az eddigi nyugodt 90 C fokos értékről szép lassan de határozottan el kezdett felfele kúszni. Már hallom is a nagy fordulatú ventilátorok hangját ahogy hűtenek. Gyorsan bekapcsoltam a fűtést is , csak hőt vonjak el, nehogy felforrjon a víz, nem szeretném, ha hengerfejes lenne a gépezet.
Már csak pár száz méter a célig bírd ki!- mondtam magamban.
Jaj de messze van a z a pár méter!
Sikerült. Megérkeztem.
Felnyitom a motorház tetőt. Nézelődöm a vezérlés, a hossz bordás szíj környékén, ott látok némi vízfolyást, semmi mást. Kiegyenlítő tartályból nagyon kevés víz hiányzik, nem habos, nincs felfújódva.

Most mi legyen.

Irány a szomszéd, kunyerálás, mert mafla voltam és hagytam magam kiszolgáltatott helyzetbe kerülni.

Nagyon segítőkészen és megértően, telefont megkaptam. Felhívom fiamat, Én Föci papa, nyilván a Föcit, hogy segítsen. mondom neki kb. 65 km- re a várostól lerobbantam, és mi a tényállás.

Nagyon megörültem mikor meghallottam, hogy felhívta a szerelőmet és együtt jönnek értem.
Közben az is kiderült, hogy nem úgy van ám, hogy gyere cipó hamm bekaplak!
Mivel a motor nem beindítható nincs fékrásegítés, nincs kormány szervó, nincs töltés.
Vagyis csak merev rudazattal, a fék és kormányhibás járművekre vonatkozó szabályok szerint, vontatható a gépezet.
Okos szerelő már gondolt is erre , hoztak egy nagyon spéci kis szerkezetet amit kimondottan szgk-ra készítettek.
Megérkeztek.
Szerelőm, lekapja a burkolatokat, a vezérmű szíj fedelet, és láss borzalmat elénk tárúlt a szörnyűség. Akkor értettem meg milyen szerencsém volt.
A vezérmű szíj laza lógós, hosszában megsérülve, a házban mindenhol gumi forgácsok, a támasztó görgőn jól látszik az eredeti futás helye és ahhoz képest az elcsúszás mértéke a mostani helyzetben.
A képeket feltöltöttem remélem minden amiről írok jól látható lesz.

Irány Budapest, kb. 65 km, vontatva 40 km/ó sebességgel.
Szelelőm ült be a kocsimba, én csak utasként a vontató járműben a fiammal utaztam.
Némi előnye is volt a dolognak, mert évtizedek óta nem beszélgettem a fiammal ennyit mint most a két és fél óra alatt. Még eszembe is jutott, " minden rosszban van valami jó is". azért, hogy a saját fiával végre kiadósan kibeszélhesse magát az ember el kell romlania a kocsijának? Nem hiszem hogy igen a válasz, de ettől függetlenül tényleg örültem, még ha fárasztó is volt az út, hogy jól kidumáltuk magunkat.

Megérkeztünk a műhely elé. leraktam a kocsimat és igaz, meg kellett volna már látogatnom a szerelőmet más hiba miatt, na meg egy kis pofavizitre bejelentkezni, de nem gondoltam volna, hogy az élet gondoskodik magától is erről.
Még ilyen vészhelyzetben csak az első kocsim összetörésekor voltam - ha jól emlékszem- akkor is a puttonyon hozták haza a kocsit. igaz a különbség csak annyi, és nem elhanyagolható, hogy akkor a saját maflaságom miatt tört össze a gép, most meg valami gagyi anyagtól esik szét ami nem bírt ki 20 000 km-t sem!

NAGYON KÖSZÖNÖM FIAM ÉS a SZERELŐM SEGÍTSÉGÉT, FIAMNAK KÜLÖNÖSEN MÉG AZÉRT IS KÖSZÖNETTEL LEHETEK, HOGY A SAJÁT JÁRMŰVÉT KÖLCSÖN ADTA MÍG AZ ENYÉMET JAVÍTJÁK.
Így szabadon tudom intézni a dolgaimat, ami nagyon nagy segítség!

Folytatás következik. mi miért volt.