Tagok >> Kn[.]xX >> 156 16V 1.8 TwinSpark >> Blog
- Típus:156 16V 1.8 TwinSpark
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1999
- Színe:grigio chiaro met. 612/A (ezüst
Apróságoknak tűnnek ugyan, de már hónapok óta húzódnak. Most (0512) végre sikerült időt szakítani arra, hogy megnézzük Kornéllal a műszerfal háttérvilágítás nem működésének okát.. Kicsavaroztuk a km órát, lehúztuk a vezetékeket, izzók ki, megnéz. Úgy tűnt háromból kettő jó. Méghozzá a kettő közül az egyik az, amelyik még kintről nézve nem igazán tűnt annak. Sőt, hát amiatt szedtük szét végül is az egészet.. Aksinál megnéz. Működik. Érdekes.. Csere másik izzóra, óra vissza. Semmi. Ezt egy pár izzóval, párszor eljátszottuk mire már majdnem feladtuk, de egy véletlen folytán, mert általában valljuk be így oldódnak meg a gondok:) valahogy kiderült, hogy az izzó foglalata nem érintkezik az órában. Mindegyik izzófoglalat kicsit megigazít, mindegyikbe új izzó.. ha egyet el nem törtem volna időközben, így most eggyel kevesebbel, de helyére került végre és így kb. egy év elteltével újra látszik a digitális km számlálóm:) - és nem csak elemlámpával:) Igaz, az óra alja még nem világít, de most már rutinműtét lesz, ha végre kapok valahol megint rizsszemizzót..
Ha már izzó, akkor nem rég feltűnt, hogy a szivargyújtónál mintha régebben világított volna valami, most meg ott se semmi :) Szétszedtük hát azt is. Az nem volt ilyen egyszerű, de mivel az 1,2W-os rizsszemizzók nem igazán tűntek megoldásnak, így azt már nem raktuk össze. Ha kapok valahol 3W-osat, vagy min. 2,3-asat, akkor szerintem bevásárolok, mert nem igaz, hogy benzinkúton se tudják hogy mi az..
km óra állás: 194.271 km
A jó hír viszont, hogy az egyik előző bejegyzésben található eltört másik oldali index, mégsem tört el, csak a már korábban eltöröttet engedte el a ragasztó - javítva. Illetve, hogy egyik oldalon sem ég a helyzetjelző - csak ott nem ég, ahol nincs is benne :) Talán pillanatnyi érintkezési hiba okozhatta a jelenséget, mert azóta is világít. Igaz, csak a fele. (Na, ilyen 120 fokos pöckökkel ellátott helyzetjelző izzót se látott még a kutas.. úgyhogy ha találok, ebből se egyet veszek..)
[Költségeim: 2db T5 W2 x4.6d 1,2W-os rizsszemizzó 169 műszerfalápoló 699 bőrápoló 1290]