Mai napunk is hosszúnak ígérkezett, hiszen három nem akármilyen város várt ránk.

Első úticélunk Mantova volt, melynek egyik híres szülöttje a két világháború közötti autóversenyzés legnagyobb alakja: Tazio Nuvolari, becenevén „il mantovano volante” – azaz a repülő mantovai volt. Az óváros szívében némi keresgélés után egy gyönyörű tér sarkában találtuk meg a kicsi, de meglepően színvonalas múzeumot.

Őszintén szólva nem igazán tudtuk, hogy mi vár ránk, mivel csak annyi információnk volt eddig a repülő mantovairól, hogy annak idején az Alfa Romeo (ezenkívül az Auto Union és a Ferrari) egyik nagyon sikeres pilótája volt

A belépők megvásárlása után a recepciós hölgy átkísért minket egy nagy terembe, ahol elindított egy Nuvolari életéről szóló DVD-t. Mai szemmel nézve kissé vicces volt látni, hogy a 20-as és 30-as években hogyan zajlott egy-egy autóverseny, boxkiállás és szervízelés. Néhány momentum azért ismerős volt, ki- és beszálláskor már akkor is kivették a kormányt, kerékcseréhez a maihoz hasonló módon elől-hátul felemelték az autót, csakúgy, mint manapság és a közönség is ugyanolyan lelkesen szurkolt a pályák mellett, mint napjainkban

Végigjárva a termeket és látva a rengeteg serleget, eredménytáblázatokat, korabeli újságcikkeket és fotókat, lassan világossá vált előttünk, hogy akkoriban ő ugyanolyan nagy sztár lehetett, mint most pl Schumacher. A világ minden részén ismerték őt, bárhová ment versenyezni, mindenütt hatalmas tömeg fogadta és szinte állandó helye volt az újságok címlapján. Olaszországban a mai napig nemzeti hősként tisztelik, a mantovai autóklub az ő nevét viseli, több városban is utcát neveztek el róla (többek között Imolában és Maranelloban is) és évente megrendezésre kerül a Tazio Nuvolari veterán emlékverseny is.
A múzeumból kijövet megebédeltünk a közelben lévő hangulatos és természetesen az ő nevét viselő étteremben, majd észak felé a legendás Mille Miglia városába, Bresciába indultunk.

1926 decemberének egyik reggelén egy autóőrült olasz fiatalember úgy gondolta, hogy létre kellene hozni egy különleges, Olaszország több tartományát érintő autós körversenyt; olyat, amilyet eddig nem látott a világ. Ötletét megosztotta három hasonlóan megszállott barátjával és ki is jelöltek egy útvonalat Brescia indulással egészen Rómáig lenyúlóan, kiszámolták, hogy ez nagyjából 1600 kilométer, tehát 1000 mérföld lehet, innen kapta nevét a verseny, amely 1927 tavaszán rajtolt el először. Az ötlet gyümölcsözőnek bizonyult, a Mille Miglia néhány év alatt Európa leghíresebb és legnagyobb presztízsű versenyévé nőtte ki magát, amelyen a korszak összes nagy versenyzőjének, valamirevaló autómárkájának „illett” jelen lennie.
Brescia szélén egy 14. században épült hatalmas kúriában rendezték be a „vörös nyíl” versenyének méltó emléket állító múzeumot.

A fényképezéssel itt sem volt szerencsénk, gépünket rögtön a belépő megváltása után ellentmondást nem tűrően elvették. A több épületet is elfoglaló, lenyűgöző berendezésű kiállítás időrendi sorrendben, évenkénti bontásban mutat be mindent, ami az 1927 és 1957 között megrendezett „száguldó cirkusszal” kapcsolatos.

