Mutasd

>> Esemény2023-08-19

Szombaton egy kisebb Giulia különítménnyel vettünk részt a Balaton Park Circuit avatásán: Dénes Péter, Zoltan Garabuczi, Szabó Ferenc és én voltunk Q-val, Tóth Béla pedig egy Veloce-val.
Izgatottan vártuk a napot, amikor így öten egy csoportban felhajtunk a pályára. De az időjárás megtréfált. A verőfényes napsütés helyét egy hatalmas zivatarfelhő vette át, amelyet sikeresen elkísértem Kiskunfélegyházától Balatonfőkajárig.
A szakadó eső és a vízátfolyások sem tántorították el Zolit és Bélát, rótták a köröket. A döntésüket az időjárásra alkalmas gumi indokolta. Hárman a gyári Pirellikkel a szerencsétlenkedést elkerülendő, nem vállaltuk be a futamot, inkább átkértük magunkat a délutáni csoportba, amikor már minden bizonnyal száraz pályán verethetünk.
A számításunk bejött. Remek idő kerekedett délutánra, száraz aszfalton hajtottunk.
A pálya gyors, a három egyenes szakaszon (harmadik íves) valamivel 200 fölé tudtam gyorsítani. Az acélféket kimélendő a féktávokat hosszúra nyújtottam, Feri azonban rendesen nyúzta a karbon tárcsákat.
Mindannyian elégedetten szálltunk ki az etap után és izgatottan osztottuk meg élményeinket. Magam részéről mentem volna még. Az autó fantasztikus, fekszik neki ez a pálya. Gumi és a fék bírja a forszírozott tempót, de aki csak lazán körözgetni akar, annak is ajánlom. Várom a következő alkalmat.