Minőségi összevisszaság

Beülve vegyes érzések foghatják el a sofőrt. Hiányzik az Alfákban megszokott, egységes és stílusos műszerfalkép. Helyette találunk egy csomó kaotikus vonalat, hullámokat, szögletes díszítőmintákat, osztott középkonzolt, komolykodó és túlméretezett fő műszeregységet, csicsás légbeömlőket – semmi nem passzol semmivel.

Hát akkor tapogassunk. A felhasznált anyagok minősége nagyon jó, különösen a szénszálmintás műanyag tetszik, a már-már szövetszerűen puha, szépséges anyagra jó ránézni, jó hozzáérni. A középkonzol és a kormány fémes hatásúnak szánt anyaga sokkal kevésbé gagyi, mint amit fotók alapján várható volt. Az ajtókárpit nagy részét már a kopogósabb "töltelék-műanyag" teszi ki. Ez se lenne akkora probléma, de egy apró konstrukciós gondatlanság (kevés a hely az ülés és az ajtó között) azt eredményezi, hogy az előrehúzott övön a fémcsat belekarcol a kárpitba, csúnya nyomokat hagyva. Az összeszerelés minősége jó, mindösszesen egy kis nyiszogást produkált a jobb oldali ajtó felől, de ezt hívjuk gyerekbetegségnek.

Az ülések rendkívül kényelmesek, szövetborításuk puha és jó tapintású, oldaltartásuk tökéletes – utoljára a GT székei tetszettek ennyire. A megfelelő üléspozíciót nagyon könnyű megtalálni, de az ajtó övvonala túl magasan van, a könyöklő túl mélyen, szóval lazuláshoz nem ideális. A kormánykerék karimája szép és jó fogás esik rajta, a belseje viszont túldizájnolt, és sajnos örökölte a nagyon rossz FIAT kormánykapcsolókat. A váltógomb csúnya, a tetején egy "ezeröcsis" nyomottfém mintával, a leendő MiTo tulajdonosok gyaníthatóan ezt fogják lecserélni először.

A furcsa dizájnhoz képest nagyon kellemes meglepetés a kezelőszervek remek ergonómiája. Minden kapcsoló a helyén, az autó kezelése szinte semmi megszokást sem igényel. A menü, a klíma és az audio rendszer egyszerűen kezelhető, nem von el figyelmet a vezetésről. Egy-két kivétel azért akad: az indexkar kicsit magasra került, a vészvillogót túl közel rakták a központizár gombjához, a ködlámpák és a fényszórómagasság-állító gombjait, illetve az ülésfűtések kapcsolóit nagyon elrejtették – előbbieket balra le, utóbbiakat a könyöklő alá. Furcsa az ablaktörlőkar is –  nem tologatni kell le-fel, hanem tekerni, ami rettentő idegesítő tud lenni... amíg meg nem szokjuk. Ha egy szembejövő autó hirtelen beterít minket vízfüggönnyel, csak kapkodunk, lehúznánk a kart, de nem történik semmi... légy észnél, ilyenkor csavarni kell.

A Windows logó továbbra sem emeli az autó presztizsét, de plusz pont a Blue&Me rendszernek, hogy az USB-portra csatlakoztatott iPodot is meghajtja, sőt a számcímeket is kiírja.

Rakodórekesz, pohártartó (még hátul is!), és egyéb kötelező praktikus tartozék annyi van, hogy sose fogynak el – csak szinte teljesen használhatatlanok. A kesztyűtartóban már a gépkönyv teljesen kitölti a rendelkezésre álló teret, az oldalzsebekbe egy nagyobb térkép már nem fér be, a középkonzol mélyedéseiből a legkisebb gyorsításra minden repül hátra, a könyöktámasz pedig annyira keskeny, hogy egy normál méretű pénztárcát már erőszakolni kell. Amúgy a magassága sem nyerte el mindenki tetszését, túl magasan van alsó fokozatban is. 

A helykínálat elől-hátul elégséges, de öten már ne nagyon vállalkozzunk hosszabb útra… kipróbáltuk, a hátul ülök türelme három perc alatt elfogyott. A csomagtartó picike, szabályos kialakítású, jó minőségű kárpit borítja, de a magas perem és a keskeny ajtónyílás miatt nehezen pakolható.

A motortér az aktuális divattól eltérően megmutatja a technikát, a gyakran cserélendő vagy utántöltendő alkatrészekhez pedig könnyen hozzáférhetünk. Fura, de érthető, hogy nem teleszkópos a motorháztető kitámasztója: itt is a költségcsökkentés jött elő, de úgysem fogjuk sokat nyitogatni.