Újabb facelift két Alfán

2006-07-27  Teddy
MY 2007 néven újabb ráncfelvarráson esett át két Alfa. A 147-esen és a GT Coupén kívül és belül egyaránt megváltoztattak pár dolgot, radikális eltérésekről viszont szó sincs.
Hírek >> 2006  

Az alsó-középkategóriás 147-est  2001-es megjelenése után 2004-ben bújtatták új köntösbe, azóta változatlan formában kelleti magát. Pontosabban kelletné, hiszen amióta megjelentek a Brera project modelljei, a 147-es eladásai megcsappantak. Ezt a problémát próbálják orvosolni a leváltása előtti utolsó ráncfelvarrással, mely a 147-es esetében némileg új belteret és új első lökhárítót, valamint új színeket, tartozékokat és felhasznált anyagokat jelent.

Bár eddig egyetlen kép szivárgott csak ki a baloccoi, értékesítőknek szervezett bemutatóról, meglévő információink szerint új hűtőrácsot kap, valamint a két ködlámpa közé beillesztenek egy króm díszcsíkot is. Utóbbi újításnak az a célja, hogy elegánsabbá tegye az autót, hiszen sokan úgy gondolják: a faceliftes modell némileg vesztett eleganciájából. A beltérben ennél már radikálisabb változásokra számíthatunk. Áttervezik a középkonzolt és a 147-es is megkapja a 159-ben és a Brerában használt három, különálló órát, a fordulatszámmérőt és a kilométerórát pedig két különálló csőbe húzzák.

Ugyanezek a változások érvényesek a GT Coupéra is, ami azért nem akkora meglepetés, minek utána a két autó beltere alig tér el egymástól. A GT esetében viszont a hátsó lámpákat is átszabják, hasonló, átlátszó megoldást fognak alkalmazni, mint a Breránál és a 159-esnél.

Ez az utolsó facelift a 147-es jövő évben esedékes leváltása előtt. Viszont nincsen rózsa tövis nélkül, avagy ennek a frissítésnek is megvannak a maga hátrányai. Nevezetesen: a TI és Blackline csomagokat már nem lehet megrendelni az új modell érkezése után. Legkorábban ez év őszén kerülnek a szalonokba a faceliftes modellek, miután a Párizsi Autókiállításon hivatalosan is bemutatják őket a 8C Competizione szériaváltozatával együtt. Áruk némileg magasabb lesz a mostaninál, de a gyár szerint még így is versenyképes maradhat mindkét Alfa.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi