Tagok >> Kn[.]xX >> 156 16V 1.8 TwinSpark >> Blog
- Típus:156 16V 1.8 TwinSpark
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1999
- Színe:grigio chiaro met. 612/A (ezüst
Mai napon (1004) ellátogattunk Gerissimo-ék szervizébe, a Kispesti utcába, ahol végre több hónapos keresgélés, várakozás és időhúzás után felkerült a kartervédő lemez a motortér alá. Megjegyzem, nem rájuk kellett várni, hanem az összes többi alkatrészboltra és arra, hogy végre eldöntsem, műanyag vagy fém.. Hozzájuk egy véletlen folytán jutottam el. Az amore-n nézelődve találtam Gerissimo-ra egy pár hete, amikoris ismerős lett valahonnan. Hogy honnan? Tőlük szereztünk be még év elején pár alkatrészt az összecsukott alfámhoz, amit tavaly decemberben sikerült elkövetnem. Innentől már minden ment -majdnem- simán. Az árban megegyeztünk, csak sajnos megint közbe szólt valami, ami jelenleg az olasz út volt. De hogy dícséretére váljék, 3 hetet várt arra, hogy elmenjek átvenni a lemezt. Ma eljött ez a nap. Természetesen reggel már szakadt az eső, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, közbejött pár dolog útközben, de azért egy röpke fél órás késéssel megérkeztünk a műhelybe. Ahol felemelték a kicsikét és felcsavarozták a helyére a védőlemezt, ami elég masszívnak bizonyult, és jól illeszkedik a 156-os aljára. Elöl szinte mindent eltakar, még a nyitott légszűrőmet is. Ott helyben meg is rendeltem ennek a problémának az orvoslására a hiányzó csövet és még két db műanyag elemet ami még hiányzik a motortér védelme szempontjából. Ha megérkeznek a dolgok, ismét elviszem az alfát hozzájuk. Nagyon meg voltam elégedve a munkájukkal, gyorsan és jól dolgoznak. És ami nem utolsó szempont, hogy szombaton is fogadtak. De ki érne rá munkaidőben elmenni..? Hacsak nem szabit vesz ki az ember. A felemelt autón végre hozzáférhetővé vált a kézifék bowden, és a helyére lett pattintva, ill. észrevettem, hogy az egyik jobb hátsó kerék kitámasztó rúd fordítva van feltéve, amire Gergőék azt mondták, hogy nem probléma. Viszont a két kutyacsontot lassan cserélnem kell majd, mert megette őket fél év alatt a földút.. Mindenesetre dícsérték az autót. :)