A bejárattól kezdve végig vörös padló vezetett keresztül a termeken, ezt helyenként üvegpadlózat törte meg, amely alatt a verseny által érintett egy-egy város eredeti útburkolatának néhány négyzetméteres darabja volt. A hibátlanul restaurált autók (Alfa Romeok, Lanciák, Fiatok, BMW-k, Mercedesek és egyéb márkák) mellett rengeteg eredeti, a versennyel szorosan és kevésbé szorosan összefüggő tárgy volt elhelyezve „előre eltervezett rendetlenségben”: ruhák, szerszámok, olajos hordók, benzinkút fejek, gumik, stopperórák, itinerek, fényképezőgépek, újságok, fotók, terepasztalok, zászlók és egyéb kiegészítők. Rengeteg plazma TV volt mindenütt, ahol filmösszeállítások elevenítették fel a korabeli versenyek hangulatát, a vörös út végén pedig óriási vitrinekben szinte mindegyik egykori induló autó modellje ki volt állítva, ezek különböző magángyűjtemények darabjai voltak. Akadtak olyan apróságok is, melyek számomra ismeretlen (pedig én is gyűjtő vagyok, ismerem a legtöbb márkát) gyártók kisszériás, mindössze néhány darabban vagy egyedi rendelésre készült különlegességei voltak

A „Mille” mind tartalmát, mind berendezését és környezetét illetően maximális elismerést váltott ki belőlünk, nálunk az összes eddigi múzeumhoz képest magasan az első helyen végzett. A kiállításhoz kapcsolódik egy látogatóktól elzárt kb 50.000 oldalas, nagyrészt eredeti dokumentumokat tartalmazó irattár, ahol évekre lebontva pontosan archiválva van minden fontos információ, ami a versenyekkel kapcsolatos

A Mille Migliát 1957-ben rendezték meg utoljára, az ezt követő évtizedekben Japántól Ausztrálián át az Egyesült Államokig több helyen tartottak veterán körversenyeket az MM szellemében, majd 1984-ben „újraélesztették” és manapság megint régi fényében tündököl. Ahogyan régen, úgy ma is csak a gazdagok és kiváltságosok vehetnek részt rajta, mivel feltétel, hogy csak olyan oldtimerrel szabad rajthoz állni, ami 1927-1957 között gyártott, vagyis már az eredeti versenyeken is rajthoz állhatott volna.

Harmadik és erre a napra utolsó állomásunk a Bresciától nem messze lévő Villafranca di Verona nevű kisváros volt, ahol a világ egyik legkülönlegesebb technikai gyűjteménye rejtőzik egy ipari zóna közepén. A Nicolis Múzeum egy 4 szintes, csupa üveg és acél komplexum, melyben az autóktól kezdve az írógépeken át a hangszerekig szinte mindenféle mechanikus és elektromos „kütyü” kiállítása megtalálható.

Késő délután értünk ide, így már csak a számunkra legfontosabb részlegre, az autókra és motorokra maradt időnk. Természetesen a kiállított autók nagy része olasz volt, főleg a 20. század első feléből származtak az Alfák, Lanciák, Fiatok, Bugattik és Maseratik, amelyekhez később csatlakozott néhány Ferrari is. Rajtuk kívül volt Ford T-modell, Rolls-ok és Bentley-k, illetve sok olyan márka, amelyeket manapság alig vagy egyáltalán nem is ismer az ember (pl a francia Delahaye vagy a szintén olasz Iso Rivolta, egy Cadillac Eldorado mellett pedig szinte alig észrevehetően megbújt a Vissza a jövőbe sztárja, egy DeLorean is). A kiállítás két szerintünk legszebb darabja az 1960-as Maserati 3500 GT Spider Vignale és az 1933-as Alfa Romeo 8C 2300 voltak, mellettük elég sok időt töltöttünk :)

Majdnem záráskor, este hat óra előtt néhány perccel léptünk ki a múzeum ajtaján és elégedetten indultunk haza, hiszen ma három különleges, a régi idők hangulatát idéző helyen járhattunk.

Folyt köv...