Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Két hét rettenetesen hosszú várakozása után végre átvehettem az autót, amire már annyira vártam. Sosem felejtem el azt a napot. Egy órára eljöttem a munkahelyemről, hogy át tudjam venni. Taxival mentem a kereskedőhöz, hogy onnan már az autóval menjek vissza. Kulcsok, forgalmi, riasztó, rádió előlap a kézben, jókívánságok a zsebben és hasznos tanácsok a fejben. Nyár lévén az autó beindítása után, de még a váltózár kinyitása előtt a kereskedő vezénylésével megtanultam hogyan kell kinyitni és becsukni a tetőt. Így hát a rögtönzött tanfolyam után tető le, váltózár kinyit, rádió behangol, napszemüveg felrak. Életem első kabriós élményére próbáltam felkészülni, de mint utólag kiderült nem megfelelően. Ahogy a háromliteres motor életre kelt és meglódította a könnyűnek nem nevezhető kasztnit, megváltozott a világ. Az első 200 méter megtételénél már a mosoly első jelei látszottak az arcomon, majd ahogy nőtt a megtett távolság az én szám sarkai is úgy közelítettek a füleim felé. A munkahelyemig vezető 4.5 kilométer után az irodába visszaérve az első utam a mosdóba vezetett, mert meg akartam győződni arról, hogy a nagy vigyorgás közben nem ékelődött-e be pár repülő rovar a fogaim közé. Sosem hittem volna, hogy a nyitott autózás ekkora élmény, de azóta amikor csak tehetem nyitott tetővel mászkálok. Akkor is ha ezért a kékvérű kabriósok megvetnek vagy ha az utca embere magamutogató pöcsnek tart. Egyedül én tudom, hogy csakis azért van így, mert egyszerűen, tisztán ÉLVEZET.