Terra di Motori - V. rész

2006-08-30  Tommi
Cikksorozatunk befejező részét teljes mértékben a méltán híres Közép-olaszországi városkának, Maranellonak szenteljük.
Hírek >> 2006  

Maranello… Az olasz város neve a világ minden részén ugyanazt jelenti: a Ferrari otthona. Lenyűgöző formák, kirobbanó teljesítmény, a legsikeresebb F1-es istálló, fanatikus rajongást kiváltó utcai sportkocsik. Az ágaskodó ló legendája fél évszázaddal ezelőtt indult, amikor Enzo Ferrari Alfa Romeokat kezdett el versenyekre felkészíteni, majd egy idő után saját autók gyártásába fogott, tehát gyakorlatilag „belőlünk” nőtte ki magát :)

Mi szinte már hazajöttünk ebbe az egyébként festői szépségű kisvárosba, mivel Édesapám negyedszer, én pedig harmadszor járok itt. Emlékszem, amikor először voltunk még 1997-ben a Schumacher-korszak elején, a nagy sikerek előtt, a múzeum és az ajándékboltok kissé szegényesek voltak, már ha a Ferrari múltját egyáltalán illethetjük ezzel a jelzővel :) Mondhatni az egykori sikerekből „éltek”, a múzeumban néhány régi F1-es autó volt kiállítva, kiegészítve pár utcai modellel, a boltokban Alboreto, Berger, Alesi Villeneuve fotói kellették magukat a nem túl sikeres 70-es és 80-as évek korszakát idézve. Azóta alaposan megváltozott minden…

Először a gyár főbejáratánál készítettünk néhány fotót, innen a Galleria Ferrari felé sétáltunk, ahol a parkoló szinte már tele volt a látogatók autóival. Vasárnap lévén óriási tömeg volt, mindenfelé piros pólós, kamerákkal felszerelkezett és Ferrari Store feliratú szatyrokat szorongató turisták jöttek-mentek. A régi, kicsi, szinte családias hangulatú múzeumnak nyoma sem volt, egy modern, megnövelt területű és sok érdekességgel szolgáló kiállítás várt ránk.

Sokkal nagyobb teret kaptak az F1-es autók, a versenyzéshez kapcsolódó tárgyak és a jelenlegi modellek, míg a veterán autók kissé háttérbe szorultak, viszonylag kevesebb volt belőlük. Néhány kiállított autó a teljesség igénye nélkül: 360 Modena, Enzo, F40, F50, 550 Maranello Barchetta, 575 Maranello Superamerica, 125 S (a legelső Ferrarik egyike 1947-ből), 250 LM (Le Mans) 1963-ból, 275 GTB (1964), a Magnum-féle GTO, az Enzo fiáról elnevezett Dino és persze a legújabb típus, az 599 GTB Fiorano. Ezenkívül az elmúlt évek F1 világbajnok autói és az idei torinoi téli olimpia megnyitó ünnepségén szerepelt speciális festésű F1-es gép. Az autók mellett rengeteg F1 motor, mindenféle karosszéria darab, kormány, váltó, tervrajz, működő mini szélcsatorna, használt F1 gumi, berendezett boxutca részlet és Enzo egykori dolgozószobájának pontos mása volt látható a két szinten.

Többórás nézelődés után úgy döntöttünk, hogy nem elégedünk meg csak a múzeummal és a gyárkapuval, hanem kicsit jobban körülnézünk a városban is. Bejártuk a fioranoi pálya környékét, de sajnos épp nem volt tesztelés (évekkel ezelőtt egyszer sikerült elcsípni Schumiékat). A városban minden a Ferrariról szól, Ascari utca, Gilles Villeneuve szobor, 360 Modena karosszéria elemekbe telepített bokor a parkban, több ajándékbolt és persze a híres étterem a gyárkapuval szemben, ami sajnos szabadság miatt zárva volt, így nem tudtunk bemenni.

