2018-01-13

XXXIV. Alfa Amore Pókerverseny

Húsz versenyzővel csaptunk bele a 2018-as esztendő első pókerversenyébe!
Események >> 2018  

Végre új játékosokat is sikerült meggyőznünk arról, hogy csatlakozzanak és jöjjenek el velünk pókerezni. Egyikük rögtön meg is nyerte! Imszi86 jött, látott, szépen csendben győzött :) A mostani verseny előtt komoly kampányba kezdtünk, hogy legyünk többen, legyenek új arcok a versenyen. Hát most három új versenyzőt köszönthettünk a csapatban! Reméljük, egyre többeteknek lesz kedve csatlakozni a csapatunkhoz!



Még egy fontos adalék: úgy alakult, hogy két versenyzőnk nem tudott részt venni a versenyben, mert a pókerterem csak 2 asztalt nyitott nekünk, ugyanis azt jeleztük előre, hogy kb. 20 résztvevővel számoljanak. Az előzetes, facebookos regisztráció alapján péntekig 14 fő jelezte biztosra a részvételét, így részükről ez teljesen jogos is volt, bár örültünk volna nagyobb rugalmasságnak. Ellenben ha kifejezetten kérjük, hogy legyen 3 asztal, és tényleg csak 14-en jöttök el, akkor az nekünk, szervezőknek ciki, és lehet, hogy legközelebb nem látnak szívesen minket. Megértjük azoknak a csalódottságát, akik nem fértek be, de ezt most mindenkitől kérjük: jelezzétek, ha biztosan jöttök, a "talán" nem elég. Mi, szervezők azt szeretnénk, ha minél többen lennénk, és mindenki elégedett legyen, de ehhez Ti is kelletek! :)

Most először profi fotók is készültek a versenyünkről, köszönet érte Dekkának. A teljes albumot itt találjátok!



A végeredmény (zárójelben a kiejtő neve)

20. Fésüs István (Racsek Gergő straight flush-sel ejtette ki)
19. Szentirmai Zoltán (Csukárdi Gyula)
18. Imhotep (Valerossa)
17. Szunyi (Syilveszter)
16. Kesztler Bálint (Anita)
15. Tóth Bertalan (Halesz ejtette ki)
14. Kaszás Márk (Gergő)
13. Seprenyi Andrea (Hudini)
12. Csukárdi Gyula (Hudini)
11. Racsek Gergő (Anita)

A döntős/pontszerző asztal:

10. Rácz Norbi (Timpiri) 1 pont
9. Valerossa (Imre) 2 pont 
8. Timpiri (Syilveszter) 4 pont 
7. Pozsi85 (Syilveszter) 6 pont 
6. Shikaree (Andi ejtette ki) 8 pont 
5. Hudini (Halesz) 10 pont 
4. Bartók Anita (Halesz) 12 pont 

3. Halesz (Syilveszter) 15 pont 
2. Sylvester (Imszi86) 18 pont 
1. Imszi86 25 pont

A pontverseny állása 4 forduló után:

61 pont - Kállai Szilveszter (Sylvester) - Helyezések: 2, 1., 2.
36 pont - Csukárdi Gyula - Helyezések: 5., 6., 2.
28 pont - Racsek Gergő - Helyezések: 2., 5.
27 pont - Bartók Anita - Helyezések: 3., 4.
27 pont - Szentirmai Zoltán (Szenti) - Helyezések: 1., 9.
25 pont - Vass Ferenc (shikaree) - Helyezések: 3., 8., 6
25 pont - Szimeiszter Imre (Imszi86) - Helyezések: 1
25 pont - Finta Nándor (Finucci) - Helyezések: 1.
22 pont - Pozsonyi Dániel (Pozsi) - Helyezések: 10., 3., 7.
20 pont - Tóth Szabolcs (Hudini) - Helyezések: 5., 5
16 pont - Kaszás Márk - Helyezések: 8., 4.
15 pont - Halápi Zsolt (Halesz) - Helyezések: 3.
12 pont - Kraszna Attila (Kraszy) - Helyezések: 4.
12 pont - Kesztler Bálint - Helyezések: 4.
8 pont - Tóth Dorottya (Valerossa) - Helyezések: 7. 9.
8 pont - Békés Balázs (Bazsi) - Helyezések: 6.
8 pont - Kaszás Gábor (Kaszi) - Helyezések: 6.
6 pont - Drenda Andrea - Helyezések: 7.
6 pont - Nagy Zoltán - Helyezések: 7.
5 pont - Huszár Tímea (Timpiri) - Helyezések: 10., 8.
4 pont - Kurucz Gergely (Gerissimo) - Helyezések: 8.
3 pont - Tóth Bertalan - Helyezések: - 9., 10.,
2 pont - Fekete András (Blacky) - Helyezések: 9.
1 pont - Rácz Norbert - Helyezések: 10.

Következő versenyünk időpontjáról hamarosan szavazunk a Facebookon!

 

Kapcsolódó topic: