Mutasd

>> Egyéb2011-01-03

Újra eltelt egy év, ill. egy fél amióta az utolsó terv összefoglalót leírtam.
Mit lehet ilyenkor év elején tenni, összegezni az elmúlt évet, és megtervezni az elkövetkezőt. :)
Elképzelések azok vannak bőven, de jelenleg semmi feleslegesre nem akarok költeni, ez az autó kérdés igencsak másodlagos most. Mármint az „úri huncutságokra” gondolok, mint például a teli fény, amiből egyhamar nem lesz semmi. Őszintén szólva sajnálom rá a pénzt és az időt, hiszen gyakorlatilag magam csinálnám Vittorio barátom segítségével, tehát ugyan töredék áron lenne mintha odaadnám egy fényező műhelynek, hogy akkor itt van, tessék csináljátok, mikor jöhetek érte?,de akkor sem érzem szükségességét. Se kedvem, se időm ezzel foglalkozni.
Viszont műszakilag patentnak kell lennie, minden tekintetben. Szeretnék vele sok helyet bejárni 2011ben, ami eddig elmaradt.
Lássuk mik a legfontosabb dolgok:
1. Km-óra bekötése végre, már megvan a hiba oka is, van új műszeregységem is, csak idő és kedv kellene hogy beüzemeljem, és végre tudjam mennyit megyek pontosan. A sebesség már nem számít, megtanultam a fordulatszámról hogy épp mennyivel megyek.. :)
2. Kuplung munkahenger csere kell.
3. Jelenleg valami baj van autóval, mert sokat eszik (15-18L városban), és 2000 RPM-nél erőtlenné válik. Alatta és fölötte +-200RPM-el már minden rendben. A lambda szondában van kb. 16.000 km, és Bosch, nem univerzális. Kipufogó szaga normális, nem rángat, nem torpan, látszólag minden OK. Tehát egy diagnosztikára mindenképp elviszem hamarosan.
Két dologra tudok gondolni, a benzinszűrőre, ami még nem volt cserélve, illetve a szétesőben lévő kipufogómra. Tehát a diagnosztikát mindenképp meg kell előznie egy szűrő cserének és az 5. pontnak.
4. Hátsó féknyereg csere, mivel szeretnék még az éven állatkodni vele egy keveset, biztos lesz még hó, és ez eddig kimaradt mivel a hátsó fék nincs a topon, a felújítás ellenére. A megoldás GTV hátsó nyergek, amit csak le kellene szerelni Vittorio egyik gépéről, de hát még ehhez is lusta voltam.
5. Kipufogó csere: 2 lépésből áll, egyszer le kell kötni az elejét, és hátsó dobot, majd az ezektől különálló csövön kialakítani további felfüggesztési pontokat és megfelelő magasságba emelni, majd hozzátervezni az első csöveket amik a leömlőtől jönnek, hogy azok mind magasságban, mind irányban jól álljanak, ne húzzam a földön. Ezen kívül beépítésre kell kerüljön egy új közép,- és végdob is. Ez már egy jó ideje az autó leggyengébb pontja egyébként.
6. Tavasszal lakatos munka! Nem várhat tovább, a főbb pontok a küszöbök első sarkai, melyek szerintem nem 100%osan voltak javítva, bár látszólag nincs bajuk, de akkor lennék nyugodt, ha szépen le lenne ott tisztítva lemezig minden, és úgy újra építeni.
A másik része a hátulja amelyhez hozzá kell nyúlni, tipikus 155 betegség. Viszont ehhez már át kellene építeni a hátulját széles kasznisra egyúttal. Csak úgy érdemes belevágni. És pótolni kell azt a néhány doblemezt védő műanyagot amik jelenleg még hiányoznak onnan (ezért is rohadt szét 2 év alatt)
7. Klíma beüzemelése még a nyár előtt. Tavaly már majdnem megvoltam, mikor is összeszereléskor eltört az egyik cső, és már nem volt lelki erőm foglalkozni vele tovább. Viszont találtam egy alumíniumot hegeszteni tudó emberkét, aki nagyon szépen dolgozik, majd ő megcsinálja nekem, új hollanderekkel együtt. És megint kell egy új szárító szűrő is. Remélem ezek után már nem lesz gond vele.
8. Váltórudazat kiszerelése és felújítása. Elsőre nem tűnhet nagy feladatnak, de félek borzasztó nehéz hozzáférni viszont nagyon jó lenne, mert jó feszessé tehetném a váltókar mozgását. Ha kint lenne, egyúttal rövidíteni is lehetne a váltóúton (Short Shifter)
9. Elgondolkodtam hogy lecserélem a 17” kerék garnitúrámat 15”-osra, ez ugyan visszalépés, tehát csak úgy gondolnám hogy valamilyen különleges és viszonylag ritka, klasszikus 15” lenne jó. Zender, BBS, Borbet, stb.. Persze jól ráengedném a kasznit, legalsó állásba az FK-val..!! :)
10. Ha kész lenne a hátuljának lakatolása, biztosan elővenném a 4 éve porosodó, még az előző 155ben szolgált hifi rendszert is.
11. Ősszel műszaki vizsga.

Hát nagyjából ez a 10 pont lenne (emellett persze vannak apróságok is), a vicc az, hogy ez egyben max. 200.000 Ft amit felsoroltam. Tehát nem egy nagy összeg, csak úgy vagyok vele, hogy inkább megveszem a Berik-et, meg elmegyek egy 7végére Ausztriába motorozni belőle.. :)
Új szelek fújnak..
Ezen kívül az év végén szeretnék venni egy 166-ost is..