Az ajándékboltok ( pl: www.warmup.it) kínálata hihetetlen, a Ferrari cumisüvegtől kezdve a nyakkendőn át a 4-5000 euros, kézzel készített egyedi 1:10 méretarányú veterán Ferrari modellekig, szakkönyvekig (A-tól Z-ig szinte az összes létező autótípusról) mindent kapni. Minket elsősorban a könyvek és modellek érdekeltek, sikerült is beszerezni néhány „kincset”.

Annak ellenére, hogy nem első alkalommal jártunk itt, ismét ugyanazzal az érzéssel zártuk maranelloi kirándulásunkat: ennek a városnak egészen hihetetlen hangulata és „aurája” van, amihez fogható nincs a világon.

Az egyik üzletben találtunk egy plakátot, amely szerint 2008-ra egy teljesen új, ultramodern, 5000 négyzetméteres Ferrari-Maserati múzeum épül Modenában, melynek külön érdekessége lesz, hogy „beleépítik” azt a házat is, ahol Enzo Ferrari született 1898-ban.

Kicsit szomorúan tértünk vissza a szállodába, hiszen utunk végére értünk, de ugyanakkor nagyon örültünk, mert a monzai pálya kivételével mindenhová sikerült eljutnunk-bejutnunk, amit elterveztünk.

5 nap, 10 város, 12 helyszín, több, mint 1300 fénykép, sokmillió euros gyűjtemények, legendás helyek…

Összesen mintegy 3500 kilométert autóztunk, ebből az oda-vissza utat leszámítva  1700-at Olaszországban a városok között autózva, átlagfogyasztásunk 8 liter körül állt meg (1.6 TS két személlyel, szinte végig klímával).

Az utazás összköltsége kb 900-1000 euro között volt, amiben MINDEN benne van: szállás, üzemanyag, autópálya díjak, belépők, étkezés, költőpénz, ajándékok – ez utóbbi persze változó, attól függ az ember mit kíván meg egy-egy múzeum ajándékboltjában :) Elsőre talán kissé soknak hangzik, de ha azt vesszük, hogy fejenként 400-500 euronyi forintösszeget simán elkérnek egy-egy jobb útért is az utazási irodák, nem is olyan sok… Ráadásul ezen az úton teljesen a magunk urai voltunk, nem függtünk repülőtől, buszsofőrtől, idegenvezetőtől, csoporttól, mindenütt annyi időt töltöttünk, amennyit akartunk.

Aki ezen beszámoló hatására kedvet kapna egy hasonló kiránduláshoz, annak a következőket tudjuk tanácsolni: gondosan tervezze meg, hogy mit és mikor szeretne megnézni, tájékozódjon az interneten, de ne higgyen el mindent… Ha azt írják, hogy nyitva vannak, attól még lehetnek zárva (Monza) és attól, hogy azt írják zárva vannak, még lehetnek nyitva (Lamborghini és Alfa Romeo múzeum). Mindenképpen írjon mindegyik helyre e-mailt, esetleg hívja is fel őket telefonon (angolul mindenhol beszéltek). Ha pedig már ott vagyunk, néha nem árt kissé rámenősnek (mi például beülhettünk a gyárudvaron egy zsírúj Lamborghinibe :) Ha valakinek segítségre van szüksége vagy bármilyen kérdése van, nyugodtan keressen meg!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Boldizsár Autóház és az SPQR Warm up Kft Ferrari-Maserati szalon dolgozóinak az utazás szervezéséhez nyújtott segítségükért!

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tommi
Kapcsolódó topic:
Utazások Alfával

Az utolsó 3 hozzászólás:

ÁdidiGaga (il hempescattore)2023-08-10 12:28:57 // 3213
Caserta, Nápolyi-öböl előtt kicsivel...
(mint kiderült, az idő és a hely egyezés alapján kb. "Mészaros Lőrinc-emléktúra :-p)
Kazes☻2023-07-28 17:11:58 // 3212
Kazes☻2023-07-27 10:23:22 // 3211
Akkor ez elég biztos információ, első kézből. 😀