Mutasd

>> Szerviz2012-09-30

Valamikor a nyáron vettem észre, hogy mindkét hátsó dobbetét furán áll, sőt az egyik több helyen kilyukadt a kerék fölött. A cseréjük mellett döntöttem.
Bontóból vettem két, az enyémnél jobb állapotú betétet. Azért egy-két kisebb szakadás volt rajtuk, ezeket mosás és szárítás után tűzőgéppel összekapcsoztam.
A jobb oldali cseréje közben ért a meglepetés. Rövidebb volt pár cm-rel a lökhárító felőli végén és egy lyuk is hiányzott a csavarnak.
A levett betétből szabtam ki egy darabot, amivel kitoldottam a hézagot, végül is jó lett.
A másik cseréjénél nem volt gond, szépen a helyére ment. Viszont a berakódott sár némi korróziót okozott a kasztnin. Szerencsére felületi rozsda volt, amit könnyen tudtam kezelni.